FőképEgy stílus. Egy írás. Egy sztori. Könyv, melyet két érdekes fazon írt. Big Daddy Laca (Kalmár László), és Le Renard (Szántai Zsolt). Lett belőle valami. Egy érzés, és még jó pár. Én elolvastam. Nem maradt bennem kétség.

El is mondom, kicsit úgy, mintha ez maga a Tequilavér lenne. Említettem, hogy naplószerű, hiszen blogkort élünk. Néhol már regényhez hasonlít. Tudod, baromira közvetlen stílusban akasztja rád a szöveget a két szerző.
Hétköznapinak tűnő és induló témáról lökik a dumát, mégis azt kell hogy mondjam; ez egy igen sokrétű mondanivalóval telegyömöszölt, tartalmas mű.

Könyv, melyet a Trajan gondozásában bocsátottak az olvasók elé. Történet, melyet Szemi mesél el. Egy flegma, iszonyúan laza stílus mögül kerül elő egy mély, nagyon őszinte ember, aki minden gondolatát megosztja velünk.

Hallunk benne egy legjobb barátról, Janekról, látunk egy csajt, Magdit, akibe csak beleesni lehet, képet kapunk egy odaadó anyáról, néhány haverról, és csomó köcsögről, akik mind drogosok, maffiózók, vagy éppen stricik.
Mesél nekünk kaptárról, régi sztorikról, mákról, L.A.-ról, vagyis arról az állati jó Amerikáról, ahova annak idején annyian húzták a belüket, merthogy mekkora már ott az élet.
Egyszer az USÁ-ban, egyszer itthon lébecolják az időt, de egyvalami biztos: barátok mindenhol vannak, s a barátság fogalmát annyiféleképpen lehet értelmezni, ahány ember csak létezik.

Le Renard a könyv hátulján így szól az olvasóhoz:
„Ez a történet a barátságról szól. A barátságról, a szerelemről, az egymásrautaltságról, az áldozatok vállalásáról, a megbocsátásról, a húrok pattanásig feszítéséről és elszakadásáról. Arról, hogy az ember, bármit is hisz magáról, nevetségesen kicsi és gyenge, a Sors nevezetű démon játékszere. Ez a könyv a szeretetről is szól, amely még a legbrutálisabbnak tűnő ember szívében is ott lüktet; a szeretetről, ami sosem kopik ki senkiből, legfeljebb csak célpontot változtat. Ez a könyv nem a szerzők életének történetét meséli el. Egy kicsit róluk is szól, egy kicsit rólad is szól, egy kicsit mindenki benne van. A stílus? Mégis, mit vársz? Akár az élet…”

De visszatérve a kérdéshez; a Tequilavér Szemi és Janek vérszerződése, vagyis hogy örökké barátok maradnak. Részegen üvöltözik egymásnak, és nagyon komolyan gondolják. Két igaz barátról szól tehát a könyv, akik sokáig együtt nyomják az ipart, hát tudod, azt a nyomorult életet.

Ja, majd elfelejtettem, kegyetlen jó poénok vannak ebben a könyvben, és az száz, hogy ha egy kicsit is közöd van bármiféle érzelemhez, kapcsolathoz, konfliktushoz, vagy csak úgy a sorshoz (márpedig ha ember vagy banyek, akkor hótra így van), Neked is szól ez a könyv; s mint a romlott ótvarok ott kinn a marha nagy egyenlőségükben, nyugodtan nyomd bele olvasás közben a miliődbe, mikor szétszakadsz a valóság keménységétől vagy a röhögéstől, hogy mádöfákö.

Mielőtt elfelejteném: FIGYELEM! Szókimondó szöveget tartalmaz!