Főkép

Az erdélyi írók műveiben sajátos, felemelően szép világ elevenedik meg. Szinte halljuk a fenyvesek suhogását, beszívjuk a havasok tiszta levegőjét. Tekintetünk szertelenül kalandozik a messzi hegycsúcsok felett. Mindenhonnan romlatlan tisztaság árad felénk.

A Csíksomlyói legenda nemzeti kultúránk jellegzetes, letisztult gyűjteménye. Hamisítatlan, igaz szívekből szóló történeteket tartalmaz, melyeknek minden sora az élet szeretetét hirdeti. Pedig miféle sorsokról szólnak e históriák! Viszontagságos életutakról, kilátástalan szenvedésről, de az utolsó leheletig jelenlévő és mindenen felülemelkedő emberségről. Méltatlanul elfelejtett, mégis legendás hősökről, a XIX. és a XX. század közkatonáiról. Róluk, mert „nagyobbak ők, mint a hadvezérek”.

Bár valamennyi novella mestermű – különféle stílusú, lelkivilágú és hitvallású írók munkái –, eszmei párhuzamosságuk, gondolatvitelük, hazafias elkötelezettségük művészi elrendezettségben kapcsolja őket össze. Érdekes élményt nyújtanak az erdélyi életképek felvillantásával, de aki mélyebb mondanivalóra vágyik, az is bőségesen talál itt tartalmas gondolatot. Ezért nem könnyű – s talán nem is fontos – választani közülük. Mégis, amikor elsétálunk e páratlan galéria képei előtt, előbb-utóbb valamennyien megállapodunk egynél, amely különösen megragadja a szívünket.

Mondanivalójának mélysége, sokrétűsége folytán egyik novella különösen elgondolkodtató. Rávilágít a Kiegyezés korának elfeledett, elhallgatott társadalmi visszásságaira. A forradalom és szabadságharc áldozatairól megemlékező történelemkönyvek nem érzékeltetik a számok mögött megbúvó sorsokat, kettétört életeket.

Természetesen nem nevezhetik meg mindazokat, akik életüket adták e hazáért – már a felsorolásuk is kötetekre rúgna. Még felkutatni is lehetetlen feladat lenne valamennyit. Mégis, mindannyian külön-külön megérdemelnék, hogy nevüket örök időkre megőrizze az emlékezet. Valamennyi áldozatét. Mindazokét, akik a harctéren elestek, és akik sebesülten, tehetetlenül feküdtek a harcmezőkön. Mert ha megtalálták, segítség helyett agyonverték őket az idegen pribékek.

De őrizze emlékünk mindazokét is, akik elvesztették hozzátartozóikat, barátaikat, egészségüket, vagyonukat. Akik otthontalanokká válva, barangoltak szerte a világban. És mindazokét, akik szabadságszeretetből példát mutattak az egész Európa számára.

Két ilyen szabadságharcosról szól Nagy Dániel novellája, a „Huszárok”. Egyik a lábait, másik mindkét szemét veszítette el a harcban. A nemzet e közkatonáit a hon nem kárpótolta. Nem jutottak zsíros álláshoz, nem jártak fényes társaságba, de még csak előadást sem tartottak együttérző hallgatóság előtt.

Nem figyelt rájuk a nemzet, amelyért áldozatot hoztak. Nem várhattak hálát senkitől. A haza egykori katonái koldulva tengették napjaikat. Utolsó fillérjeikből gyűrűt vettek egy szép lánynak. Irgalmatlan sorsukat a fagy pecsételte meg, amely véget vetett szenvedéseiknek. Méltatlanul, elfeledve hagyták itt e világot. Csak e novellák őrzik őket és sok méltatlanul elfelejtett embert az emlékezetnek.

A kötetben szereplő novellák:
Makkai Sándor: Megszólalnak a kövek
Fanghné Gyújtó Izabella: Kótya Pali
Kacsó Sándor: Magva szakad a búsulásnak
Kovács Dezső: Hogyan jött haza János?
Nagy Dániel: Huszárok
Kiss Menyhért: Kivándorlók
Jakab Ödön: A boldog asszony
Szentmihályiné Szabó Mária: Gyermektelenek
Asztalos István: Marika hazajön
Gyallay Domokos: A szép szó
Nyírő József: Az eke elindul
Kacsó Sándor: Könnyek temetése
Szentmihályiné Szabó Mária: Feltámadás
Kiss Menyhért: Csíksomlyói legenda
Kacsó Sándor: A Nagyerdő halála
Kemény János: Ítéletidő
Molter Károly: Erdélyi utasok
Gyallay Domokos: Az ércfal
Nyírő József: Pap háztűznézőben
Tamási Áron: Erdélyi tánc
Bözödi György: Lázadó öregség
Kovács György: Leányrablók
Benedek Elek: Az igazság gyökere
Wass Albert: Az új pap megérkezik