FőképTiszteltet parancsoló könyv – legalábbis én így vagyok a rettentően vastag olvasnivalókkal. Ha valaki képes egy több mint hatszáz oldalas történetet papírra vetni (hacsak nem folytatásos fantasyról vagy családregényről van szó), az általában jelent valamit. Az író felkészültnek érzi magát, esetleg van mondanivalója, avagy a cselekmény egyszerűen nem képes abbamaradni. Egyszóval számos kérdést kellett megválaszolnom olvasás közben.

A történet hőse John Corey, a hajdani zsaru. Pályafutása a NYPD-nél (New York Police Department) egy utcai lövöldözéssel ért véget, amiben egymaga három golyót gyűjtött össze. Szerencsére életben maradt, és főnökei lábadozás céljából elküldték pihenni.
Corey az aktív kikapcsolódás híveként belekeveredik egy kettős gyilkosságba, szerelmes lesz, majd összeakaszkodik a CIA egyik ügynökével. Mindezek után megoldja az ügyet, s jutalmul választhat: vagy feljelentik illetéktelen beavatkozásért, vagy leszerelik, mint egészségileg alkalmatlant.
Hősünk ez utóbbit választja (én is ezt tettem volna), majd a közeli egyetemen vállal oktatói állást, hogy valamivel kitöltse napjait.

A nyugalmas és unalmas tanárosdit nem bírja sokáig elviselni, s amikor állást ajánlanak neki az ATTF-csoportnál (Szövetségi Terroristaellenes Akciócsoport), azonnal jelentkezik. Meglepetésére felveszik, majd még nagyobb lesz a csodálkozása, amikor ott viszontlátja az ellenszenves CIA ügynököt.
Már éppen áthelyezési kérelmén gondolkodik, amikor elkezdődik az egész történet: s menet közben már nem lehet kiszállni.

Ashid Khalil (civilben aktív arab terrorista) feladja magát Európában. A CIA azonnal ráharap az ügyre, s mielőtt még a szövetségesek is tudomást szereznének a zsákmányról, repülőgépre ültetik, s hazaküldik a jó öreg államokba.
Az ottani fogadóbizottság tagjaként Corey kénytelen a számára ellenszenves ügynökkel várakozni, s attól sem lesz jobb kedve, hogy a csoport egyetlen nőtagja észvesztően csinos. Morcosságát gorombasággal igyekszik levezetni, de az hatástalanul lepereg a többiekről.

A nyugalomnak akkor lesz vége, amikor a várt gép anélkül száll le a repülőtéren, hogy a pilóták bejelentkeztek volna. Sőt, mint kiderül, már órák óta nem kommunikáltak senkivel.
Mi történhetett a fedélzeten?
Az elsőként behatoló reptéri különleges egység csak halottakat talál, mindenki békésen üldögél a székében, mészárlásnak, gyilkosságnak semmi nyoma. De akkor mi történhetett a több mint háromszáz utassal, s miként landolt épségben a gép?
Ezek – mint utóbb kiderül – még az egyszerűbb kérdések közül valók, később ennél sokkal bonyolultabb feladványokat is meg kell oldania Coreynek, s a mellészegődő észvesztően csinos FBI ügynöknőnek.

Kezdetben voltak kétségeim, de nem sokkal később már meg voltam győzve. Corey, a maga szemtelen, jópofa alakjával nagyon bejött nálam, s a történetről is csak a legjobbakat tudom mondani.
Logikus, hihető, s a befejezés is jól sikerült. Nincs boldog végkifejlet, de ettől csak jobb lesz a történet. Akit érdekel a főhős további sorsa, az mindenképpen olvassa el az Éjszakai zuhanás című folytatást.