FőképSzívem szerint egy az egyben bemásolnám ide a kötet előszavát, mert annál jobban aligha fogom tudni leírni, miért kellene ezt a könyvet sokaknak elolvasnia.
Arról szól, hogy az 1951-ben, Kanadában született Ryman a mundane, azaz evilági sci-fi mozgalom elindítója.
Ennek a lényege az, hogy a valószínűsíthető jövőt próbálja megragadni, s olyan kérdéseket boncolgat, melyekkel hamarosan szembe kell néznie az emberiségnek: az erőforrások kiapadása, a túlnépesedés – vagy épp az internet egy újabb szintje.
Ez utóbbiról szól a British Science Fiction, James Tiptree, Jr. és Arthur C. Clarke díjakat elnyert Levegő.

A Levegő a net új formája 2020-ban, mely már nem számítógépekhez meg digitális tévékhez kapcsolódik, hanem egyenest az emberek fejében működik.
Egy ilyen alapra számtalan különféle sztorit lehetne kitalálni, de Ryman olyan szélsőség felé ment el, ami aligha jutna eszébe bárkinek, aki sok könyvet szeretne eladni: azt mutatja be, milyen hatással jár a Levegő tesztje egy isten háta mögötti, világtól elzárt kis hegyi faluban.

És nem holmi antropológiai-szociográfiai tanulmány született így – bár annak sem utolsó…

Kizuldah a falu neve (a leginkább Kazahsztánhoz hasonlító, kitalált Karzisztánban), és Csung Mae a főszereplőé. Ő a helyi divatszakértő, azon kevesek egyike, akik le-lejárogatnak a hegyvidékről a városba.
Mae anyagbeszerző körútjain azonban nem csak divattippeket és sminktrükköket les el, de odafigyel arra is, mi történik a világban.

Ez önmagában még nem tenné őt a haladás úttörőjévé, ám amikor lezajlik a Levegő bevezetés előtti, rövid tesztje, valami roppant furcsa történik vele.
Pont akkor, amikor a hirtelen rájuk törő Levegő nekifog a formázásnak, azaz az emberi elme és a mai netes levelezéshez és böngészéshez nagyon is hasonló rendszer közötti összehangolásnak, Mae összekapcsolódik a nem várt esemény által okozott balesetben épp meghaló idős Tung asszonnyal.

Aminek az lesz a következménye, hogy az öreg hölgy összes emléke, sőt lényének valamiféle lenyomata megmarad Mae-ben. S nem csak megmarad, de alkalmanként aktivizálja is magát. És ami még ezen is túlmutat: Mae néha a múltba ill. a jövőbe lát.

A Levegő megtapasztalása ráébreszti Mae-t: az ő világuknak vége, el fog múlni, s ha nem tesznek meg mindent, hogy a Levegő egy évvel később esedékes bevezetéséig minél többet megtanuljanak erről az új technikáról, és hogy mivel jár, akkor ők maguk is el fognak pusztulni.
Csakhogy nem mindenki áll a haladás pártján, s Mae, akinek amúgy is volt irigye elég, hirtelen új ellenségeket szerez.

Már a Levegő által benne előidézett változások miatt is közel jár ahhoz, hogy bomlott elméjűnek bélyegezzék és kiközösítsék, de az erős akaratú nő ráadásul szerelmi viszonyba bonyolódik az egyik falujabéli férfivel.
Mindez csak visszaveti önként vállalt, óriási munkájában, hogy a falu egyetlen tévéje segítségével maga is minél többet tanuljon, majd tudását átadja a többieknek.

Márpedig Mae tényleg mindent megtesz: a Levegőben egy gurutól marketinget tanul, elindítja saját vállalkozását, segít az országában elnyomott kisebbségnek számító néphez tartozó barátnőjének kultúrájuk, örökségük átörökítésében – és egy látomása nyomán megpróbálja meggyőzni a falu lakóit, hogy újra eljöhet az árvíz, és mindenük odaveszhet.

Csakhogy minél inkább erősködik, annál jobban és többen fordulnak el tőle… Pedig még meteorológiai szoftvert is beszerez, és a mérések egyre inkább a félelmeit látszanak igazolni…

A sztoriba Ryman vitt némi bizarrt is: Mae különös, gyomorbéli terhessége, valamint a kísérleti telepen megismert beszélő kutya elég elborult ötletek. De megvan a maguk helye ebben az óriási regényben.
Ugyanis ez a könyv döbbenetesen sok mindenről szól, és ehhez Rymannek valóban elő kellett vennie extrém dolgokat is. Igen, földközeli sci-fi ez, de hogy is mutathatná be jobban az internet hatásait, ha nem így?

