FőképMíg az első részben a történet főszereplője, Christie volt az újonc, a conon még soha nem járt mazsola, most új rajzolója, Bethany jár ugyanilyen cipőben.

Az első részben még csupán relatíve egyszerű konfliktusok tűntek fel (pl. Christie - Derek - Matt hármasa), ezért a történet nem lépett túl a shoujo (a fiatal tizenéves lányoknak szóló animék és mangák, melyeknek jellemző témája a romantika, a felnőtté válás, az első szerelem) keretein, addig a Dramacon 2. sokkal mélyebb problémákat vet fel.

Kezdjük talán a faji kérdéssel. Bethany fekete bőrű. És ezzel el is értünk a második sarkalatos ponthoz: ha Bethany nem japán, akkor amit csinál, az nem lehet manga. Legalábbis nem a klasszikus értelemben véve. Mint ahogy erre egy kissé akaratos kiskölyök személyében az egyik rajongó rá is világít.
Tehát elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor Svetlana Chmakova nem csupán a shoujo tágabb értelemben vett kereteit feszegeti, hanem a klasszikus kontra Global, World vagy OEL mangák problematikáját is felvillantja.

Arról nem is beszélve, hogy Bethany édesanyjának tiltása (nem támogatja ugyanis, hogy lánya olyan bizonytalan pályát válasszon magának, mint a képregény-rajzolás) behozza a történetbe a szülői szigort és meg nem értettséget, mintegy a manga- és animerajongók életének egyik megkeserítőjét.

Mi több, Lida ezúttal az olykor művészi válságba kerülő, megélhetési költségeit néha nehezen fedező alkotóként jelenik meg, így joggal merül fel az olvasóban: Lida alakját Svetlana vajon önmagáról mintázta? De hogy személyes tapasztalatait felhasználta hozzá, az ziher.

Mint ahogy annak ábrázolásában is személyes tapasztalatokat vélek felfedezni, hogy milyenek is az agresszív fanok, milyen helyzetek alakulhatnak ki egy-egy conon, illetve, hogy ami, vagy aki valakinek szimpatikus, az nem biztos, hogy a másiknak is az.

Így vagyok például Christie személyével is. Olykor nagyon kellemes jelenség, mi több, kifejezetten szimpatikus, máskor meg a hideg ráz tőle. Persze ez sokban függ attól, mit csinál éppen.
Amikor ugyanis azon nyafog, hogy Mattnek barátnője van, igazi hisztis liba, máskor pedig kifejezetten felnőttes megnyilvánulásai vannak.

Szóval vannak dolgok, amik változtak az első rész óta (ilyen például a különféle nézetek ütköztetése bizonyos témákban); ám vannak, amik nem (Christie és Matt például még mindig csak kerülgetik egymást).
Mi több, a rajzok még mindig ugyanolyan kellemes, lágy vonalvezetésűek, bár olykor talán egy kicsit komolyabbak. Mégiscsak eltelt egy év a szereplők életében…

Nekem minden leírt pro és kontra érv, no meg a célcsoporthoz képes éltes korom ellenére is nagyon tetszik a történet. Kíváncsian várom a folytatást.

Aki esetleg szeretne beleolvasni a második kötetbe, itt megteheti.