FőképForgatókönyv: Shinobu Hashimoto és Yasuhiko Takiguchi
Gyártó: Shochiku Kinema Kenkyu-jo
 
Donald Richie szerint:
„A japán film tehát egyáltalán nem próbálja elkerülni az unalmat, fakadjon az bár közvetve a klisékből és a közhelyszerű igazságokból, vagy az elnyújtottságból és a cselekmény hiányából… A japán művészet hagyományosan nem arra törekszik, hogy felfogjunk valamit, hanem hogy megértsük… Ahhoz pedig, hogy valamit teljesen megértsünk, teljesen át is kell éreznünk, és a japánok szerint az ember érzései csak egy bizonyos exponálási idő után működnek tökéletesen.”
 
Ezt az állítást különösen igaznak érzem Masaki Kobayashi (1916. február 14. – 1996. október 4.) első kosztümös filmje kapcsán. A Harakirit szokás szamurájfilmnek titulálni, bár szerencsésebb deheroizáló szamurájfilmként számon tartani, mivel a sokat dicsőített szamuráj erkölcsök álszent mivoltát, illetve az addigi életvitel tarthatatlanságát mutatja be – valóban ráérős tempóban.
 
Igazán attól válik drámaivá a film, hogy a főszereplő, Hanshiro Tsugumo (a rendező kedvenc színésze, Tatsuya Nakadai emlékezetes megformálásban) egész életében ebben a szellemben élt, sőt mi több, lányát és fogadott fiát is így nevelte.
Élete végén azonban megtapasztalja, hogy a megváltozott világban a becsület és az együttérzés már semmit sem ér, mivel a szándékos megalázás, kegyetlenséggel és gőgösséggel kiegészülve – ha alkalom adódik – habozás nélkül elpusztítja a gyengét. Márpedig ez tűrhetetlen.
Bosszúvágytól vezérelve hasonló módon állít tükröt a hatalommal bíró klánvezér (és háznépe) elé, vagyis megalázással válaszol a családját ért sérelemre.
 
Mindezt ráérős tempóban, szemlátomást előre kigondolt kameraállásokkal felvett képekkel elmesélve. A film elején még nyugodt tempóban váltják egymást a jelenetek, de ahogy közeledünk a végkifejlethez, úgy gyorsul a ritmus, ráadásul az addig nyugalmat árasztó arcok is eltorzulnak az érzelmektől.
 
Meglepően kevés a külső helyszín: a hullámzó fűtenger és a szélben hajladozó bambuszerdő, vagy a temető képe legalább annyira egzotikus számunkra, mint a pusztán árválkodó gémeskút a japánoknak.
De a belső felvételek is puritánságot mutatnak, semmi felesleges dísz, ráadásul a szereplők többsége is jobbára mozdulatlanul ül vagy áll – nagyon hasonlítanak az Ily klán szellemiségét és dicsőségét hirdető komplett, de értelemszerűen üres és halott páncélhoz, amit több ízben is megcsodálhatunk.
Ellentmondásos módon a befejezéskor ennek pont az ellenkezője érvényesül, hiszen itt a mozgás halált jelent.
 
Bosszút említettem, de senki se gondoljon egyszemélyes kommandóra, ahol szekérszám tolják ki a feldarabolt hullákat a színről. Masaki Kobayashi ennél sokkal valószerűbb történetet mond el: hőse Hanshiro Tsugumo ugyan mesteri módon bánik a karddal, de a tömegben rátámadó fegyveresekkel szemben esélye sincs.
Mondjuk nem is ez a célja, több ízben utal a közelgő halálára, a vágyott harakirire.
 
Az viszont mindenképpen érdekes, micsoda eltérés van a Hikokuro Omodakával (a klán legjobb kardforgatója) vívott párbaj művészi koreográfiája és a végső mészárszék minden finomságot nélkülöző vagdalkozása között.
 
Komolyan gondolom, hogy Kobayashi helye ott van Akira Kurosawa mellett. Nem csoda, ha több alkotását is díjazták szerte a világon. Ebben az „unalmas” filmjében mindvégig érvényesül a dráma miatti feszültség, így módunkban áll teljesen átérezni Hanshiro lázadását, megérteni elkeseredését az adott társadalom romlottsága miatt.

A DVD kiadás szerencsére eredeti nyelven, magyar felirattal jelent meg, amit személy szerint nagyon jó megoldásnak tartok, mivel így sokkal jobban érvényesül a történet. Magyar hanggal egyszerűen képtelenség visszaadni a japán (vagy a kínai) nyelv hangzását, lejtését.
Azt viszont nem hagyom szó nélkül, hogy a képgalériában elhelyezett fotók közé rejtélyes módon bekerült egy kép A hét szamuráj című filmből is.
 
Nem tudom, mit tervez még a kiadó, de a rendező két kosztümös filmjét még szívesen látnám a sorozatban. A Szamurájlázadás (1967) és Az ördög fogadója (1971) – ezek is alaposan megkérdőjelezik a szamurájkor megszokott ábrázolásmódját.
 
A DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: japán (sztereó)
Felirat: magyar, angol
Kép: 1,85:1 (16:9)
 
Extrák:
Filmelőzetes
Három filmelőzetes
Képgaléria