Főkép

Érdemes-e kortárs prózát, regényt vagy novellákat olvasni, ha szerzőjüket nem Esterházynak, Spirónak, Závadának vagy Garaczinak hívják? A kíváncsibbaknak nyilván nem is kérdés, hogy érdemes, ám mit tegyenek azok, akik kevés szabadidejükben előnyben részesítenék a klasszikusokat, vagy a könnyedebb lektűröket? Na és persze nem fiatalok, akiknek mintegy hivatalból illik érdeklődnie korosztályuk világlátása, életszemlélete iránt. Háy János esetében mindenképp érdemes kivételt tenniük, és legalább mazsolázgatniuk ennek az érett, egyéni stílusú írónak a műveiből.

Háy stílusát a drámai elem már-már teljes háttérbe szorítása, és - ebből következően - a líraibb hangulat, vagy a nem egyszer balladai erejű epikusság jellemzi. Ráadásul úgy sikerül megfognia és feldolgoznia korunk súlyos, ugyanakkor valójában kibeszéletlen problémáit, hogy teljességgel elkerüli a kioktató hangnemet, s didaktikusság helyett finom érzékkel sejteti, miként vélekedik az adott kérdésekről, és így - noha nyitva hagyja a válaszokat -, pontosan beazonosítható az álláspontja. Mégsem erőlteti ránk a véleményét, és ettől olvasható, ettől olyan nemes minden története.

Némelykor a humor, máskor posztmodern kiszólások fűszerezik az írásokat, összességében mégis a letisztultság, a költői tömörség jellemzi mindegyiket. A minimális információ és a világos szókimondás határmezsgyéjén, vagyis inkább kifeszített drótkötelén egyensúlyoz minden darab. Csupán kevesen képesek ilyen kiváló érzékkel megválasztani az ehhez szükséges elemeket, ennyire sebészi pontossággal kimetszeni a jelentőségteljes pillanatokat, visszafogottan, mégis határozottan adagolni a sűrített információkvantumokat.

A kötet első negyedét kitevő házasságfeszegető novellák olyan élethelyzetekkel szembesítenek minket, melyekbe akármikor magunk is belekerülhetünk, vagy belekeveredhetünk, de többnyire félünk megfogalmazni hozzájuk fűződő félelmeinket, egyfajta materializált formában megküzdeni a két ember kapcsolatának iszonyából született démonokkal.

A második rész valamiképp a kötetnyitó novellák folytatásaként felfogható, a témaválasztás azonban az élet szélesebb szeletét fedi le. Mindegyikben közös viszont a rezignáltság alaphangulata, ami vagy valamilyen ironikus kiábrándultság, vagy a Weltschmerz, a világfájdalom kétszeresen is megszűrt párlata formájában uralja a történeteket.

A hidakat megéneklő „fejezet” impressziók csodálatos szavakba csepegtetése, szöveggé lényegítése. Inkább költészet ez, mintsem epika, mégsem prózaverseket, hanem gyönyörű karcolatokat olvashatunk ebben a részben.

A kötetet lezáró negyedet szintén a költőiség, ám ezúttal a balladai feszültség vagy sötétség jellemzi. A faluból a nagyvárosba kerültek, vagy a faluban maradottak, ott kiteljesedni azonban mégsem tudók sorsát Háy végtelen empátiával ábrázolja, akárha a saját életéből merítene hozzá ihletet.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a Házasságon innen és túl című novelláskötetet, mindenképp a ma már sokak számára banálisnak ható „szép”-re esne a választásom. Mert Háy János írásművészete egyszerűen szép. Szép a nyelvezet, szép a lélek, ami a történetek fiktív mesélője mögött megbúvik, és szép az igyekezet, amivel a szájbarágósság kerülésével mutat rá az író korunk, mindennapjaink apró, de annál vészterhesebb gondjaira.

Érdemes tehát elolvasnunk a kötetet, és még inkább elmerengnünk felette, hátha - megint banálisan hangzik, de erre a könyvre nagyon is igaz lehet, hogy - jobbá lesz tőle az életünk, vagy talán magunk is jobbá leszünk általa.

Tartalom:
I.
Sztreccs
Single bell
Szeplő
Rotációs karácsony
Budapesti tavasz
Budai hegyek
Lajos utolsó levele Feri feleségéhez
Egy budapesti cégvezető
Agglomeráció
Titok

II.
A mobil
Életveszély
A harmadik fiú
Markó
A Kovács Laci lánya
Egy budapesti lakos élete
Dönteni kell
Nehéz

III.
Budapesti hidak
Lánc
Margit
Szabadság
Petőfi
Erzsébet
Lágymányosi

IV.
Haza a Senkiházából
Gróf Arzénovics Milutinné
A halottember
A népzenész
A telefonszerelő
A pince
Csöpi
Szilveszter