Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala

Noha Parti Nagy Lajos a próza és a dráma nyelvi világának megújításáért vehette át Kossuth-díját, ugyanúgy rászolgált volna a kitüntetésre rekeszizomrepesztő humorával is. Még ha ez utóbbiért nem is szokás állami elismerésben részesíteni a fennköltebb stílusban nevettetőket.

A szépirodalmi humor egyik leginkább bevett eszköze pedig a paródia – gondoljunk csak Karinthyra –, aminek magas szintű műveléséhez magától értetődően szükségeltetik egyrészt a kifigurázandó műfaj vagy szerző, másrészt az irodalom egészének alapos ismerete. A célkeresztbe ezúttal a női regényként emlegetett… igazából nem is tudom, micsoda került.

A test angyala (amiről először – nyilván hamar rá kellett jönnöm, tévesen – azt hittem, Csokonai Lili, alias Esterházy Péter Tizenhét hattyúkjának parodisztikus átirata) híven követi az eredeti cselekménymintát, amely ugyancsak híven követi a Jane Austen-i romantikus komédia szerkezetét – persze Jane Austen finom társadalomkritikája és jellemábrázolása nélkül.

A főszereplő, egy csinos és erényes hajadon legfőbb célja a házasság, amihez természetszerűen nem holmi csélcsap partnerre vágyik, hanem egy jóképű, gazdag és mindenekelőtt hősnőnkbe fülig szerelmes férfira.
A bonyodalomhoz ugyanakkor – hiszen mégsem házasodhatnak rögtön össze az első találkozás után – szükséges a megközelíthetetlenség látszata, valamint néhány félreértés. Ezek nélkül ugyanis még füzetnyi hosszúságú történetecskét sem lehetne kerekíteni a sovány alapanyagból.

A szatíra kisördöge ugyanakkor a részletekben bújik meg. A tökéletes érzékkel kimazsolázott és felnagyított stílushibák – nagybetűs, idézőjeles kiemelések, erőltetett, s legtöbbször ordítóan ügyetlenül imitálni próbált magasztosság, a rosszul használt vagy leírt idegen szavak – halmozása mellett a nyelvtanilag szintén bukdácsoló mondatok, az alanytalanság vagy állítmánytalanság, az egyeztetések hiánya miatt kell folyton az oldalunkat fogni a kacagástól. Sokszor éreztem már, hogy egy rendkívül technikás zenész felvételének meghallgatása után legszívesebben többé sosem fognék hangszert. A test angyala épp ellenkező ok miatt váltott ki hasonló hatást.

Mivel a kipellengérezett stílushibák részben a mindennapokban teljesen elfogadható megoldások elügyetlenkedéseinek eltúlzásai, pár napig azt fontolgattam, többé nem ülök számítógép elé, nehogy én is efféle (vagyis az eredeti füzetecskékben egyik kollégám szerint valóban hemzsegő) blődségeket írjak le, amitől mások majd az oldaluk helyett leginkább a fejüket fogják.

Ám végtére megváltoztattam döntésemet, hisz’ én, a Női Regények Íróival szemben, nem respirálok komoly „irodalmi babérokra”.