FőképKit érdekelne egy bevallottan nem szavahihető, homoszexuális alkoholista önéletírása? Különösen, ha még arra sem képes, hogy önnön életének történetét egymaga vesse papírra.

Ám amint figyelembe vesszük, hogy e megrögzött hazudozó nevéhez fűződik a „Hülye járások minisztériuma” és a „Döglött papagáj” jelenetek társszerzősége, és ez a részeges buzi játszotta Artúr királyt a Gyalog galopp-ban, valamint Briant a Brian életé-ben, a memoár állítólagos segéderői közt pedig Douglas Adams (igen, minden idők legviccesebb ötrészes sci-fi trilógiájának, a Galaxis-útikalauz stopposoknak megalkotója) neve is szerepel, tüstént érdekesebbé válik számunkra e furcsa könyv.

A néhol sziporkázó nyelvi játékokra, de többnyire inkább abszurd helyzetkomikumra építő humor tagadhatatlanul a Monty Python-csoport bélyegét hordozza magán. Akárcsak a közösen készült gegeket, a kötet epizódjait is a nyílt önellentmondásosság, a szándékolt vulgaritás, a szexuális és egyéb testi tabuk döngetése jellemzi.
Ehhez járul a talán adamsi sugallatra beiktatott túllábjegyzeteltség, a hihető és hihetetlen (sokszor talán a delíriumnak vagy a drog mámorának betudható) transzcendentális (nem evilági?) kalando(záso)k sora, a valóság és a fikció összemosása - mind jellegzetesen posztmodern irodalmi jegyek.

Különösen gyomorba markolók, ugyanakkor rekeszizom-próbálók a Chapman orvosi képzettségéből adódóan pontos (és ráadásul hihető) történetek végbélbe került lövedékekről, gusztustalan fertőzésekről és öninjekciózásról, no meg a nehezen leküzdhető függőségekről szóló passzusok.
És ugyanilyen kacagtatók (mit kacagtatók - röhejesek!) a Chapman cambridge-i egyetemi éveiről és vizsgáiról beszámoló fejezetek. A leírtakból kiindulva biztosan állíthatom, hogy nem szívesen lettem volna egy ilyen vérbő komikus-doktor páciense (áldozata). (Habár talán még mindig jobb nevetve elpatkolni…)

A barátok, akikről köztudomásúan megismerni az embert, szintén nem mindennapi, sőt, egyenesen nehezen elviselhető alakok voltak. Keith Moon, a legendás The Who dobosa valószínűleg még Chapmannél is többet ivott, és cseppet sem meglepő módon az alkohol vitte el.
Moont egy idő után csupán egyetlen szálloda volt hajlandó befogadni extravagáns partijai miatt, és ebben a tekintetben helyzete semmiben sem (legfeljebb az elutasító vendégfogadó intézmények számában) különbözött Chapmanétől, aki előszeretettel jelent meg a reggeli asztalnál éjszakai szexuális kicsapongásai hímnemű partnereivel.

Kétségtelen, hogy - Pythonos társa, Eric Idle utószavának találó megállapítását idézve - Graham Chapman „buggyant” volt, s nem is kicsit. Ugyanakkor csak kevesen dicsekedhetünk el azzal, hogy égitestet (még ha csak egy aprócska aszteroidát is) neveztek el rólunk.

Kapcsolódó írások:Monty Python és a Szent kehely (Gyalog galopp)
Monty Python: Brian Élete - A film teljes szövegkönyve
Terry Jones: Könnyed középkor
Eric Idle: Hakni az űrben
Holló Színház: Etelka, a tapír
Monty Python: Az élet értelme (DVD)