Főkép„… az itt következő írások nem kinyilatkoztatások, a végső bölcsességhez még minden határon túl sem közelítenek. Csupán egy mozibubus gondolatai, aki szeretne magyarázatot találni a mozgókép némely jelenségeire.”

Bár a kötet kolofonjában szigorúan szabályozzák a részletek közlésének feltételeit, gondolom senki nem veszi véremet ezért a két mondatos idézetért. Merthogy erre mindenképpen szükségem volt ahhoz, hogy valahogy elkezdjen ezt az írást.

Mert bár már a szerző neve, és munkásságának ismerete alapján volt egyfajta véleményem a 2006 november végén boltokba került Réz András kötetről, ami egyben a szerző első filmes könyve, a hátsó borító szövege és a bevezetőben olvasható gondolatok is nagyban befolyásoltak.
Ennek az ominózus bevezetőnek utolsó szavaival kezdtem írásomat. Merthogy Réz András ezzel félreérthetetlenül megmondja, miről is szól a könyve. Még mielőtt bárki is messzemenő következtetéseket vonna le a tényből, hogy a neves filmesztéta megírta élete első filmes könyvét.

Ami – várakozásommal ellentétben – nem bizonyos filmeket vesz górcső alá, hanem valami sokkal komolyabbat, nehezebbet tesz: igyekszik egyes alkotásokat kontextusba helyezni, feltárni bizonyos vélt vagy valós összefüggéseket, segítő kezet nyújtva ezáltal a filmek labirintusában.
Teszi mindezt szigorúan szubjektíven, a maga könnyed, fesztelen stílusában, mellyel még akkor is képes magával ragadni hallgatóit, jelen esetben olvasóit, ha éppen gyökeresen ellentétes véleményen vannak.

Persze nem csupán halhatatlan, klasszikus filmművészeti alkotásokról tesz említést, hanem függőséget okozó tévéfilm-sorozatokról, és tömegfilmekről egyaránt. Legyenek azok bármilyen színvonalúak.
Mint ahogy minden jó mesélő, ő is valahol az elején kezdi: a cirkusznál. Aztán végigvezet bennünket a film rövid történetén, majd kifejti, hogy szerinte milyen hatással volt a cirkusz, illetve a cirkuszi lét a film világára.

Aztán a csillogó világból alászállunk kicsit, hogy részesei legyünk a film és a háború összefüggéseinek. Olykor védőhálóval, olykor anélkül. Attól függ, hol és mikor készült az adott háborús film. Ami néha bizony „olcsó” propagandacélokat szolgált.

Már a kötet borítója is sejtette, hogy James Bond sem kerülheti el sorsát. Hiszen, ahogy Réz András is megmondja, a Bond-filmek ugyan tényleg a mindenkori jelen lenyomatai, bennük mégis egy letűnőben lévő kor hőse szerepel.

Átadva helyét újabb, másabb hősöknek. Olyan hősöknek, akiket nem érdekel a hatalom, a befolyás, sőt, még a világuralom kérdése sem. Akik irtóznak mindettől, ehelyett inkább az élet apró dolgait és örömeit részesítik előnyben, és a hatalmas erők csatája közepette kénytelenek megmenteni a világot.
Mint ahogy azt a J. R. R. Tolkien által létrehozott mesterséges mítosz, A gyűrűk ura is bemutatja.

Persze nem minden filmnek lehet főhőse a sármos James Bond, mi több, hobbitok sem teremnek minden bokorban, jut tehát hely másoknak is. Mondjuk egy vampnak. Helyesebben: a vampnak.
Akinek jelentőssége abban áll, hogy a korszak értékmintáival szembefordulva felrázta kicsit a populáris kultúra állóvizét.

Ha már állóvízről beszélünk, muszáj szót ejtenünk arról, hogy a filmeseknek baromira nem számít, hogy egy adott helyszín hol található. Így lehetséges, hogy Budapest volt már orosz terület, Buenos Aires, Berlin, sőt még Párizs is.

Így keveredik tehát a virtuális és a valós világ. Mint ahogy Lara Croft kalandjaiban keveredik minden, ami csak keveredhet. Hiszen manapság minden átírható, újrahasznosítható, újraértelmezhető, minden mindennel keverhető.
És ebben a sorban rangos helyett vívott ki magának a képregény, mint remekül adaptálható műfaj.

És akkor még egy szó sem ejtettünk a többalakúságról, a személyiséget valamiféle rétegzett valamiként felvázoló művekről; a gépek (automaták, androidok, robotok, kiborgok) és emberek keverékeiről; a katasztrófafilmekről; a filmekben felbukkanó táncokról; a korhatár-besorolásokról; és még egy csomó mindenről, amiről viszont Réz András egy-egy hosszabb-rövidebb esszé formájában elmélkedik nekünk.

Évekkel ezelőtt esélyt sem adtam volna a könyvnek. Most viszont nagyon tetszett. Mert könnyed, szórakoztató, mégis ott rejlik benne a tudományos igényesség. Mert nem megfellebbezhetetlen igazságokkal ostromol, hanem gondolatébresztő gondolatokkal. Amikkel saját vérmérsékletünk szerint azt kezdünk, amit akarunk.