FőképArthur Ransome 12 kötetes Fecskék és Fruskák sorozata az ifjúsági irodalom klasszikusai közé tartozik. Az eredetileg 1930-ban megjelent regény hazánkban is sikert aratott. Az első kötet már a múlt század harmincas éveiben megjelent magyarul, és úgy tűnik, magyar írókra is hatással lehetett Ransome. (Amúgy kb. egy évtizede a Magyar Könyvklub is kiadott jó pár részt, csiricsáré, az eredeti hangulathoz nem illő borítókkal.) Szóval ideje volt már a könyv újrafelfedezésének, amit a Ciceró Könyvstúdió meg is tett. A számomra kevéssé tetszetős sorozat-designtól eltekintve kedvelem a Klasszikusok fiataloknak számos kiadványát, így pláne örömmel vágtam bele az olvasásba.

A történet főszereplői a 7 és 12 év közötti Walker gyerekek: John, Susan, Titty és Roger, akik az angol tóvidéken nyaralnak édesanyjukkal és két éves kistestvérükkel. Egy szép napon táviratot kapnak édesapjuktól, melyben a messze tengereken hajózó családfő engedélyt ad nekik, hogy a régóta vágyódva kémlelt lakatlan szigetre költözhessenek a vakáció utolsó napjaira. A vidám, ám jól nevelt lányok-fiúk, olvasmányélményeikből táplálkozó gazdag fantáziájukra alapozva igazi hős felfedezőknek képzelik magukat, és boldogan látnak neki a sziget és - Fecske nevű kis vitorlásukon - a tó felfedezésének. Így ismerkednek össze számos „bennszülöttel", egy kiszolgált, ellenséges érzelmű kalózzal, no meg a Fruska nevű szintén kis vitorlás két főnyi legénységével, Nancy és Peggy Blackett-tel. Az ő első közös kalandjaik krónikája ez a kötet.

Nagyon tudok haragudni, ha egy könyvről kiderül, hogy átdolgozása az eredetinek. Olyankor úgy érzem, megloptak, nem azt kapom, amit az író eredetileg papírra vetett. A Fecskék és fruskáknál nem így történt, mégis úgy éreztem, ráfért volna egy alapos átfésülés és felújítás.

Rengeteg ifjúsági könyvet olvasok még így, 30-on túl is, Isten bocsássa meg nekem, de ez a regény csak az utolsó kb. 50 oldalán tudott magával ragadni. A nyelvezete túl döcögős, a leírásai hiába bőségesek, mégsem tárják elénk úgy istenigazából azt a minden bizonnyal csodaszép tájat, amit az író az angol tóvidék alapján dolgozott ki, ahol gyermekkorának egy részét töltötte. Sok, mára elavult kifejezés és megfogalmazás maradt benne, amiket semmi sem világít meg.

Ransome elmagyaráz egyet s mást a vitorlázás, horgászat és egyéb tengeri, felfedezői és kalóz tevékenységek kapcsán, de sok olyasmit nem, amit egy mai olvasó már nem vesz természetesnek. Kezdve rögvest a gyerekek egymás közötti beszédstílusával és viselkedésével, ami 70 évvel ezelőtt is legfeljebb jól nevelt, úri származású ifjú hölgyeknél és fiatalembereknél fordulhatott elő, ha ugyan. Bár nyilván itt a II. világháborúban oroszországi brit kémként is ténykedő Ransome nevelőszándéka érvényesült.

Kétségtelen, hogy 1929 eme békebeli nyara, amiről a regény szól, gyönyörű lehetett, meg hogy végül nekem is megjött a kedvem mindahhoz, amit a Fecskék és Fruskák (az eredetiben még Amazonok...) művelnek a könyv oldalain, és naná, hogy feléleszti a nosztalgiát a gyermekkor iránt. De abban nem vagyok biztos, hogy egy mai gyerek is olyan élvezettel olvasná ezt a könyvet, mint akik két évtizeddel ezelőtt vették kezükbe. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy Szecskó Tamás a Móra-féle kiadásokban is megjelent, hangulatos illusztrációit megtartották.