Főkép

Sir Arthur Ignatius Conan Doyle (1859. május 22. – 1930. július 7.) vitathatatlanul Sherlock Holmes figurájának megalkotásával vált világhírű íróvá, bármennyire is tiltakozott életében az efféle beskatulyázás ellen. Ő történelmi és egyéb műveire volt büszke – de bármit is tett, az olvasók akkor is detektívtörténeteire gondoltak nevével kapcsolatban.

Mára annyival árnyalódott ez a kép, hogy a tájékozottabbak biztosan megemlítik a szintén klasszikussá nemesedett prehistorikus történetét, Az elveszett világot, melynek tudós főszereplője, Challenger professzor másodjára a Méregöv című kisregényben hallat magáról. Ez utóbbi angolul 1913-ban jelent meg, aztán sokáig úgy tűnt, Doyle nem foglalkozik tovább különc „hősével”.

Családi tragédiák miatt azonban búskomorságba esett, s az akkoriban népszerű spiritualizmusban lelt vigaszt.
Ezen irányzat a tudomány mindenhatóságában való megcsalatkozás következményeként jött létre, s a vallás mellett/helyett próbált válaszokat adni a fizikai lét (tudomány) adományait kevésnek tartó, a szellemi létre is vágyó nyugati társadalomnak.

Ezen új szellemiségnek – ha úgy veszem – regény formában megírt röpirata A köd birodalma. Benne lépésről-lépésre nyomon követjük Edward Malone találkozásait az irányzat tagjaival, neves és hírhedt emberekkel – s nem utolsó sorban megismerjük személyes tapasztalatait azokon a szeánszokon és más rendezvényeken, ahol magasabb szinten álló szellemi lények is megjelennek (az ektoplazma pedig korábban nem látott mértékben van jelen).

Gyakorlatilag minden szóba kerül, ami Doyle szerint fontos: értelmezhetem úgy is, hogy szerinte mennyire fontos a halál elfogadása.
„Meg kell tanítani az embereket arra, hogy mi a halál – kezdte az alak. – Isten akarja, hogy tudják. Ezért engedi, hogy visszajöjjünk. A halál semmi. Az ember éppoly kevéssé változik meg, mintha a szomszéd szobába menne. Az ember nem is tudja elhinni, hogy meghalt. Én sem hittem. Csak akkor hittem el, mikor megláttam az Öreg Samet, mert abban mégis biztos voltam, hogy ő meghalt.”

Másrészről viszont az alábbi állítása legalább ennyire fontos:
„Van szellemi előkészület és lelki előkészület, s mi mind a kettőt elhanyagoljuk. Azért vagyunk a világon, hogy öregkorunkban jobb férfiak és nők legyünk, hogy önzetlenebbek, toleránsabbak és derűsebbek legyünk. A világ ma olyan lélekgyár, amely rossz cikkeket gyárt.”

Mindezt nyolcvan évvel ezelőtt írta – szóval az általa remélt fejlődés, megvilágosodás még mindig várat magára. A spiritualizmussal kapcsolatban pedig mindenki döntse el maga, miként is vélekedik.

Ráadásként a kötetben szerepel Doyle két novellája is, amelyek Challenger professzor személyéhez kapcsolódnak, és tisztán sci-fi történetek. Színvonaluk szerint bármely antológiában vagy magazinban megállnák a helyüket – nem is értem, eddig miért nem olvashattuk őket.