FőképVajon hogy fordulhat elő, hogy valakinek, akinek nincs ikertestvére, mégis van egy hasonmása?
Véletlen lenne?
Vagy valamiféle csoda?
Esetleg egy illegális kísérlet?
Akik ismerik Dean Ray Koontz munkásságát, tudják, hogy csak és kizárólag az utolsó válasz lehet megfelelő a kérdésre. Bár az sem egészen.

De lássuk, miről is beszélünk.

A regény egyik szálát egy különleges bérgyilkos adja, aki a profizmus és a fegyelmezettség mintapéldánya. Egészen az utolsó akcióig nincs is vele semmi probléma. Ám akkor valami elromlik. Mégpedig nagyon.
Az addig tökéletesen fegyelmezett férfi ugyanis éppen ellenkező irányba indul, mint amerre kellene, és egészen más dolgokat tesz, mint amiket tennie kellene. Vajon mi romolhatott el?

A másik szálon pedig ott van Martin Stillwater, a sikeres író, egy csodálatos nő férje, és két elbűvölő kislány édesapja. Életük már-már idillinek tekinthető, ám egy nap fura idegen tör be az otthonukba, és visszaköveteli a családját és az életét.
Ezzel annyira nem is lenne probléma, ám az idegen Martin kiköpött mása, és szemmel láthatóan nagyon-nagyon elszánt.

Ez lenne tehát a két fő szál. Ebben eddig semmi igazán érdekes nincs. Ám a harmadik szál, amelyet egy titokzatos szervezetet képviselő titokzatos férfi és kísérete képvisel, igazán érdekessé teszi az eseményeket.
Vagy inkább az adja a történet különleges zamatát, ahogy a szerző összefonja ezeket az egymástól olyannyira különböző szálakat? Talán. Nem tudom.

Abban ugyebár az égadta világon semmi különleges nincs, hogy a fura idegen mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül öl, vagy alkalmaz erőszakot céljai elérése érdekében, hiszen bérgyilkos. Mégpedig a különlegesen kondicionált fajtából.

Abban sincs semmi extra, hogy a titokzatos szervezet titokzatos embere fegyvert használ, és nem különösebben mutat emberi érzelmeket, hiszen azokat már régen maga mögött hagyta. A lelkiismeretével együtt.

Abban viszont számos érdekes momentum van, ahogy a sikeres íróból (és családjából) előbb „profi” menekülő, majd „szerencsés” túlélő lesz. És nem azért éli túl az egészet, mert olyan jól ért a meneküléshez és a túléléshez, hanem mert erőt ad neki valami, ami a többiekből hiányzik.
Mert ez a valami kiszámíthatatlanná teszi őt az olyanok szemében, akik üldözik.

Persze a végére minden darabka a helyére kerül, és nagyjából minden titokra fény derül, ám addig olyan izgalmakban lehet részünk, amelyeket egy Dean Ray Koontz kaliberű embertől elvárunk.
Ahol kell, az események lassan hömpölyögnek, ahol kell, ott viszont magával ragadnak, mint a jeges ár.

Bár meg vagyok győződve arról, hogy olvastunk már ennél jobb, sőt, megkockáztatom, sokkal jobb könyveket, akár a szerző tollából is, ez is képes pár igazán izgalmas órát szerezni olvasójának.
Kíváncsi lennék, hogyan álmodná vászonra mondjuk John Carpenter, Robert Rodriguez vagy Quentin Tarantino.

Életrajz
 
Részlet a regényéből