FőképGárdonyi Gézát leginkább történelmi regényei révén ismerjük (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai). Főként az első vált közkedvelt ifjúsági olvasmánnyá – népszerűsége generációkon keresztül töretlen maradt. Persze ez nem csupán kötelező olvasmány státuszának köszönhető, sokkal inkább annak, hogy olyan arányban keveredik benne a múltidézés és a hazafiság (no meg egy kis romantika), ami rabul ejti az olvasót. Mindez még akkor is igaz, ha irodalmi szempontból némileg érthetetlen ez a siker.

Gárdonyi élete (főként az utolsó évek) jobbára ismeretlenek számunkra. No nem azért, mert nem maradt fenn tényanyag erről az időről, hanem mert valami rejtélyes oknál fogva élete nem része mindennapjainknak – míg Petőfi velünk / bennünk él. Pedig Gárdonyinak fontos szerepe volt a Nyugat előtti korszak irodalmi életében (a századforduló idején), főként a „Jövendő” című folyóirat alapítójaként. Életművének fontos részét képezik azok a regények, melyekben nem a társadalommal, hanem az emberi viszonyokkal, kivált a férfi-nő kapcsolattal, a boldogságkereséssel, és az odavezető út buktatóival foglalkozik (legismertebbjük az Ida regénye).

Ezen regények közé tartozik az első ízben 1907-ben megjelent Ábel és Eszter is. Számomra meglepően fura regény (kisregény), mivel egyszerre időtlen (szinte egyáltalán nincsenek benne történelmi utalások), és egyszerre ódon. Ma már nem viselkednek így a szerelmesek, nem vergődnek íratlan társadalmi szabályok és családi elvárások között. Persze Rómeo és Júlia már korábban példát mutatott a szívvezérelte párválasztásból, de ez a gyakorlat egyáltalán nem vált általánossá a következő évszázadokban. Ábel és Eszter sorsszerű találkozását, az ennek nyomán fellángoló vonzalmuk alakulását, küzdelmüket egymással és a családdal évtizedeken keresztül követjük nyomon.

Igazából azoknak javaslom a könyvet, akik kíváncsiak Gárdonyi másik arcára, a modernség felé tekintő, de a régit megőrző íróra. Emberismerete különleges, szereplőábrázolásaiban egyaránt fellehető az általánosítás és az egyéniesítés. Egyszerre bájos és régies, individualista és személytelen. Már értem, miért nem lett közönségsiker, azon viszont csodálkozom, hogy miért kopott ki a köztudatból.