FőképKi Texasba belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Ha Vernon Gregory Little olvasta volna Dantét, ezzel kezdené beszámolóját. Azt a beszámolót, amivel simán bársonyszéket kapna a Pokol tetszőleges bugyrában.
Tizenöt osztálytársát lemészárolták, s mivel ő a számkivetettnek számító Jesusszal lógott (ráadásul életben maradt, ami mindig kínos ügy), a gyanú ráterelődik. Ennél a gond persze nagyobb.
Ott van az anyja, aki szeretetével fojtogatja Vernont, miközben a bűntudatot tőrként forgatja fia hátában. Már csak hab a torkán, hogy a katasztrófa hírére ellepik a várost a médiasakálok, s ez a texasi település, ami eddig a kutyát nem érdekelt, most olyasmibe szagol bele, amiről fogalma nem volt: az életbe.

Noha a válságot a gyilkosságok szolgáltatják, igazi nyomozásnak nem vagyunk tanúi, hiszen Vernon mást sem akar, mint olajra lépni, ami nagyon nem akar menni, s ez furcsa, tekintve, hogy Texasban járunk, és az utcát fák helyett olajkutak szegélyezik.
A titok feszültsége persze bizseregteti az olvasót, nem túl erősen, de folyamatosan, akár a fürdősó, az igazi élmény azonban maga Vernon.

DBC Pierre első regénye nem véletlen kapta meg a legrangosabb angol irodalmi elismerést, a Booker Prize-t; mesemondó-technikája lenyűgöző, a karakterek életszerűbbek nem is lehetnének, és a nyelvezet élvezetes.

Vernon érdekes egy tag. Egy kamasz, aki az isten (mindegyik isten) háta mögött nevelkedett, apa nélkül, és most kezdi felfedezni az életet. Vagyis kénytelen felfedezni, többé nem húzhatja az időt, nem dagonyázhat a gyerekkor mentségeiben; a tragédia átlöki a felnőttkorba, akár egy kötekedő ellenőr, ő pedig még nincs felkészülve, s a szemünk láttára, a saját bőrén tapasztalja meg a nagybetűs K. Életet.
És alaposan rájár a rúd, nemcsak hogy folyton mellényúl, de lassan már gondolkodni se mer, mert „a Sors mindig figyeli, mire gondol az ember, aztán beletömi a kurva seggébe”.

Az érzékeny lelkületűek figyelmét előre felhívnám az igencsak színes nyelvezetre; Vernonnak ugyan van szókincse, ám tény, hogy bizonyos érzelmi felindulást csak bizonyos (rövid és velős, a szaporodásra utaló) szavakkal lehet igazán átadni.
Így történhet, hogy a legelképesztőbb metaforák mellett a legprofánabb jelzők közvetítik Vernon lelkivilágának hullámzását.

Igazi ámokfutás ez a regény, bele a nagy texasi butaságba. Az alaphelyzet dacára mégsem nyomasztó könyvvel van dolgunk, ami köszönhető a humornak, s noha ez fekete humor, olyan fekete, mint Gizi szeme a gyertyafényben három pohár után, ugyanolyan vonzó is. Élmény beleszédülni.