Főkép

Görögországban vagyunk. De nem a gyros-tzatziki-úzó-kínálgató turistaparadicsomban, hanem az ókori Hellászban, az európai kultúra egyik, sokáig legtöbbre tartott, de mindenképp meghatározó kultúrájában. Ám Thálész, Biász, Platón és a többi bölcs már mind a múlté. Hellász fénye megkopott. A nagy római birodalom viszont még csak születőben, Julius Caesar még csupán feltörekvő ifjú, nem hatalmas hadvezér. Átmeneti korszakot élünk. Ebben a félig mozdulatlanná merevedett világban kerül (méghozzá kényszerűségből) a nem túlzottan csinos Ariéka a Delphoi jósdába, a hellén istenkultuszt utolsóként megőrző helyek egyikébe, hogy ott a Püthia szerepét vegye magára.

A különleges, a jelek szerint akár csodák megtételére is képes leány tehát Apollónnak és Dionüszosznak ajánlja fel szolgálatait - használják őt kedvük szerint. E kezdet az egyre növekvő római befolyás ellenére megnyugtató, boldog kiteljesedéshez vezethetne, hiszen az otthonában semmibe vett nő önmagát meghaladó feladatot láthat el sikeresen. Aki azonban ismeri William Golding életszemléletét, hamar megsejtheti, hogy ezúttal sem várhatunk boldog végkifejletet. Egy olyan világban, ahol a hit elvészni látszik és még az istenek is hátat fordítanak szószólójuknak, ahol a politikai machinációk és a pénz egyre nagyobb szerepet játszanak a mindennapokban, ott szolgálatainkat nem kizárólag elfogadják, hanem ha kell, csalárdul elveszik.

A Kígyónyelv Golding többi regényéhez hasonlóan jelképekkel teli, számtalan rétegből összeálló mű, mely rétegek, témák közül kinek-kinek a képzeletét bizonyosan más mozgatja meg. Nekem a benne rejtett legfontosabb üzenet nem a profán és isteni, a nő és férfi közötti ellentétek kibontása, hanem a nem önként vállalt (vagyis rab)szolgaság és mások kihasználásának problémája. Igen, pontosan az, amiről például Kurt Vonnegut vagy Philip Kindred Dick műveit olvasva is önkéntelenül elgondolkodom: hogy mennyire szabad az akarat? Tudjuk-e valójában, mit és miért teszünk, és cselekedeteinkkel kinek használunk, s ki nyerészkedik azon, amire kettős beszéddel rávesz bennünket? Mert a kígyónyelv, a kettős értelem nem csak a jóslatok sajátja.

A szerző életrajza