Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
Írta: Krausz Vera | 2008. 06. 09.
Érzékletesen, szinte egy-egy vonallal megrajzolt portrék, meghökkentő mesék, fanyar, csipkelődő kritikák, empátiával teli reflexiók, történetek gyűjteménye Anna Gavalda legújabb könyve.
Ami tizenkét novellában villantja fel a különböző élethelyzetekben, életérzésekben leledző hősök, antihősök, leginkább pedig hús-vér emberek életét felforgató, vagy éppen csak átmeneti részét képező eseményeket.
Gavalda igazán elemében van e novellakötet esetében. A rövid történetírást, mint műfajt, mintha csak a kisregénynél is jobban az ő számára teremtették volna.
Van ugyanis mondanivalója, hozzá különleges, tömör, nagyon kifejező párbeszédeken, életszerű nyelvezeten alapuló stílusa, és rálátása az emberi természetre, mint olyanra. Nem utolsó sorban pedig minden egyes történet végére tartogat valamilyen váratlan fordulatot, fricskát, hirtelen nézőpontváltást.
Éppen erre van szükség a tökéletes novellaíráshoz: hiszen a lebilincselő írásmód, az izgalmas, elgondolkodtató tartalom, és a nem várt befejezés e műfaj alapfeltételei közé tartoznak.
Gavalda mindezeket saját egyedi látás- és kifejezésmódjával fűszerezi. Novellái, amelyek nagy része egyes szám első személyben íródott, híven tükrözik metsző humorát, szereplői gyakran nem kis cinizmussal szemlélik önmagukat és a körülöttük lévő világot.
Az egyes történetek témái között vannak mindennapiak, mint egy-egy randi, születésnapi ünnepség elmesélése, de szerepet kap a fajsúlyosabb tartalom is: halál, erőszak, véletlen események hatására bekövetkező váratlan tragédia.
A két véglet között pedig akadnak olyan elbeszélések, amelyek az egyén sorsának nehézségeit dolgozzák fel, úgy, mint egy lassan induló irodalmi karrierét, egy rossz házasság történetét.
Különlegességnek mondható az is, hogy a kötet címe nem valamelyik novella címével egyezik meg.
Az elbeszélés műfaji sajátosságaihoz tökéletesen illeszkedik az a tény, hogy Gavalda további várakozásokat ébreszt bennünk címválasztásával, ugyanis azt egyik szereplője fogalmazza meg vágyaként egy történet kellős közepén.
E szentimentalizmussal átszőtt kívánság áthatja az egész könyvet, híven tükrözi, és összegzi annak valódi tragédiáktól sem mentes, mégis gyakran ironikus, nyers, egyben szimpátiával teli hangvételét, hangulatát.
Ami tizenkét novellában villantja fel a különböző élethelyzetekben, életérzésekben leledző hősök, antihősök, leginkább pedig hús-vér emberek életét felforgató, vagy éppen csak átmeneti részét képező eseményeket.
Gavalda igazán elemében van e novellakötet esetében. A rövid történetírást, mint műfajt, mintha csak a kisregénynél is jobban az ő számára teremtették volna.
Van ugyanis mondanivalója, hozzá különleges, tömör, nagyon kifejező párbeszédeken, életszerű nyelvezeten alapuló stílusa, és rálátása az emberi természetre, mint olyanra. Nem utolsó sorban pedig minden egyes történet végére tartogat valamilyen váratlan fordulatot, fricskát, hirtelen nézőpontváltást.
Éppen erre van szükség a tökéletes novellaíráshoz: hiszen a lebilincselő írásmód, az izgalmas, elgondolkodtató tartalom, és a nem várt befejezés e műfaj alapfeltételei közé tartoznak.
Gavalda mindezeket saját egyedi látás- és kifejezésmódjával fűszerezi. Novellái, amelyek nagy része egyes szám első személyben íródott, híven tükrözik metsző humorát, szereplői gyakran nem kis cinizmussal szemlélik önmagukat és a körülöttük lévő világot.
Az egyes történetek témái között vannak mindennapiak, mint egy-egy randi, születésnapi ünnepség elmesélése, de szerepet kap a fajsúlyosabb tartalom is: halál, erőszak, véletlen események hatására bekövetkező váratlan tragédia.
A két véglet között pedig akadnak olyan elbeszélések, amelyek az egyén sorsának nehézségeit dolgozzák fel, úgy, mint egy lassan induló irodalmi karrierét, egy rossz házasság történetét.
Különlegességnek mondható az is, hogy a kötet címe nem valamelyik novella címével egyezik meg.
Az elbeszélés műfaji sajátosságaihoz tökéletesen illeszkedik az a tény, hogy Gavalda további várakozásokat ébreszt bennünk címválasztásával, ugyanis azt egyik szereplője fogalmazza meg vágyaként egy történet kellős közepén.
E szentimentalizmussal átszőtt kívánság áthatja az egész könyvet, híven tükrözi, és összegzi annak valódi tragédiáktól sem mentes, mégis gyakran ironikus, nyers, egyben szimpátiával teli hangvételét, hangulatát.