FőképHa Kurt Vonnegut nem ateista lenne, bizonyosan prédikátornak állt volna be valamelyik keresztény gyülekezethez.
Regényei ugyanis egytől-egyig meglehetősen nyíltan, és az évek előrehaladtával egyre didaktikusabban mondják ki a szerző humanista üzenetét: azért vagyunk itt e szánalmas sárgolyón, hogy kedvesek legyünk egymáshoz, függetlenül felebarátaink anyagi és társadalmi helyzetétől.
Kétségtelenül jézusi életszemlélet ez.

Nem véletlen tehát a címválasztás sem; a Virágvasárnap a Húsvét, vagyis a Krisztus kálváriájára és mennybemenetelére emlékező ünnepet előzi meg, benne a dicsőítés, a szenvedésekre való felkészülés és a megváltás ígérete sűrűsödik egybe.
Ugyanakkor a názáreti fiaskóra is emlékeztet - arra, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában. És ez lényegében Vonnegutra is igaz.

Ma már megállapítható, hogy talán két évtizedes tündöklés, az irodalomtudományi establishment őszinte érdeklődése és elismerése után Vonnegut mára legfeljebb lábjegyzet lett - vagy ha ennyire nem is súlyos a helyzet -, csupán néhány bekezdésnyi helyet érdemel az amerikai irodalomtörténetekben, talán Az ötös számú vágóhíd kivételével, amely legmaradandóbb alkotásának bizonyult.

Pedig ennél sokkal többet érdemel, ám a „hanyatlás” első jeleit, azt a tendenciát, amely hosszú távon e viszonylagos mellőzöttséghez vezetett, épp a Virágvasárnapnak elkeresztelt „önéletrajzi jegyzetek”-ben fedezhetjük fel.

A Virágvasárnap hagyományos kategóriákba igencsak nehezen besorolható mű. Vonnegut maga blivitnek hívja, és valahol az önéletrajzi vázlat, a zsurnalizmus, a propaganda és az antiregény furcsa egyvelege.
Miközben ténylegesen végigköveti Vonnegut életét német bevándorló őseinek többé-kevésbé vázlatos ismertetésétől egészen a vonneguti életmű visszatekintő értékeléséig (ebben a könyvben található a korábbi könyvek híres osztályzása), a hangsúly mégis a humanista üzenet sulykolására helyeződik.

A „szeressük egymást gyerekek” alaptétel parafrázisai beszédek, cikkek és összekötő passzusok egész sorában jelennek meg, és mivel ezúttal látszólag hiányzik a fiktív kerettörténet, a kevésbé meggyőződéses Vonnegut-olvasó megrettenhet a stilárisan pusztán ironikus hangvétele és humora miatt vonnegutiként azonosítható jegyzetregény cselekménysivárságától.

Némi színesítésként ebben a műben található „A nagy űrbaszás” című novellisztikus szösszenet, valamint a „Jekyll és Hyde napjainkban” börleszkbe forduló operettje, melyek ha nem is remekművek, kétségtelenül felettébb szórakoztatóak, az előbbi pedig kifejezetten elgondolkodtató, mindenekelőtt a ki nem bontott, de egyértelmű társadalomféltő kritika okán.

Pedig nem kis teljesítmény az, ahogy a mester vezérmotívumok, ki- és beemelések, nyelvi játékok segítségével koherenciát teremt a változatos szövegek között.
A vendégszövegek ráadásul nem is mind saját alkotások - Vonnegut legalábbis ezt állítja róluk, noha nehéz elhinni, hogy ne igazított volna rajtuk egy keveset, sőt, akár az egészről is kiderülhet, hogy csupán kitaláció, és minden egyes fejezet minden egyes mondata és szava Vonnegut sajátja.

Az is különösnek tetszik, hogy jóllehet a Virágvasárnap előtt megjelent már a Börtöntöltelék, melyet akár új minőségnek is nevezhetünk az életműben, a jelen kötet témájában egyértelműen visszatér a Börleszk nagycsalád-elméletéhez, amit szerzőnk a magány - modern korunk legsúlyosabb betegségének - gyógyírjaként kezel.
A Virágvasárnap ekképp akár a Börleszk komplementer-szövegének is tekinthető; ugyanannak a témának kétféleképpeni bejárását követhetjük végig bennük. Hiányérzetet viszont legfeljebb a „tényleges” regény el nem olvasása eredményezhet.

Ha elfogadjuk, hogy Vonnegut írói példaképe, a nagy humorista és jeles humanista Mark Twain írásműveinek színvonala nem egységesen magas, mégis kitüntetett helyet biztosítanak neki az amerikai és az egyetemes irodalomtörténetben, úgy vélem, Vonnegut is megérdemli ugyanezt.
Nyilván nem minden kísérlete eredményeképpen született korszakos alkotás, ám minden írását, így a Virágvasárnapot is átjárja a szellemesség és a mély emberszeretet, és egy jó tollú írótól talán ennyi is elég.

A szerző életrajza