Robert Charles Wilson: Pörgés
Írta: Uzseka Norbert | 2007. 08. 15.
Az 1953-ban született kanadai írónak messze nem ez az első regénye, és régebbi írásai közt is találunk rangos díjra jelölt, vagy azt elnyert művet. Ám a Pörgés múlt évben a legjobb regénynek járó Hugo-díjat nyerte el, ami a sci-fi irányzat egyik legfontosabbja.
Dicséretes, hogy ezt a valóban nagyszerű könyvet máris kiadták magyarul. Mondjuk nem ártott volna a szövegnek egy korrektúra, de így csak még jobban kénytelen odafigyelni az olvasó, ami amúgy is elengedhetetlen, ha igazán élvezni akarja a sztorit.
A Pörgés olyasfajta hard sci-fi, ami a műfaj azon mestereinek vonalát viszi tovább, akiknél az emberi tényező is ugyanolyan fontos volt, mint a különös elképzelések, amik persze az adott jelenkorból kiindulva építettek fel jövőbeli világokat.
Olyanokra gondolok, mint Heinlein, Bradbury, vagy akár Greg Egan, netán Philip K. Dick, amivel elsősorban azt akarom jelezni, hogy Wilson méltó örökösük. De újat is ad mindehhez: hiszen itt a mi jelenünk a kiindulási alap.
A regény két szálon fut: egyrészt olvashatjuk Tyler Dupree visszaemlékezéseit, másrészt azt, ami a történet jelenében történik vele. De az egész sztori kb. a mi jelenünkben kezdődik, azzal, hogy egy októberi éjjelen eltűnnek az égről a csillagok, amit az akkor még gyerek Tyler maga is lát.
Időbe telik, mire az emberiség felderíti ennek az ijesztő eseménynek az okait: a Feltételezettekként emlegetett földönkívüli lények egy olyan burkot vonnak a Föld köré, amin kívül eszelős gyorsasággal telik az idő.
Vagy még inkább: a Föld lassul le úgy, hogy egyetlen év alatt évmilliók telnek el odakinn. És ezzel a tempóval nem tart sokáig elérni a Nap vörös óriássá válását, majd kihunyását...
Közeleg tehát a katasztrófa, és tudósok egy csoportja (köztük a három főszereplő egyike) megpróbálja az emberiség javára fordítani a Pörgés-hártyát azzal, hogy különféle élő organizmusokat küld a Marsra.
Hiszen pár földi hónap alatt odaát jó esetben megvetheti a lábát az élet, s idővel az ember...
Mindezt érdekesen és izgalmasan tálalja Wilson. Jó érzékkel adagolja a tudományosságot, egy pillanatra sem válik unalmassá vagy végképp érthetetlenné.
De van a regénynek más vetülete is ezen az igen érdekfeszítő elképzelésen kívül is. Bár úgy tűnhet, Wilson nem foglal állást semmi és senki ellen vagy mellett, burkoltan mégis kemény társadalomkritikát fogalmaz meg azzal, ahogy leírja, hogy az emberiség a Pörgést milyen könnyen szokja meg, ill. milyen különféle, többnyire értelmetlen módokon reagál rá.
A legkülönfélébb vallások, politikai-hatalmi csoportok, mind-mind a maguk módján viszonyulnak a változásokhoz, de igazából egyikük sem áll elő megfelelő megoldással – s ez még Tyler tudós barátjának, Jasonnek sem sikerül igazán.
De ugyanilyen fontos és erős részét képezi a regénynek a főszereplők emberi kapcsolatainak ábrázolása (s nem is csak a Tyler és Jason húga, Diane közti szerelemé), amit Wilson mélyrehatóan és érzékenyen, ugyanakkor akár kíméletlen őszinteséggel, vagy még inkább: az olyannyira emberi hibákat, félreértéseket cseppet sem kendőzve, finomítva tesz meg.
Nyilvánvaló, hogy amellett, hogy egy rendkívül izgalmas mi-lenne-ha kérdéscsoportot intelligensen és magával ragadóan válaszol meg, a valós életet, az emberi pszichét is mélységesen jól ismeri.
Bármely valamirevaló kortárs szépirodalmi regénynek is becsületére válna mindez, a Pörgést pedig megrázóan hitelessé teszi.
Meglehet, nem könnyű olvasmány ez, s nem is oly’ pörgős, mint a cím alapján sejtenénk, de a mesterien bonyolított történetszálak miatt maga a sztori is épp elég izgalmat szolgáltat. Az is nagy pozitívuma, hogy a klasszikus sci-fik tartalmasságát és sajátos megközelítését idézi egy, a ma embere számára ismerős alapból kiindulva.
Mert bár van abban némi igazság, hogy a régi nagy sci-fi írókból lesznek a jelen realistái, de mégis más íze van egy 2005-ös regénynek, mint pl. egy 40 évvel ezelőtt íródottnak.
De számomra elsősorban az a kissé fakóarany ragyogása teszi vonzóvá, amit az emberi oldal kölcsönöz neki, s amiben egy kis fanyar humor is megcsillan.
