Főkép

Ha egyetlen filmet kellene megneveznem, amelyet akár évente többször is meg tudok úgy nézni, hogy ahelyett, hogy halálra unnám magamat rajta, egyre újabb és újabb értékeit fedezem fel, minden gondolkodás nélkül a Monty Pythonos fiúk utolsó közös darabjára, Az élet értelmére esne a választásom.

Noha egy pillanatra sem szeretném kétségbe vonni vagy lebecsülni a brit abszurd humorista csoport másik két mozifilmjének, a Gyalog galoppnak és a Brian életének eredetiségét, kivételes erejét vagy nevettető potenciálját, számomra a Monty Python-ság alapkomponense, lételeme a geg – a rövid jelenetbe sűrített, a nyílt szexualitástól soha vissza nem riadó és gyakran a vészes betegesség határait súroló humor. Az élet értelmében pedig ebből kapunk tematikus csokrot, a nyelvi játékosság, a többszörös imperszonáció, az animált és az élő képsorok tőlük már megszokott keverésével.

A minden korábbinál nagyobbat alakító Michael Palin, John Cleese és társaik alaposan leszedik a keresztvizet vallásról, oktatásról, birodalmi büszkeségről, hadseregről és pénzközpontúságról, s teszik mindezt a morális jó ízlés keretei között. Morális jó ízlés alatt nem holmi prüdéria értendő, hiszen Eric Idle Noël Cowardot idéző dalocskájában mégiscsak a péniszről énekel, ráadásul a férfi nemi szerv tucatnyi szinonimáját felsorolva, a minden sperma szentségét hirdető fergeteges stílusparódia (csokor) pedig sokaknál kiverheti az erkölcsi biztosítékot. Sokkal inkább arra gondolok, hogy mások sértegetése helyett saját fekáliájukban kavargat a nyugati civilizációnak igencsak görbe (de a valóságot annál kellemetlenebbül visszaadó) tükröt mutató csapat.

Ráadásul a leggusztustalanabb jelenetet jellemzi a legszemtelenebb erkölcsösség. Ebben az iszonytatóan elhízott Mr. Karbolsav példája mutatja, hogy pénzen bármi, első közelítésben minden megvásárolható. A végén a főpincérnek mégis sikerül – meglehetősen destruktív, ezen kívül magára és a többi vendégre is veszélyes, legalábbis gyomorforgató – bosszút állnia. És jóllehet – cseppet sem mellékesen – minden jelenetben, szinte minden képen találhatunk valami bődületesen abszurd képzettársítást, utalást, parodisztikus elemet, vagy egyszerűen csak valami rettenetesen vicceset, ami e filmet elsősorban kiemeli a többi Monty Python-alkotás közül, az a zene: John Du Prez nem egyszer elgari magaslatokba emelkedő hangszerelése és Eric Idle szellemes rövidebb kompozíciói. A sperma-dal blődségtől az elmés variációkon át a himnikus majd esztrádszerű befejezésig fejlesztett témája pedig egyenesen utolérhetetlen.

Az élet értelmét általában a Monty Python csoport hattyúdalaként emlegetik, és ugyan a film közel sem aratott akkora közönségsikert, mint első két vállalkozásuk (amiben komoly szerepet játszhatott az otthoni videózás elterjedése is), mindenképp e kivételes tehetségű társulat legeltaláltabb és a legváltozatosabban szórakoztató nem televíziós produkciója. Sok ünnepelt előadó törekszik rá, hogy a csúcson köszönjön le, és ami a minőséget illeti, a Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin alkotta hatos fogatnak ez vitathatatlanul sikerült. Ami ezek után következett, az önálló filmek és néhány páros, hármas próbálkozás már sokkalta ingadozóbb színvonalú – igaz egészen nagyszerű filmek is kikerültek a volt Monty Pythonosok kezei közül. Ám ez már egy egészen más történet.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Kép: 1,85:1 (16:9)
Hang: angol (DD5.1), angol (DTS)
Felirat: magyar, angol + 12

Extrák:
Werkfilm (Így készült)
Audiokommentár
Kimaradt jelenetek
Alternatív vágás
DVD-ROM extrák

Kapcsolódó írások:Terry Jones: Könnyed középkor
Eric Idle: Hakni az űrben
Graham Chapman: Egy hazug ember önéletrajza
Holló Színház: Etelka, a tapír