Izgalmas ötlet pl., hogy New York-ban a Levegőben járók együtt alkotnak zenéket akár a világ legtávolabbi zugából összeszedett zene-mintákból (ezt hívják Kollabo mozgalomnak), de a legelmaradottabb apró településen, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol az emberek vérrel-verejtékkel öntözik a rizsföldeket, ott van csak igazán megrázó hatása mindennek! És nem ez az egyetlen momentuma a Levegő-nek, ami itt és most is igaz, létező.

Így a Levegő a múlt siratása is, és Ryman mélyen meghatóan ír arról, mit veszítünk s veszítettünk el. De nem egyoldalú, a Levegő előnyeiről is szól, arról a remélt, igazi összeköttetésről, ami segíthet akár egy ilyen szegény falucska lakóin is.
Egyszersmind intés a vezető nagyhatalmak és mamutcégek felé, egyben emlékeztet a Föld elmaradott területeire, arra, hogy ott is emberek élnek.

Ugyanakkor szépirodalmi szintű a mű a jellemábrázolás tekintetében (is). Jellemzően Mae szemén keresztül látjuk a történéseket, s az ő szenvedélyessége, lelkiereje és zavarodottsága rendkívüli hatásfokkal jön át Ryman sorain.
De csaknem az összes többi szereplőt is hitelesen jeleníti meg (persze, aki beszélő kutyát „alkot”, az önmagában is kissé nehezen elképzelhető…).

Úgy tűnik, az író képben van mind a falusi viszonyok, mind a női lét, mind pedig úgy általában az emberi sors és lélek terén.
Írónk bevallottan homoszexuális, amire könyvében nem sok jel utal, és nem is hiszem, hogy erőteljes empátiája merőben ennek a ténynek köszönhető. De az biztos, hogy nem mindennapi író.

Beszélgettem a kiadó jelen, „A képzelet mesterei” sorozatának szerkesztőjével, Kleinheincz Csillával az ide tartozó könyvek fogadtatásáról. És a helyzet siralmas, olyannyira, hogy nem tudni, meddig lesznek még képesek folytatni a sorozatot.
Nem vagyok benne biztos, hogy arról van szó, hogy a magyar olvasóközönség nem érett még a képzelet irodalmának eme súlyosabb, mélyebb alkotásaira.
Meglehet, arányaiban máshol is ugyanennyien olvassák pl. a Levegő-t, csak Amerikában vagy Németországban az a töredék százalék is elegendő embert jelent ahhoz, hogy megérje írni és kiadni ilyen könyveket.

A magyar underground örök problémája, ugye. Bár ebben az is benne van, hogy idehaza a közvélemény még mindig alulértékeli a sci-fi/fantasy irányzatot, miközben a mágikus realizmust fennen dicséri boldog-boldogtalan.
Meglehet, ha más kiadó, más körítéssel és marketinggel hozná ki pl. a Levegő-t vagy Kelly Link novelláit, sokkal jobban fogynának. De ez merő találgatás. És nyilván az sem vigasz a kiadó számára, hogy 5-10 év múlva sokan kultikus regényekként fogják majd számon tartani a sorozatban megjelenő műveket.

De hogy így lesz, legalábbis a Levegő esetében, abban csaknem biztos vagyok. Ám az igazi az lenne, ha minél többen elolvasnák már most.
Mert a net itt van, és már eddig is hatalmas változásokat hozott, és a Levegő, vagy valami hasonló el fog jönni, ha tetszik, ha nem. Rajtunk áll, mit és hogyan menekítünk át a régi világból, és hogyan fogadjuk az újat.
Olyan árvízként, ami mindent elönt és elpusztít, vagy olyanként, amire fel lehet készülni, amit túl lehet élni, és a vele járó változásokhoz alkalmazkodni. Ha egy végletesen elmaradott helyen élő parasztasszony sorsán keresztül mutatja is be Ryman, attól még ez vár ránk.

Van egy kidolgozatlan teóriám, s különben is, aligha teljesen az enyém. De úgy látom, minden új technikai forradalom és vívmány valamit elvesz abból, amit maga az ember tud. Már nem tudunk úgy emlékezni, írni vagy számolni, mint azok, akiknek nem álltak rendelkezésükre különféle ábécék és írásformák, nyomtatott könyvek, számoló- ill. számítógépek.

Viszont a mobiltelefonok és a net kapcsán sokan megtapasztaltuk már (magam is), hogy valaki épp akkor hívott fel vagy írt, amikor arra a valakire gondoltunk. Ebből kiindulva a Levegő nem légből kapott elképzelés (bocs), de talán olyasmi, amit talán mindent manipuláló kormányok és cégek nélkül is (újra?) létrehozhatunk és megtanulhatunk.