FőképEgy komoly napilap újságírója Tisza Katáéval vetette össze Umberto Eco írásművészetét. Mondanom sem kell, nem leplezett negatív kicsengéssel, sőt, egyenesen lekezelően. És bizony igaz, hogy ha Ecót vagy Tisza Katát olvasunk, nem ugyanarról az irodalomról, ugyanazon irodalmi értékekről beszélünk.

Hiszen míg fiktív univerzumaiban Eco egyetemes, kortalan témákat jár körül, addig Tisza Kata egyéni sorskérdéseket boncolgat, s még ebben is valami egészen specifikusat: az Erdélyből ősi nemesivel keveredett zsidó örökséggel Magyarországon otthont kereső művész hazátlanságát.
Ki értené Trianon valódi sokkját, ha nem egy elszakadt, kisebbségi létbe kényszerült magyar, aki még a csonkán maradt ország magyarjaival sem ért szót - „üvegfal” választja el egymástól kultúráikat.

S nem egy professzor, egy neves középkor-kutató alapos ismeretekből felépített kitalált világa elevenedik meg előttünk, hanem a megélt, bármennyire egyéniesített, s ebből következően torzított, mégiscsak eleven történelem.
A Ceauşescu-éra Romániájának rögvalóságát inkább dokumentarista, zsurnalisztikus eszközökkel mutatja be az írónő, épp ezért mellbevágóan életszerűek e képek. Életszerűek, ugyanis mi is hasonlókat éltünk meg itt, mindennapi létünk csupán az elnyomás fokában különbözött.

S Tisza Kata nem játszik el könnyed kézzel a posztmodern bevett trükkjeivel. Nála nem kapnak szerepet a vendégszövegek, nem uralkodik el a narratív technikán az önreflexivitás, nem ágyazódnak egymásba a történetek, s nem oltják ki egymást a külön-külön érvényes, mégis összeférhetetlen tételek, és ugyanígy hiányzik a többi megszokott fogás.

Vagyis dehogy. Elvégre fontosak - ha kicsit suták is - a dalszövegekből szedett idézetek, s még fontosabbak az íróktól, filozófusoktól kölcsönvett gondolatok. No meg a blogban már megjelent saját eszmefuttatások magvai, néha mondatai.

Az elbeszélő, aki többé-kevésbé tökéletesen azonosítható a szerzővel, egy költőnő, egy esetleges másik alteregó barátja, mi több, egyszer csak Tisza Katától emel be szövegébe egy novellát.
Akárcsak Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhídban, lényét megháromszorozza a szövegtükrökben, és az inkább didaktikus, mint költői elmélkedések sem teljesen leválaszthatók az írói technikákat felfedő posztmodern visszacsatolásoktól.

Végül Ecóval szöges ellentétben Tisza Kata nem jóságos Buddhaként mosolyog az ugyan verejtékkel és gyötrelemmel, valahol mégis kellemes passzióként megformált, megszerkesztett szövegépítmény felett - melynek mélyrétegeit kizárólag a könyvesség megszállottjai értelmezhetik, felületét tekintve ellenben könnyedén szórakoztat -, hanem belemártózik az eseményekbe.

Egyenesen a pofánkba nyomja üzenetét, gyomrunkba csap, még ha nem mindig ülnek is a találatok, de kétségtelenül bevisz néhány kemény ütést.
Ezektől pedig mégiscsak kénytelenek vagyunk ráeszmélni világunk ellentmondásosságára, a kommunikáció lehetetlenségére, a menekvést kikényszerítő, immár permanens nihilre. S mi ez, ha nem posztmodern, avagy poszt-posztmodern? Bármennyire populáris, celebgyanús, „magánmítoszos” is.

„Mondatok nélküli”? Lehet. De nem történet és mondanivaló nélküli. S emellett megmaradtak a Tisza Kata vízjeleként (szégyenbélyegeként?) felfogható frivol, pornográfiával kacérkodó szexualitás, a zabolátlan s egyben naiv nőiesség - egyre ritkuló - pillanatai.

Hogy maradandó-e mindez, meg nem mondhatom. Talán a pillanatnak szól, talán az örökkévalóságnak.
Igen, megosztó és vitatható a jelenség: a rendszeres média-szereplés, a leplezetlen ösztönösség, a keruaci öntörvényűség és stiláris zabolátlanság. Ám őszinte és elgondolkodtató.

Eco maradjon meg az irodalmi ínyencek csemegéjének, de ahogy nem szabad Johann Sebastian Bachéi mellett mindenki más műveit a sutba dobni, mint szemetet, úgy értelmetlen az is, ha a konzervatívabb ízlés szerint jelentéktelenebb írókat ostobán mellőzzük.

Maga Eco írta a szakdolgozat-készítés rejtelmeibe beavató könyvecskéjében, hogy még a legkevésbé fontosnak tűnő műben is fellelhetünk magvas vagy ihlető gondolatot. S ki, miféle autoritás állíthatja biztosan, hogy Tisza Kata egyáltalán a mellőzhetők csapatába tartozik?

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Pesti kínálat
Reváns
Főbűnösök
Magyar Pszicho

Kapcsolódó írás:Interjú Tisza Katával