FőképBene Zoltán (született 1973. április 8.) új könyve 30 rövid írás gyűjteménye. Olyan könyv, amelyben lehet bolyongani, mert bár szigorúan szerkesztett az eleje, a bejárata, az „Ásatás” című novella egyértelműen sugallja, hogy leásunk valahová, ahonnan leleteket hozunk fel, s ezek a leletek maguk a kötet írásai, és a vége, a kijárata („A kijárat” című novella), a kettő között azonban szabad a mozgástér.
Baranyi Ferenc írja a kötet előszavában: „Bene Zoltánnak ez a többedik kötete, tehát nem kezdő már, noha igen fiatal még. (…)

Manapság, amikor a könyvek kiadása pénzkérdés csupán és minden dilettáns (ha módos) megjelentetheti szörnyűséges alkotását, méghozzá kemény fedéllel és merített papíron, az író értékét kinyomtatott könyveinek száma kicsit sem érzékeltetheti.
Hatalmas ocsú-mennyiségből kell a jó magokat kiválasztania annak, aki valamelyest érdeklődik az irodalmi „utánpótlás” iránt.

Bene Zoli jó mag. Már az első lépései meggyőzték a hozzáértőket arról, hogy helyes utat választott magának – és hogy végig is tud menni rajta.
Nem dől be a divatoknak, a legnemesebb hagyományokat tisztelve újít, csak „szobatiszta” orgánumban publikál, és szigorúan szelektál, amikor történetesen nem regényt ír, hanem szanaszét megjelent novelláiból komponál kötetet.

Az Ásatás tehát novelláskötet. Darabjait a szerző „kurtanovelláknak” nevezi. Persze, a novella eleve kurta kell, hogy legyen, mivel korántsem azonos az elbeszéléssel. Ez utóbbi lehet ráérős, még terjengős is, ám a novella „dichtung” legyen, akár a költemény. És Bene Zoltán kurtanovellái dichtungok a javából.
Van köztük groteszkbe hajló („Óriásplakát”), naturalizmusa ellenére is lírai („Képzeld el, nem nehéz!”), drámai („Terroristák”) és somolygósan szatirikus is („Árvíz”).

Egy bizonyos: vérbeli íróról árulkodik mind a harminc írás. Némelyik kérlelhetetlenül pontos pillanatfelvétel a korról, amelyben élünk, némelyik pedig az emberi lélekről készít röntgenfelvételt. És erre csak elhivatott alkotó képes.