Miller Zoltán: Fehér és fekete (CD)

Szinte hihetetlen, hogy tíz év telt el az utolsó Emberek lemez megjelenése óta. Azok számára, akik nem járnak színházba, ez a tíz év Miller Zoltán hangja nélkül telt el, hiszen például nem hallhatták őt Az operaház fantomja címszerepében (csak hogy a legismertebbet és egyben legnépszerűbbet említsem).

Az már az Emberek idején is egyértelmű volt, hogy ez a fiú az úgynevezett intellektuális popzenében rendkívül tehetséges. Egyszerű, könnyen megjegyezhető dallamaikkal, és mondanivalóval rendelkező, sőt, olykor szívbe markoló szövegeikkel már akkoriban is felhívták magukra a figyelmet, ám igazán komoly sikereket nem tudtak elkönyvelni. Sajnos.

Mondom én, aki alapvetően szívesebben hallgatok keményebb zenét, legyen az rock, vagy sokkal inkább metal.

Az eltelt tíz év Miller Zoltán életében sem múlt el nyomtalanul. Amellett, hogy pár évvel idősebb lett (sajnos a lemezborítón található képek nem a legelőnyösebbek, de legalábbis nem adják vissza azt a belső derűt, ami ebből a fiatalemberből sugárzik), hangja is képzettebb lett. Bár nekem hiányzik belőle az az igazi átütő erő, amit egy férfi énekestől várok, így is szívesen hallgatom, hiszen a lágy, inkább melankolikus, mint dinamikus zenéhez sokkal jobban illik, mint egy mélyebb fekvésű hang.

Az albumon, ami Miller Zoltán első önálló lemeze, fele-fele arányban szerepelnek feldolgozások, és saját szerzemények. Úgy vélem, sokat elmond a lemezről, hogy tökéletes békében és harmóniában vannak egymással a szerzemények. Egyik sem emelkedik ki a többi közül, de ez nem is igazán baj, hiszen éppen ez az egység az, amitől a számok hallgatása közben a nyugalom szigetén érezzük magunkat.

Egy szigeten, ahol Máté Péter szelleme boldogan hallgatja a klasszikussá nemesedet dalok („Egyszer véget ér”, „Hazám”) újragondolását, és ahol Presser Gábor bájos dörmögése helyett egy nyílt és őszinte hang invitál „Nagy utazás”-ra.

Hosszasan lehetne még boncolgatni, hogy mi miért jó, vagy éppen nem jó ezen az albumon, de addig ennek úgysincs értelme, amíg nem hallgatják meg minél többen. Hiszen akkor van igazán értelme beszélgetni valamiről, ha tudjuk, miről beszélünk. Bár ha jobban belegondolok, a zenéről nem beszélni kell, hanem hallgatni. Bárhol, bármikor.

Persze olykor azért nem árt tudni, ki mit gondol egy adott dologról. Jelen esetben erről a lemezről. Íme néhány gondolat magától az előadótól: „Mindig megtaláltam mindenben a jót. Ha ért valami nagyon-nagyon kellemetlen, mondhatni tragikus dolog, akkor is azt mondtam: ez azért történt, mert valami sokkal jobb jön ezután! Az elmúlt tíz év szerelemi, gyötrelmei, gondolatai, élményei, a világgal való örök harc - néha kudarc -, feladás és újrakezdés, szárnyalás és mélyrepülés, kiégés és fellángolás, önpusztítás és életszeretet! De mindig őszintén! Ez mind egy lemezen!”

Aki pedig nem éri be a CD nyújtotta élménnyel, mindenképpen menjen el a 2008. november 21-én a Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő lemezbemutató koncertre.

Előadó:
Miller Zoltán - ének

Közreműködők:
Cséry Zoltán - billentyűk
Gajdacsi Gábor - gitár
Markó Ádám - dob
Bata István - basszusgitár
Kertész Márton - gitár
Gyenes Béla - szaxofon

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Te és én
2. Egyszer véget ér
3. Nem szerethetsz mást
4. Messzi hegyeken túl
5. Hazám
6. Nagy utazás
7. Álomvilág
8. A jel
9. Csak te vagy
10. Egyszer véget ér
11. Addicted to love
12. Önarckép

Diszkográfia:
Fehér és fekete (2008)