FőképNem gyakran olvasok verseket. Különösen nem maiakat. Azt a keveset - Orbán Ottót, Nádasdy Ádámot, Varró Danit -, ami így vagy úgy mégis a kezembe kerül, csak a lehető legritkábban próbálom a zsigeri megértésnél mélyebben (már ha létezik ennél mélyebb megértése a lírainak) felfogni.

A költészet ugyanis mindenekelőtt magánügy. A költő és az én magánügyem. Senkinek semmi köze tehát ahhoz, hogy mit gondolok egy négysorosról, miféle érzéseket vált ki belőlem egy szonett vagy szabadvers, egyáltalán miért tartom jónak, rossznak, vagy valahol e kettő között félúton haladónak bármely versíró szemérmetlenül közszemlére tett intim vallomásait.

Kabar Vivien költészetéről sem szívesen nyilatkozom, ennek ellenére megteszem, hiszen mellette, az ő béklyótlan versei mellett nehéz némán elmenni.
És még nehezebb szó nélkül hagyni provokatív, a Gustav Klimt és Egon Schiele szecessziós művészetére jellemző, aranyvirág-glóriával felmagasztosított vagy éppen megtört-gyötört nőalakokat a mába emelő festményeket - a kötet illusztrációit.

A képek talán még erősebben tükrözik azt a profán, vagy csak profanizált istenkeresést, ami áthatja, megtermékenyíti Kabar Vivien költészetét. (Egyfajta Pilinszky-párhuzam rögtön adja magát, ezért nem is mennék bele a kibontásába.)
A szavak nem egyszer bibliai átemelések, durván archaizáló beékelésekkel, az általuk teremtett atmoszféra, a rengeteg fosztóképzős alak ugyanakkor beszennyezettséget és elveszettséget sugall.

A verssorokban, még a prózaversekben is, gyakoriak a hangeltolásos és/vagy -betoldásos ismétlések, a sűrítések és halmozások, sőt, a költőnő még a reneszánsz óta cseppet sem divatos fürtrímek használatától sem riad vissza.
Ám még a szabadabb prózaversekben is halmozódnak a tő- és ragismétlések, a belső asszonáncok és végződésazonosságok.
Csupa bibliai és egyéb istenes (vagy abból származtatott) szövegben fellelhető stíluselem. S mindez mindig valamiféle sokkoló, húsba vájó üzenet hordozója.

Különös költészet tehát Kabar Viviené. Felkavaró, már-már nihilista. Versei témája: - úgy érzem - mégis az út- és istenkeresés. Így nem is csoda, hogy az igencsak igényes kivitelű kötet hátlapjára a misztikus-isteni tudás és életmód egyik jeles és nagytekintélyű hazai propagálója, Szepes Mária írt ajánlószöveget.