FőképAz iparosodó Angliáról nem csak Jane Austen és George Eliot mondta el véleményét művészi módon, hanem számos másodvonalbeli író(nő) is. A napjainktól eléggé idegen korszakot árnyaltabbá tevő regényeket alkotó figyelemre méltó szerzők közé tartozik Elizabeth Cleghorn Gaskell (1810. szeptember 29 – 1865. november 12.) is, akinek főként utolsó három-négy regényét ajánlom olvasásra. Az 1864-ben megjelent Phillis ezek közé tartozik.

A Jean-Jacques Rousseau által megálmodott pásztori idill – köszönhetően a technikai-társadalmi fejlődésnek – átalakult, és érintetlen vadon helyett már megművelt vidéki környezetben bukkan fel, földműves gazdák és szolgáik zárt közösségében.
Gaskell idealizált képet fest elénk. Az itteni élet alapja a kétkezi munka és a vallásos hitre támaszkodó erkölcsi értékrend. Ráadásul a történet szereplői (ötből legalábbis négyen) élvezik alkotó tevékenységüket, s tudásszomjuk garancia a szellemi tunyaság elkerülésére.

Az emberek nagyszerűsége azonban elhalványul a természeti környezet fennköltsége mellett. Bár nem beszélhetünk érintetlen vadonról, a leírásokból olyan harmónia és összhang sugárzik, ami csak az évszázadok óta megművelt kultúrtáj sajátja, egyúttal jelzi is: az emberek csupán részei, nem pedig urai a vidéknek.

Miközben a földművesek életét a természet ritmusa irányítja a vetés-aratás körforgásában, addig vasútépítés és iparosodás formájában az elkerülhetetlen technikai haladás is feltűnik a szelíd dombok és árnyas völgyek között. Azonban ekkor (a történet idején) ez még nem jelenti a táj elcsúfítását, a helybéliekkel együtt a jövőt illető boldog tudatlanságban élvezzük a frissen kaszált széna illatát.

Ezt az idilli állapotot a történet címszereplője Phillis testesíti meg legjobban, hiszen személyiségét öntudat, kíváncsiság, figyelmesség és életkedv tökéletes elegye alkotja. Éppen ezért találkozása a civilizált világgal nem sok jót ígér, tisztasága túl szép ahhoz, hogy érintetlen maradjon.

Gaskell terjedelmes novellájában (regényecskéjében) azokat az értékeket állítja középpontba, amelyek korántsem jellemezték a viktoriánus társadalmat. Hiszen ez volt a munkásosztály és a tőkés rend kialakulásának ideje, ahol ugyan voltak jóindulatú próbálkozások, de a kizsákmányolás lételeme volt a gazdaságnak (gondolok itt a gyarmatok és a munkásosztály helyzetére). Úgy vélem részben ennek a valós háttérnek köszönhető a kurta-furcsa befejezés.