FőképRemélem, nagyon sokan vannak, akik tudják, és nagyon kevesen, akik nem, hogy honnan származik a kötet címe. Akik esetleg az utóbbi csoportba tartoznak, sürgősen üssék fel Lewis Carroll: Alice Csodaországban című kötetét.
Annak is a tartalomjegyzékét. Na jó, a bátrabbak az első fejezet címéig is elmerészkedhetnek. És lássanak csodát…

Na éppen ez a tény az, ami gondolkodás nélkül arra sarkallt, hogy elolvassam Peter Abrahams regényét, melynek borítóján hatalmas betűkkel a felületes szemlélőt könnyen megtévesztő reklámszöveg olvasható: „Stephen King ajánlásával”.
Nem szeretem az ilyen megoldásokat, de úgy voltam vele, hogy ha ennek a regénynek csak szemernyi köze is van az élénk fantáziával megáldott bájos kislányhoz, és csodaországi utazásához… nos akkor remekül fogok szórakozni.

És lőn csoda. Igazam lett. A színészi ambíciókkal megáldott, foci- és Sherlock Holmes-rajongó 13 éves kamaszlány, Ingrid Levin-Hill kalandjai kifejezetten kellemes időtöltést jelentettek.
Bár a mű nem fogja újraértelmezni a műfajt, azért érdekes kísérlet. Hogy pontosan mire is? Azt hiszem, a célközönség pozicionálásának lehetetlenné tételére.
Merthogy kamasz főszereplő lévén lehetne akár ifjúsági mű is. De nem hiszem, hogy az lenne. Másrészt lehetne felnőtteknek szánt darab is, de ahhoz meg túlságosan egyszerű. Legalábbis első látásra.

Ha ugyanis jobban odafigyelünk, rájöhetünk, hogy Ingrid (aki egyébként az Alice Csodaországban című színdarab főszerepére hajt) a lehető legjobb választás arra, hogy sajátos szemszögből, egyszerre külső megfigyelőként és aktív résztvevőként is láthassuk az eseményeket.
Amik igazából csupán akkor kezdődnek, amikor egy szép (vagy nem is annyira szép) napon Ingrid eltéved a városban, és ennek eredményeképpen összeakad a városban csak Dilinyós Kate néven emlegetett, meglehetősen lecsúszott nővel.

Ezzel eddig nincs is semmi probléma. Csakhogy a nőt másnap holtan találják, és ami ebben a csendes, nyugodt kisvárosban nem jellemező, nem önszántából hunyt el. Valaki segített neki. De vajon kinek állhatott útjában?

Számtalan kérdés merül fel a nyomozás során, mely egyszerre halad a hivatalos úton (vagyis a rendőrség közreműködésével), illetve az Ingrid által képviselt nem-hivatalos (sőt olykor törvénytelen) úton.
Persze ha az ifjú hölgy nem lenne olyan, amilyen, sokkal kevesebbet kellene izgulnia mind neki, mind nekünk. Érte.

Merthogy másért nem nagyon kell, hiszen a szerző egy remek megoldással folyamatosan Ingrid előtt terelget bennünket, ezért mi, olvasók egy leheletnyivel mindig korábban értesülünk a dolgokról, mint ő.
Meg aztán kívülállóként könnyű szélesebb látószögből vizsgálni a körülményeket. Az emberekről nem is beszélve.

Egy szó, mint száz, Peter Abrahams regénye minden kuszasága ellenére nagyon kellemes olvasmány. Ennek fényében nagyon remélem, hogy a szerző többi regénye is szépen lassan beszivárog majd a magyar köztudatba.