Szomjas oázis – Antológia a női testről
Írta: Galamb Zoltán | 2008. 01. 01.

A Szomjas oázis novelláit olvasgatva úgy tűnik: igen. Minden a fajfenntartás körül forog, mi több, a gyengéd nem esetében ez látszólag hatványozottabban igaz, mint a gyermeknemzést pár negyedórás erőfeszítéssel letudó férfiaknál.
Legfeljebb az áttételek kevésbé direktek. Hiszen a megműtött (leamputált) mellnek vagy egy mesterséges vetélésnek éppúgy köze van a szexualitáshoz, mint a következő generációhoz.
Ugyanakkor több írónő is a kisebbségi lét keserveivel tetézi a nőiség megpróbáltatásait. Az mára unalmas klisévé vált persze, hogy a nők valójában nincsenek kisebbségben, csupán a patriarchális társadalom hatalombirtoklói fosztják meg őket jogaiktól, de az sem vitatható, hogy a hatalmat akár a háttérből is lehet gyakorolni.
Mégis érdekes megsokszorozódása a kiszolgáltatottság képeinek, ha egy adott asszony vagy lány nem a többséghez tartozik, legyen szó cigányról, kivándorlóról, vagy pusztán képmutató erkölcscsőszöktől megvetett „vétkesről”.
És ha kicsit merészebben közelít valaki a problémához, hőse pedig a fantasztikum segítségével a valós nemváltásra is képes, két egészen eltérő (vajon valóban eltérő?) szemszögből vizsgálhatjuk a világ ugyanazon vetületeit.
A kötet színvonalában viszonylag egységes, stílusában viszont meglehetősen széles skálán mozgó művekből ad merítést, a mesterkéletlen, szinte köznapi prózától a humoron és fennköltségen át a minden szavában ezerszer megrágott már-már-költészetig, sőt, a számomra értelmezhetetlenül elvont mágikus szürrealizmusig.
Azonban sem a prűd, sem a bigott feminista nem - vagy csak elvétve - fog kedvére való írásokat lelni benne.
A kötet szerzőinek rövidebb-hosszabb írásai mindenekelőtt szókimondóak, leplezetlenül elénk tárnak valamiféle igazságot, ami ugyan nem örökérvényű és mindenre kiterjedő, többségében mégis elgondolkodtató.
Szemezgetni mindenestre feltétlenül érdemes még a legkevésbé rugalmasoknak is, hátha valódi igazgyöngyre lelnek és/vagy felenged némileg szellemi-eszmei merevségük.