Erlend Loe: Naiv. Szuper.
Írta: Uzseka Norbert | 2007. 10. 17.
Az 1969-ben született norvég írótól A nagy fogás című könyvét olvastam először, ami egy bolondos mesesorozat első része, főszerepben a targoncás Kurttal. Számos pozitívuma és jellegzetessége van annak a kötetnek, ami Loe eme másik regényében is megjelenik. Csakhogy ez nem mese.
A Naiv.Szuper. főszereplője egy 25 éves fiú, aki besokall mindenből, vagy még inkább „bekevesell”, merthogy nem látja semminek az értelmét.
Ennek örömére az épp külföldön tartózkodó bátyja lakásába költözik, és gondolkodással, olvasással tölti az időt, ill. bármi mással (pl. labdadobálással, egy óvodás kiskölyök felügyeletével), ami elvonja a figyelmét az előbbiekről.
Merthogy eléggé hajmeresztő dolgok jutnak ám eszébe, részint azért, amit a saját életében tapasztal, részint meg egy az időt, a világegyetemet meg a relativitáselméletet magyarázó könyvnek köszönhetően.
És ha jól visszagondolok, 25 éves korom körül én is eléggé elveszettnek éreztem magamat, és nem találtam a helyemet meg az értelmet sok mindenben, és így tovább.
Az meg, hogy 1996-ban jelent meg a könyv, és akkor még kevésbé használták az e-mailt, mint a faxot, mellékes technikai részlet. Attól még ma is bőven érthető a regény.
Az már más kérdés, hogy ma hány 25 éves, vagy egyáltalán fiatal van még, akinek ilyen gondolatok megfordulnak abban a gömb vagy kocka szerű izében, amit a nyakán hord. Mert Loe apánk hőse semmiképp sem átlagember, bármennyire igyekszik is annak beállítani magát, bármennyire szeretne is egyszerű, normális, élni való életet élni.
Lázad a fogyasztói társadalom, a mindent elárasztó reklám- és információtömeg és agymosás és a többi ellen, vagy legalábbis nem fogadja el, megkérdőjelezi, és már ez is valami. Például ezt írja: „Hihetetlenül sokat tudunk, de fogalmunk sincs arról, mit kezdjünk a rengeteg információval. Sokan a jót sem tudják megkülönböztetni a rossztól.”
Ami megoldásra jut végül a srác, az valóban naiv, és – szerintem – szuper is. Például ezt mondja: „Hiszem, a lélek megtisztul a játék és a jókedv által.”
Loe stílusa sokban emlékeztet Salingerére (meg nyilván a téma is): közvetlen, filózós, de lényegre törőbb, egyszerűbb.
Bármennyit bölcselkedik is, nem játssza meg magát, nem tesz úgy, mintha tudná a megfejtést, ugyanakkor mindig van benne szeretet, nyitottság. Megfelelő hangulatban a Naiv.Szuper. így azt is elgondolkodtatja és elszórakoztatja, aki nem 25, és épp nem efféle problémákkal küzd. Jó kis könyv ez.
A Naiv.Szuper. főszereplője egy 25 éves fiú, aki besokall mindenből, vagy még inkább „bekevesell”, merthogy nem látja semminek az értelmét.
Ennek örömére az épp külföldön tartózkodó bátyja lakásába költözik, és gondolkodással, olvasással tölti az időt, ill. bármi mással (pl. labdadobálással, egy óvodás kiskölyök felügyeletével), ami elvonja a figyelmét az előbbiekről.
Merthogy eléggé hajmeresztő dolgok jutnak ám eszébe, részint azért, amit a saját életében tapasztal, részint meg egy az időt, a világegyetemet meg a relativitáselméletet magyarázó könyvnek köszönhetően.
És ha jól visszagondolok, 25 éves korom körül én is eléggé elveszettnek éreztem magamat, és nem találtam a helyemet meg az értelmet sok mindenben, és így tovább.
Az meg, hogy 1996-ban jelent meg a könyv, és akkor még kevésbé használták az e-mailt, mint a faxot, mellékes technikai részlet. Attól még ma is bőven érthető a regény.
Az már más kérdés, hogy ma hány 25 éves, vagy egyáltalán fiatal van még, akinek ilyen gondolatok megfordulnak abban a gömb vagy kocka szerű izében, amit a nyakán hord. Mert Loe apánk hőse semmiképp sem átlagember, bármennyire igyekszik is annak beállítani magát, bármennyire szeretne is egyszerű, normális, élni való életet élni.
Lázad a fogyasztói társadalom, a mindent elárasztó reklám- és információtömeg és agymosás és a többi ellen, vagy legalábbis nem fogadja el, megkérdőjelezi, és már ez is valami. Például ezt írja: „Hihetetlenül sokat tudunk, de fogalmunk sincs arról, mit kezdjünk a rengeteg információval. Sokan a jót sem tudják megkülönböztetni a rossztól.”
Ami megoldásra jut végül a srác, az valóban naiv, és – szerintem – szuper is. Például ezt mondja: „Hiszem, a lélek megtisztul a játék és a jókedv által.”
Loe stílusa sokban emlékeztet Salingerére (meg nyilván a téma is): közvetlen, filózós, de lényegre törőbb, egyszerűbb.
Bármennyit bölcselkedik is, nem játssza meg magát, nem tesz úgy, mintha tudná a megfejtést, ugyanakkor mindig van benne szeretet, nyitottság. Megfelelő hangulatban a Naiv.Szuper. így azt is elgondolkodtatja és elszórakoztatja, aki nem 25, és épp nem efféle problémákkal küzd. Jó kis könyv ez.