FőképA komolyzenére épphogy nyiladozó tizenéves elme egyik kulcsa Mozart „Egy kis éji zené”-je és „Török induló”-ja mellett sokak számára Dvořák kilencedik, „Új világ” névre keresztelt szimfóniája lehet.
Benne megtalálható a romantika kamaszlélekével rokon emelkedettsége, szenvedélyessége és játékossága, amivel könnyedén lenyűgözheti az arra fogékonyakat.

Ráadásul minderre anélkül is képes, hogy felismernénk a cseh népzenei utalásokat, a jellegzetesen amerikai motívumokat, vagy hallottuk volna a zeneszerző bármely más művét. E szimfónia tehát önmagában, magyarázatok és hosszas elemzés nélkül szólítja meg a hallgatót.
S hatása még a bohém ifjúkor elmúltával, szellemi érésünkkel is legfeljebb kicsinykét erőtlenebb, el azonban nem enyészik.

Hiába, hogy a jó útra tereltek később esetleg sokkal összetettebb, összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalon megkomponált darabokkal is megismerkedhetnek, az első, életre szóló benyomás örökre a múlhatatlan kedvencek közé emeli Dvořák legismertebb s legnépszerűbb alkotását.

A lemezen elhangzó másik zenemű, a Karel Jaromír Erben egyik népies balladája alapján komponált „A vízi manó” című szimfonikus költemény, mely a zeneszerző négy hasonló jellegű művének elsőként megírt darabja, szintén a jó értelemben vett hatásvadász hangulatfestés kiemelkedő példája.

A rondó-formában készült kompozíció ugyanakkor távoli rokonságot mutat Ravel híres „Bolero”-jával is, hiszen egyetlen melódia ismétlődik benne kitartóan, kellemesen andalító variációkkal, jó húsz percen át, mégsem válik unalmassá egyetlen pillanatra sem.
Igaz ugyan, hogy itt elmarad a hosszasan fenntartott fokozásnak köszönhető zenei katarzis, és a mű szexuális töltettel sem bír, ínyenceknek jó szívvel ajánlható.

Nikolaus Harnoncourt, a régi zenei felfogás egyik atyja hitelesen dirigálja el mindkét művet, noha ezúttal nem nyílik alkalma rá, hogy korhű hangszerekkel és előadásmóddal emelje ki régmúlt idők zenei szokásait, s azok különbözőségét a mai tradícióktól.

A nagyromantika hagyományi ugyanis elevenen fennmaradtak a huszadik századi előadási gyakorlatban, s mivel a zenekarok sem térnek el nagyban a korabeliektől, néhány tempótól eltekintve viszonylag kevés eltérés fedezhető fel a Kertész Istvánhoz, Solti Györgyhöz vagy Wolfgang Sawallisch-hoz mérhető nagy klasszikusok és a zenetudós Nikolaus Harnoncourt értelmezései között.

Annál nagyobb ellenben a különbség a régi és új „élő” felvételek között. Arturo Toscanini idejében ez még inkább rosszul, mint jól bemikrofonozott, mégis revelációként ható rádiós előadásokat jelentett, Philippe Herreweghe Missa Solemnis-lemeze azonban új értelmet adott a kifejezésnek, s azóta a legtökéletesebben megvalósított stúdiófelvételekével vetekszenek a „Live” címkével vagy megjegyzéssel ellátott albumok is.

Legfeljebb annyi a különbség, hogy az így rögzített darabok valamivel közvetlenebbek, kevesebb bennük a Glenn Gould által évtizedeken át propagált vágás és egyéb direkt hangmérnöki beavatkozás.

Akinek még nem lenne meg legalább három változatban (köztük a nálunk sokáig egyeduralkodó Giuseppe Patané-féle interpretációban) a cseh romantika nagyságának közkedveltségében utolérhetetlen remeke, most itt az alkalom, hogy egy igazán nagyszerű felvételt szerezzen be magának a műből.

Előadók:
Royal Concertgebouw Orchestra

Nikolaus Harnoncourt - karmester

A lemezen elhangzó művek:
Symphony No. 9. in E minor, op. 95 „From the New World”
1. I Adagio - Allegro molto
2. II Largo
3. III Scherzo: Molto vivace
4. IV Allegro con fuoco

5. The Water Goblin, op. 107