FőképA rágógumitolvaj képében egyszerű történetet kapunk egyszerű emberekről, akik ugyan mind különböznek, mégis egyformán elégedetlenek az életükkel és leveleken, üzeneteken keresztül segítik, vagy éppen inspirálják egymást. A könyv ezekből a levelekből áll össze.

Roger Thorpe menthetetlenül elkeseredett figura: negyvenhárom évesen egy irodaszer-áruház alkalmazottja, folyamatosan iszik és kisiklott életén kesereg. Ez a siralom véletlenül jut el munkatársához, Bethany-hoz, aki elolvassa Roger naplóját.

A lány sem elégedett az életével: állandóan fekete ruhákban jár, falfehérre meszelt arccal, mint egy hulla, vagy aki épp meg akar halni.
Különös barátság szövődik közöttük, miután elkezdenek írni egymásnak, s mivel a férfi rátalált olvasójára, elkezdi írni régóta tervezett könyvét is, aminek a „Kesztyűk tava” címet adta, és ami szintén nem szól másról, mint megkeseredett emberekről.

Később más szereplők is bekapcsolódnak, hogy még érthetőbbé tegyék a sztorit, befoltozva a kihagyott részeket.

Nos, így röviden összefoglalva a történet eléggé lehangolónak és sivárnak tűnhet, de szerencsére a kötet mégis szórakoztató, olykor még humoros is.
A szereplők a történet végére némi jellemfejlődésen is átesnek, s bár sokkal nem fordul jobbra az életük, egymás hatására megpróbálnak változtatni rajta, jobbá tenni azt.

Douglas Coupland remekül ír: a negatív hangulat ellenére élvezet olvasni a könyvet, egyrészt mert életszerű, másrészt pedig a szereplőkön keresztül hétköznapi, mégis érdekes gondolatokat oszt meg velünk.
Mivel jelen korunk problémáiról és annak a nyelvén szól, az olvasó úgy érezheti, hogy láthatatlan szemtanúja egy nagyon intim baráti kapcsolat kialakulásának, s kívülről, titokban belepillanthat a szereplők életébe, gondolataiba.

Tetszett, hogy nem direkt módon van elmesélve a történet, hanem mintha mozaikdarabokból kellene összerakni, és hogy azon belül sem mindig egyértelmű, hanem inkább árnyalt a dolgok megközelítése.
Szerintem - a különböző korú és beállítottságú szereplők tolmácsolásában - elég valószerűen adja vissza az élettől megcsömörlöttek életérzését.

Nem mondom, hogy ez a legjobb könyv, amit valaha olvastam, de alapvetően jól szórakoztam, és nem egyszer el is gondolkodtam az olvasottakon, úgyhogy minden érett embernek csak ajánlani tudom. Még az is lehet, hogy akár egy szintén lehangolt olvasót is inspirálhat… mondjuk könyvírásra.