FőképKözérthető könnyed olvasmány a mindenki által áhított édes BOLDOGSÁGRÓL, arról a bizonyos nagybetűsről, nagyon igényes, szép, vidám borítójú kiadásban.

Lelord, a Hector trilógia első Magyarországon megjelent kötetében nehéz, szomorú életsorsokat vázol fel, komoly érzéseket, problémákat feszeget meglehetősen leegyszerűsített, egy 4-5 éves gyermek szintjén is követhető stílusban, moralizáló mese formájában.

El kell ismerni, könyve rendkívül könnyen olvasható, szinte letehetetlen. Összefoglalja a korunk, és a világ különböző társadalmait érintő, valamint az egyéni boldogságot közvetlenül befolyásoló kérdéseket, jelenségeket.

A boldogság nyomába eredő pszichiáter, Hector megtapasztalja, hogyan lelhet megelégedettségre egy, a diktatúra árnyékában felnövő kínai ifjúlány; a misztikus hegyekben meditálgató szerzetes; miben találja meg örömét egy haldokló; és mi csal mosolyt az ember arcára az afrikai törzsi háborúk, és szegénység közepette.

Hector a boldogságot számtalan aspektusból vizsgálja: a témában összeállított gondolatfüzérben találunk definíciót a pillanatnyi boldogság fogalmára, csakúgy, mint az emberi lét egészre vonatkoztatható életvezetési tanácsot is.

Lelord, aki maga is pszichiáter, a híres belga Tintin képregény-figurához hasonlítja látszólag naiv, ámde valójában nagyon megrázó élményeket átélő, mélyen érző és gondolkodó hősét. A hasonlat találó, a könyv egészében e műfaj stílusában értekezik az emberek által oly nagyon hajszolt, sokszor elérhetetlennek tűnő célról.

Eredendően is sikerkönyvnek szánt alkotás, sok mindenkihez, avagy mindenkihez szól. Ez persze a hátránya is, mivel a gyermekekhez szóló mesékhez hasonlóan sokszor banálisnak tűnő igazságokat fogalmaz meg, bár hangneme néhol vidám, néhol ironikusan fanyar, az olvasás végeztével, valahogy mégsem hagy maradandó nyomot a vájt fülű olvasóban.

Ráadásul picit olyan érzést kelt az egyszeri emberben, mint Malevics Fehér alapon fehér négyzet alkotását követő hasonló témájú művek. Mint ahogyan talán a sárga négyzet sárga alapon sem borzongatná meg a kedélyeket, efféle stílusú könyvet is írtak már jobbat, rögtön ott van például Antoine de Saint-Exupéry, akit egyébként Lelord példaképének tekint, „kis hercege”.

Mindenestre egy határozott, elismerő bólintást mindenképpen kivált a könyv, amely egy részről annak szól, hogy nagyon kellemesen szórakoztunk az olvasása közben, másrészről annak, hogy ja igen, ilyen a világ.