Megannyi tapasztalattól keserű, ám nem minden reményt feladott felnőtt érzések és gondolatok képezik a regény gerincét, amik között annak ellenére sincs ítélet, sem pedig megoldás, hogy a történet vége egy újabb kezdete.
Hamarosan érkezik is majd az Pörgés, a folytatás.
Dicséretes, hogy ezt a valóban nagyszerű könyvet máris kiadták magyarul. Mondjuk nem ártott volna a szövegnek egy korrektúra, de így csak még jobban kénytelen odafigyelni az olvasó, ami amúgy is elengedhetetlen, ha igazán élvezni akarja a sztorit.
A Pörgés olyasfajta hard sci-fi, ami a műfaj azon mestereinek vonalát viszi tovább, akiknél az emberi tényező is ugyanolyan fontos volt, mint a különös elképzelések, amik persze az adott jelenkorból kiindulva építettek fel jövőbeli világokat.
Olyanokra gondolok, mint Heinlein, Bradbury, vagy akár Greg Egan, netán Philip K. Dick, amivel elsősorban azt akarom jelezni, hogy Wilson méltó örökösük. De újat is ad mindehhez: hiszen itt a mi jelenünk a kiindulási alap.
A regény két szálon fut: egyrészt olvashatjuk Tyler Dupree visszaemlékezéseit, másrészt azt, ami a történet jelenében történik vele. De az egész sztori kb. a mi jelenünkben kezdődik, azzal, hogy egy októberi éjjelen eltűnnek az égről a csillagok, amit az akkor még gyerek Tyler maga is lát.
Időbe telik, mire az emberiség felderíti ennek az ijesztő eseménynek az okait: a Feltételezettekként emlegetett földönkívüli lények egy olyan burkot vonnak a Föld köré, amin kívül eszelős gyorsasággal telik az idő.
Vagy még inkább: a Föld lassul le úgy, hogy egyetlen év alatt évmilliók telnek el odakinn. És ezzel a tempóval nem tart sokáig elérni a Nap vörös óriássá válását, majd kihunyását...
Közeleg tehát a katasztrófa, és tudósok egy csoportja (köztük a három főszereplő egyike) megpróbálja az emberiség javára fordítani a Pörgés-hártyát azzal, hogy különféle élő organizmusokat küld a Marsra.
Hiszen pár földi hónap alatt odaát jó esetben megvetheti a lábát az élet, s idővel az ember...
Mindezt érdekesen és izgalmasan tálalja Wilson. Jó érzékkel adagolja a tudományosságot, egy pillanatra sem válik unalmassá vagy végképp érthetetlenné.
De van a regénynek más vetülete is ezen az igen érdekfeszítő elképzelésen kívül is. Bár úgy tűnhet, Wilson nem foglal állást semmi és senki ellen vagy mellett, burkoltan mégis kemény társadalomkritikát fogalmaz meg azzal, ahogy leírja, hogy az emberiség a Pörgést milyen könnyen szokja meg, ill. milyen különféle, többnyire értelmetlen módokon reagál rá.
A legkülönfélébb vallások, politikai-hatalmi csoportok, mind-mind a maguk módján viszonyulnak a változásokhoz, de igazából egyikük sem áll elő megfelelő megoldással – s ez még Tyler tudós barátjának, Jasonnek sem sikerül igazán.
De ugyanilyen fontos és erős részét képezi a regénynek a főszereplők emberi kapcsolatainak ábrázolása (s nem is csak a Tyler és Jason húga, Diane közti szerelemé), amit Wilson mélyrehatóan és érzékenyen, ugyanakkor akár kíméletlen őszinteséggel, vagy még inkább: az olyannyira emberi hibákat, félreértéseket cseppet sem kendőzve, finomítva tesz meg.
Nyilvánvaló, hogy amellett, hogy egy rendkívül izgalmas mi-lenne-ha kérdéscsoportot intelligensen és magával ragadóan válaszol meg, a valós életet, az emberi pszichét is mélységesen jól ismeri.
Bármely valamirevaló kortárs szépirodalmi regénynek is becsületére válna mindez, a Pörgést pedig megrázóan hitelessé teszi.
Meglehet, nem könnyű olvasmány ez, s nem is oly’ pörgős, mint a cím alapján sejtenénk, de a mesterien bonyolított történetszálak miatt maga a sztori is épp elég izgalmat szolgáltat. Az is nagy pozitívuma, hogy a klasszikus sci-fik tartalmasságát és sajátos megközelítését idézi egy, a ma embere számára ismerős alapból kiindulva.
Mert bár van abban némi igazság, hogy a régi nagy sci-fi írókból lesznek a jelen realistái, de mégis más íze van egy 2005-ös regénynek, mint pl. egy 40 évvel ezelőtt íródottnak.
De számomra elsősorban az a kissé fakóarany ragyogása teszi vonzóvá, amit az emberi oldal kölcsönöz neki, s amiben egy kis fanyar humor is megcsillan.
Megannyi tapasztalattól keserű, ám nem minden reményt feladott felnőtt érzések és gondolatok képezik a regény gerincét, amik között annak ellenére sincs ítélet, sem pedig megoldás, hogy a történet vége egy újabb kezdete.
Hamarosan érkezik is majd az Pörgés, a folytatás.