Főkép

Magyarnak lenni egy 4 nemzetiségű országban, íróvá válni egy idegen nyelven, ismertté válni egy ismeretlen, mások számára érthetetlen történelmi örökséggel. Agota Kristóf önéletrajzi írásait tartalmazó könyvéből megtudhatjuk, miként vált a Svájcban élő, francia nyelven alkotó, magyar származású írónő a frankofón irodalom világszerte elismert alakjává, milyen rögös utat kellett bejárnia a világhírig.

Az analfabéta rövid gondolat-füzérszerű elbeszélésekből összeálló könyvecske, az írónő regényeiből (Trilógia, Tegnap) ismert lecsupaszított mondatokra alapuló, mindenféle cirkalmasságot nélkülöző stílusban megírva. Különlegessége, hogy nemcsak önéletrajzi hátteret ad Kristof eddig megjelent hátborzongató tökéletességgel megírt könyveihez, hanem némiképp meg is magyarázza azok nem kevés szorongással, félelemmel, kétellyel teli borús hangvételben megfogalmazott tartalmát.

Agota Kristof egészen kora gyermekkorától követi végig a nyelvhez, mint az emberi kifejezés eszközéhez való viszonyát, az alkotás folyamatához és az íráshoz fűződő érzéseit. Mint minden művész és alkotó, végtelen érzékenységgel rezonál a világ történéseire, amelyet ez az írása, csakúgy, mint korábbi regényei is egyértelmű pontossággal tükröznek. Kristof a magyar történelem legviharosabb időszakában volt fiatal Magyarországon, átélte a II. világháborút, és 1956-ban gyermekével és férjével menekült Svájcba. Új hazájában a beilleszkedés során legnagyobb nehézséget a nyelvtudás hiánya okozta számára. Mivel író szeretett volna lenni, teljességgel újra kellett tanulnia gondolkodni, írni, olvasni egy új, ismeretlen nyelven.

Kristof igazi modern író, ennek megfelelően írásai teljességgel érthetőek az olyan nyugat-európai és ázsiai írók számára, akik nem ismerik jól a magyar történelem viszontagságos eseményeit. Természetesen magyarként az amúgy mindenféle konkrét helységnevet, történelmi utalást nélkülöző könyvei mégis talán kicsit könnyebben elhelyezhetőek időben és térben. Önéletrajzi írása kitűnő mankóval szolgál regényei megértéséhez is, mivel az írónő itt nevén nevezi a történéseket, érzéseket, amelyekről beszél, fény derül magyar származásának az írásra és svájci életére való hatásaira. Mindamellett nem lehet azt mondani, hogy túlzott hangsúly kerülne a magyar gyökerek bemutatására. Az analfabéta az írói, a nemzeti és emberi identitás kérdéskörét származástól függetlenül, minden olvasó számára érthető módon közelíti meg.

A könyv ismertetésénél feltétlenül szót kell ejteni Petőcz András kitűnő fordításáról is. Feltehetően azért, mert Petőcz is a minimalista írásmód lelkes művelője, magas művészi fokon adja vissza Kristof eredeti írásának hangulatát. Az analfabéta pedig nem lehetne teljes Petőcz András „Agota Kristof a svájci magyar frankofón regényíró” című, az írónő munkásságának lényeget megragadóan ismertetető elemzése nélkül. A könyv második részét képező írás hasonló célokat szolgál, mint részben maga az önéletrajzi mű, segíti Agota Kristof regényeinek, írói alakjának jobb, átfogóbb megértését.

Az analfabéta elgondolkodtató, rövidsége ellenére mély nyomot hagyó alkotás, amely Agota Kristof regényeinek ismerete nélkül, önmagában is megállja a helyét. Jelenleg is aktuális témákat feszeget, szól asszimiláció és a gyökértelenség problémaköréről; az identitás, az országhatárok, a nyelv, és a művészet kapcsolatáról.