FőképÁllítólag Vonnegut egy interjúban azt mesélte az Éj anyánk-ról, hogy egyszer találkozott egy második világháborús kémfőnökkel, vagy valami effélével, aki elmondta neki, hogy kémek csak bolondokból lesznek – egy normális ember nem bírná ki azt a szellemi-lelki terhet, amivel ez jár. Ez lett e könyv alapja.

Az Éj anyánk 1961-ben jelent meg, az író harmadik regényeként. Főszereplője Howard W. Campbell, Jr., aki a II. világháború idején amerikai létére bekerül a náci propaganda gépezetbe, sőt annak igen fontos szereplőjévé válik gyújtó hangú, gyűlöletkeltő rádióműsorával.
És aki ugyanakkor beszédei közben általa nem ismert tartalmú üzeneteket juttat el Amerikába, a Szövetségesekhez. Minta-náci, aki ugyanakkor eredeti hazájáért is sokat tesz.

Csak aztán mikor véget ér a háború, elfogják, és mivel az USA nem ismeri el, hogy Campbell amerikai kém volt (erről talán ha hárman tudtak rajta kívül), még annak is örülhet, hogy megússza akasztás nélkül.
Így kerül végül New York-ba, egy lepusztult bérház emeleti szobájába, s ott tengeti életét, míg végül múltja újra előbukkan. A regény jelenében Campbell egy izraeli börtönben ül, mint háborús bűnös, s míg az ítéletre vár, megírja visszaemlékezéseit.

Az Éj anyánk azért is érdekes a Vonnegut életműből, mert semmi sci-fibe illő elem nincs benne, ugyanakkor nem is a mindennapi élet által produkált szörnyűségesen groteszk helyzeteken alapul.
Nem az egyetlen regénye, ami a II. világháborúval foglalkozik, de itt nem a saját élményeiről ír.
És anélkül, hogy a későbbi művek borultsága megjelenne, olyannyira bizarr, hogy az ember a fejét csóválja, hogy ilyen nincs is, ami ezzel a szerencsétlen, skizofrén Campbellel történik – de amellett, hogy kitalált a sztori, az benne az ijesztő, hogy akár igaz is lehetne.

A százszorosan meghasonlott, belül csak a háborúban eltűnt neje, a szépséges színésznő Helga Noth után sóvárgó Campbell mellett azért jó pár tipikus vonneguti figura felbukkan (élükön az amerikai neonácik pár vezéralakjával), és az író sokat emlegetett fekete humorából is kapunk rendesen.
Ami meg Campbell feleségét illeti, nos, talán nem is találni más Vonnegut írásban ennyire mély és szép sorokat a szerelemről, mint mikor Helgáról van szó.

A könyvből készült film pedig alighanem a legjobb Vonnegut-adaptáció, ami szintén annak köszönhető, hogy a túlságosan szürreális meg elvont (tehát jobbára filmre vihetetlen) részeknek ez a regény relatíve híján van.

A szerző életrajza