FőképHa valaki azt hiszi, nem létezik olyan, hogy egy sorozat ne fulladjon ki egy idő után (a részek közti kapcsolat legyen akár szoros, akár laza), az keservesen csalódni fog Saylor könyvében. Az Eltűnt Massiliában a hetedik Gordianus-könyv a sorban.
És ha jól belegondolok, ez a legvékonyabb. Mikor kézbe fogtam, azt hiszem, azt mondhattam: „Csak ennyi?”. (Oké, a Rubicon is csak néhány oldallal sikeredett vastagabbra.)

Igen valóban „csak ennyi”, de Saylornak ez is tökéletesen elég a varázslat lebonyolításához. Újból az ókori Rómába, pontosabban a gallok földjére, egy görög alapítású városállamba repít minket.
A köztársaság még mindig válságban van; Caesar harca a hatalomért Pompeius ellen tovább folyik. Mivel Hispániában kell „rendet raknia”, Gaius Julius a tenger partján kénytelen seregeivel haladni.
Massilia városa azonban Popeiusnak esküdött hűséget és nem engedi se be, se át Caesart és seregét. A leendő emperatornak nincs más választása, erővel kell bevennie a várost.

Saylor a történész alaposságával ismertet meg bennünket minden apró részlettel, kezdve Vitrivius hadmérnök ostromgépezeteitől, Massilia társadalmi felépítéséig. Habár a szerző „hivatalosan” történész, mégis olyan stílusban fogalmaz, hogy egy percig sem érezzük valamiféle tankönyvnek művét.
És mégis, az egész regénynek ez egyik mögöttes célja az, hogy jobban megismertesse velünk eleink életét és cselekedeteit. Maga Massilia ostroma csak egy „csepp a tengerben” eseménynek minősülhet a „nagyok” (Caesar vs. Pompeius) csatájában, Saylor tesz róla, hogy odafigyeljünk rá, hogy tudjunk róla.

Gordianus ebbe az ostromlott városba igyekszik halottnak hitt fia, Meto után, veje, Davus oldalán. Természetesen szinte rögtön tanúja lesz egy gyilkosságnak tűnő eseménynek és kisvártatva felkérést is kap, hogy kiderítse, mi is történt valójában.
Saylor így remek alkalmat teremt arra, hogy bemutassa Massilia-t az olvasónak és ezen keresztül bemutassa, hogyan is festhetett egy ostromlott város az ókorban.
Mint minden eddigi regényénél, most is alapos kutatómunkát folytatott és minden idevágó dokumentumot tanulmányozott: Arisztotelész, Ciceró, Strabón, Servius, Lucanus, Cassus Dio, és persze maga Caesar, a Polgárháború című írását.

Saylor regénye olvasmányos és szórakoztatva tanít bennünket a múlt történéseire. Azt hiszem ez a két dolog is nagyban hozzájárul, hogy kiemelkedő legyen, nagyszerűnek és egyedülállónak nevezzük.

Kapcsolódó írás:Interjú Steven Saylorral

A szerző életrajza

Részlet a regényből