Főkép

Azt gondolom, ez a könyv - a maga több mint négyszáz oldalával - túl rövid. Ugyanis olyannyira olvasmányosra sikeredett, hogy nem nagyon volt kedvem letenni, mivel folyamatosan kíváncsi voltam az éppen esedékes következő fejezetre. Bár alapvetően csupán egyetlen küldetés/feladat képezi a sztori tárgyát, ez menet közben folyamatosan módosul, szereplők jönnek-mennek, egyszóval csak Takeshi Kovacs személye jelent biztos pontot számunkra.

Richard Morgan valami hihetetlen módon érzi, miként kell sci-fi regényt írni. Ez alapvetően cyberpunk, hiszen megvan benne az a cinizmus és kiégettség, ami Gibson óta elvárás az efféle regényektől; aztán szerepelnek benne a galaktikus multicégek, akik bolygóról-bolygóra terjeszkedve habzsolják a profitot, miközben magasról tesznek az átlagpolgárokra, a szabadságra és az összes többi effélére.

A háborúk legveszélyesebb műveleteit többnyire felturbózott katonák hajtják végre, szóval a bedrótozás errefelé már nem számít csodának, inkább a hétköznapok része. Aztán ha ezt a szuper test mégis meghal, akkor jön a következő fázis, az elektronikusan letárolt „tudatok” új testbe áttöltése, és már mehet is minden tovább. Kivéve, ha az illető beleőrült saját pusztulásába.

A Törött angyalok mindazonáltal jóval több, mint átlagos cyberpunk sztori. Annál sokrétűbb és kifinomultabb. Itt a tudomány nem pusztán az emberek felturbózásából és csili-vili fegyverek felvonultatásából áll, a terraformálástól kezdve az alkalmazott nanotechnológiáig számos vívmány szerepel a könyvben.

Ami azonban a főszereplő (Takeshi Kovacs) kalandján kívül a legjobban tetszett, az a marslakók (akik madárszerű, intelligens, régen kihalt-eltűnt fajként bukkannak fel a kötet lapjain) hajdan volt létezésének hatása az emberiségre.

Miként viszonyultak a vallások a teremtés koronája cím elbitorlásához? Módosult valamit az egyedül vagyunk a mindenségben elképzelés, vagy valami szerényebb álláspont lépett a helyére? Milyen érzés más hátrahagyott romvárosaira építeni a jövő embereinek településeit? Mások térképeit bogarászva bejárni az „ismeretlen” csillagrendszereket? Időnként úgy éreztem, az egész könyv csupán négy-öt kulcsmondat miatt íródott, amelyekre közösen kellene megtalálnunk a válaszokat.

Nem ragozom tovább, a Törött angyalok sokkal jobban tetszett, mint a Valós halál. Ezt sokkal gazdagabb utóízének tudom be - úgy álltam fel a képzeletbeli asztaltól, hogy nem csak a pocakomat pakoltam meg pukkadásig, hanem fűszeres zamatok rejtőzködnek nyelvem környékén, hogy váratlanul eszembe juttassanak valami emlékezeteset ebből a szellemi lakomából.

Regényrészlet:Részlet Richard Morgan: Törött angyalok című könyvéből