FőképKezdetben volt a „mágikus realizmus”, ami ugyan már a múlt század huszas éveiben ismert irányzat volt, de igazából a latin-amerikai irodalom kiteljesedésével, s főként a Száz év magány 1967-es megjelenésével vált világszerte népszerűvé.

Sajnálatos módon azonban az időközben eltelt harminc-negyven évben bolygónkon az emberi élet nem az egyszerűség és a nyugalom felé halad, hanem - tetszik-nem tetszik - összességében eldurvult. Ez tükröződik az irodalomban is, így létrejött a „mocskos realizmus”.

Úgy vélem, ezt a stílust tényleg vagy szeretik, vagy tiszta szívből utálják az emberek, középút nincs.
A szélsőséges álláspontokra remek példa Pedro Juan Gutiérrez (született 1950. január 27.) magyarul harmadikként megjelent műve, amelyet tituláltak már erőltetett művészieskedésnek meg neopikareszknek.

Nos, jómagam is bizonytalan vagyok a regény, és úgy általában Gutiérrez írásaival kapcsolatban.
Mert az rendben van, hogy művészként kiragad a környező világból pár véleménye szerint fontos elemet, majd ezek felnagyításával mutat görbe tükröt az olvasónak. A túlzások minden további nélkül ráébresztik a befogadót, mennyire szerencsésnek tarthatja magát.

Elvégre (többnyire) nem árvult el idő előtt, nem szeretetszegény környezetben nőtt fel, nem hiányzik az életéből az erkölcs, és úgy általában a társadalmi normák ismerete/tisztelete, felismeri a szépet, nem a pillanatnak, hanem tartósabb időszeletnek él, közösségi lényként mozog a világban, vannak céljai, és a többi.

Vélhetően ízlése nem tér el gyökeresen az átlagtól, nem a szeméttelepen érzi jól magát, személyes higiéniájára kellő gondot fordít, érdeklődését az alkoholon, a kábítószeren és a szexen kívül más köti le tartósan.

Legyen bármennyire is szegény, a Havanna királya után értékelni fogja helyzetét, elvégre Gutiérrez megmutatja, hol van társadalmunk legalja, vagy még annál is lentebb.

Személy szerint értékelem mindazt a túlzó látásmódot, amit a sokféle foglalkozást kipróbáló, jelenleg újságíróként ténykedő Gutiérrez művel, bár úgy vélem, Kubában ennyire nem rémes a helyzet - igaz, mostanában nem jártam ott.

Összegzésként azt mondom, gyomorkavaró regény, ami megmutatja, mivé ne váljunk. Az már egészen más kérdés, hogy szükségünk van erre az élményre vagy sem. Affelé hajlok, hogy inkább nem.

Eddig a szerző alábbi regényeiről írtunk:Piszkos havannai trilógia
Havanna királya