Petőcz András: Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

A sci-fiken és anti-utópiákon szocializálódott generációm tagjai Petőcz András legújabb könyvének címe (Idegenek. Harminc perccel a háború előtt) hallatán könnyen asszociálhatnak földöntúli betolakodók bolygónk ellen intézett támadására.

Az Idegenek az ufó jelenségnél azonban sokkal fenyegetőbb jövőt, jelent (?!) tár elénk. Petőcz regénye egy olyan korban játszódik, amelyben az idegenek nemcsak közöttünk járnak, hanem egyben közülünk valók, és az egyszeri ember olyan világban él, ahol bármikor önmaga is idegenné, ellenséggé válhat.

Petőcz a nyolcéves kislány, Anna szemén keresztül mutatja be egy katonai állam mindennapjait. Anna és édesanyja egy kisfaluba menekülnek, ahol a helyi plébánián telepednek le és kezdenek új életet.
Anna édesanyja folyamatos megalkuvásokon, állandó megaláztatásokon keresztül biztosítja saját maga és lánya számára a napi élethez szükséges alapvető feltételeket.

Az író hősnőnk élettörténetét tőmondatokban meséli el, a szavak egyszerűségével hangsúlyozva, ellenpontozva a korra jellemző nyers brutalitást.
Az országot és a korszakot, amelyben a kislány él, oly mértékben itatja át a kegyetlenség és a nyomában fakadó szorongás és félelem, hogy az írónak nincsen szüksége cirádás, összetett leírásokra.
Az Idegenek cselekménye és a szereplők tettei önmagukért beszélnek.

A kérdésre, hogy melyik korszakban és országban játszódik, nem kapunk választ a könyvből. Anna életének folyását csupa hazugság, és titok övezi, valódi neve és származása mindvégig rejtve marad előlünk.
A kislány múltjához hasonlóan, nem tudunk meg sokat a többi szereplőről sem, nincsenek pontos információink arról, hogy hol és mikor élnek, honnan jönnek és hová tartanak.

A regényben néhány utalás alapján következethetünk arra, hogy talán saját korunk globalizálódó, multi-kulturális világa és problémái állnak az írás középpontjában, mint például a nemzetiségek, kisebbségek közötti konfliktusok és a terrorizmus.

A vándorló „idegenek” külső jegyeinek leírása alapján (göndör haj, barnás bőr, lefátyolozott nők stb.) fel-felsejlenek egy-egy kézzel fogható népcsoport jellemzői. Afrikai, roma, muzulmán közösségek képviselői érkeznek időszakonként a faluba, ahol le is telepednek és támogatást, segítséget kapnak további életükhöz.
A történetben említésre kerülnek korunk háborús és terrorista fenyegetettségeihez kapcsolódó eszközök is: a biometrikus azonosítóval ellátott útlevelek, számítógépek, aknák és fegyverek.

Az egyes emberek közötti konfliktusok hátterében álló magyarázatokra, politikai ok- és okozati összefüggésekre sem derül fény. A könyv nézőpontját és üzenetét tekintve ez nem meglepő.
A főszereplő kislányként nem érti, nem is értheti a bonyolult társadalmi összefüggéseket. Az ő szempontjából egy dolog fontos, hogy nem szeretne mást „csak élni”.

A könyvben kiemelkedően fontos szerepet kap az a tény, hogy a történetet Anna meséli el. Az ő szemszögéből érthetjük meg igazán, hogy a brutalitás, az embertelenség és a rettegés egy szintjén túl mennyire lényegtelenné válik, hogy ki melyik oldalon áll egy fegyveres konfliktusban és milyen szerepet tölt be az erőszakgépezetben.

Számos iszonyattal eltöltő viselkedési séma, jelenség, mint például a nők megalázása, az éhezés, az egyes népcsoportok bűnösként való kikiáltása minden háborús, és polgárháborús helyzetben megfigyelhető.
Az a már szinte közhelyszámba menő megállapítás, hogy a történelem megismétli önmagát, az Idegenek hősnőjének életében fájdalmas, ijesztő valóságtartalommal töltődik fel.

A könyv az érzelmek fontosságát a zene és a gyermeki barátság ábrázolásán keresztül állítja szembe a mindent elsöprő kegyetlenséggel.
A zenemű, mint tolmácsolást nem igénylő, nemzetiségtől, anyanyelvtől függetlenül értelmezhető művészeti alkotás a pozitív emberi értékek maradványaként jelenik meg a regényben.

A közelgő vész jele, hogy a társadalmi összetartozást, közös kulturális alapokat szimbolizáló Für Elise-t, és az Örömódát a cselekményben felváltja egy pattogós, katonai induló. A könyv „tetőpontjaként”, a közelgő háború végső kirobbanása előtt, Amelie és Anna barátsága, az egyetlen ellentmondásoktól mentes kapcsolat a regényben, szintén a pusztítás martalékává válik.

Az Idegenekben Petőcz András Radnóti Miklós Töredékének, Ágota Kristóf Trilógiájának, Saramago Vakságának vészterhes világát idézi meg, megható emberi hangon szól a minket körül vevő embertelenségről, s felemeli szavát gyermekeink, a jövő nemzedékének kiszolgáltatottsága ellen.