FőképGordianus, a visszavonult Nyomozó Alexandriába tart beteg feleségével Bethesdával, akinek meggyőződése, hogy gyógyulásának egyetlen módja, ha megmártózik a Nílusban.
Egy vihar azonban Pompeius flottájához sodorja hőseink hajóját, aki egy korábbi közös ügylet kapcsán szívből gyűlöli Gordianust, így az nem sok esélyt lát arra, hogy kettejük találkozóját élve megússza.

A sors szeszélye folytán a Nyomozó életben marad, és szemtanúja lehet Pompeius dicstelen halálának, akit partraszállásakor gyilkolnak meg Ptolemaiosz király katonái. Így a Nyomozó kénytelen a szárazföldön tovább haladni Alexandria felé.

A Nílus-deltájában utazva Bethesda megtalálja a fürdőzésre alkalmas helyet Ozirisz egyik szentélye mellett. Férje azonban hiába várja, az asszonyt elnyeli a folyó.
Gordianusnak azonban nincs ideje a gyászolni, Ptolemaiosz király katonái kémkedés vádjával letartóztatják és az uralkodó színe elé viszik, hogy ítélkezzen felette…

Talán nem meglepő fordulat, hogy Saylor ezúttal nem Rómát vagy a birodalom valamelyik más szegletét választotta a történet helyszínéül.
Aki egy kicsit is ismeri a köztársaság bukásának körülményeit, az tudja, hogy Egyiptom földjén - és az afrikai kontinens északi részén - fontos események zajlottak le ebből a szempontból.

Tekintettel arra, hogy a szerző Gordianus történeteinek elmesélése folyamán mutatja be nekünk ezt a korszakot, várható volt egy „kirándulás” a fáraók földjére.

Elvileg még egy „kiruccanás” várható ide, hogy ha történelmileg le akarjuk zárni a köztársaság korát, de kérdés, hogy Saylor hogyan és meddig folytatja Gordianus történetét. Az Octavianus-Marcus Antonius ellentét i. e. 31-ben záródik le; ha jól tévedek, a Nyomozó ekkor már 78 éves lenne.

Egyrészről úgy érzem, Pompeius halálának körülményeit mindenféleképpen „testközelből” akarta Saylor bemutatni, hiszen a polgárháború, és az azt megelőző többi, meghatározó szereplő élete és halála is bemutatásra került.
Másrészt Caesar életének egy fontos mozzanata volt Kleopátrával való viszonya, így uralomra juttatása is, ezért őmellette sem mehetünk el anélkül, hogy ne nyernénk bepillantást az életébe.

Saylor egyik nagy erénye az, hogy ragaszkodik a történeti hűséghez, és ezt a lehető legapróbb részletekig igyekszik elénk tárni. Természetesen mindezt csak olyan formán és aprólékossággal, hogy az ne menjen a szórakoztatás, kikapcsolódás rovására.

A szerző másik nagy erőssége, ahogyan a történet helyszíneit leírja. Egy-két mondata után már magunk elé tudjuk képzelni az ókori Alexandriát, és minden egyes sorával tovább bővül az a páratlan részletgazdagság, amely csak kevés író jellemzője.

Azt azért Saylor is megjegyzi utószavában, hogy a városról, valódi kinézetéről csak kevés írásos emlék maradt ránk, és csak egy kis részét sikerült eddig feltárni, ám az általa elénk rajzolt kép nagyon is hihető és a lehetőségekhez képest a legpontosabb.

Összességében ismét egy olyan, mind a történelemkedvelők, mind a krimirajongók számára elsőrangú művet tarthat a kezében az olvasó, amely első oldalától az utolsóig számos izgalmat és nem várt fordulatot tartalmaz.

Kapcsolódó írás:Interjú Steven Saylorral

A szerző életrajza

Részlet a regényből