Főkép

Egybehangzó szakértői, kritikusi és rajongói vélemények szerint a modern jazz John Coltrane A Love Supreme című albumával kezdődik, ennek okán pedig egyetlen gyűjteményből sem hiányozhat. Igaz.

 

Az album – Miles Davis pár lemeze mellett - minden idők egyik legkultikusabb felvétele. Egy ilyen kultikus alkotáshoz pedig vagy alázattal nyúl hozzá egy muzsikus, vagy újraértelmezve.

Különösebben nem rajongok Coltrane-ért, ezért kicsit félve láttam neki Marsalis felvételének. Előtte természetesen meghallgattam az eredetit is, hogy kellően képben legyek. A négytételes zenemű nemcsak kompozícióként borzasztó nehéz és összetett, hanem előadás szempontjából is. Felveheti a versenyt Marsalis Coltrane-nel? Igen, és ehhez kiváló partnereket is talált. Az eredeti felvételen hallható Elvin Jones helyett itt Jeff Tain Watts ül a dobok mögött, a bőgőnél Jimmy Garrison helyett Eric Revis, a zongoránál pedig McCoy Tyner helyett Joey Calderazzo.

Marsalis az A Love Supreme-et egyszer már felvette a ’90-es évek közepén, tehát alaposan ismeri az anyagot. Egyszerre tart meg és ad hozzá. A kompozíció mit sem vesztett összetettségéből, lendületéből és energiájából: Marsalis egyszerre tiszteleg Coltrane előtt, és nyúl hozzá a szerzeményhez. Ami nem könnyű dolog. A mű elemzése sokkal felkészültebb kritikust igényel nálam, így ebbe nem is megyek bele. Annyit azonban mindenképpen megjegyzek, hogy Marsalis pont annyira kreatívan állt hozzá a szerzeményhez, amennyire kell.

Nem értelmezte sem át, sem újra, hanem – ami valószínűleg a legnehezebb dolog – Branford Marsalisként vezeti a zenészeket. A futamok néha hangról hangra megegyeznek az eredeti, 1964-es felvétellel, néha meg hozzátesz, néha elvesz belőle. A legtöbbször annyit variál, hogy jelezze: én játszok, és nem Coltrane. A közreműködő zenészek mindenben segítik. Jeff Tain Watts lehetetlen tempót tart és diktál, láthatóan hamar szabályszerűen transzba is esik. Szólója felejthetetlen.

De számomra Marsalis mellett a zongorista Calderazzo volt a legnagyobb élmény. A szerzemény megszólaltatásában talán a zongoristának a legnehezebb a feladata. A ritmusszekció tagjaként a háttérbe kell simulnia, de amikor rákerül a szóló, akkor egyenrangú félként kell Marsalis mellett játszania. Calderazzo elképesztő energiával és ötletességgel improvizál. Azt nem is érdemes kiemelni, hogy technikailag hibátlan, az ezen a szinten alapértelmezés. De gondolataiban, ötleteiben Calderazzo néha szinte felülemelkedik Marsalison, ami szintén nem kis teljesítmény, hisz a koncert egyértelműen bizonyítja: Marsalis korunk egyik legkiemelkedőbb szaxofonosa.

A DVD nemcsak hang-, hanem képminőségében is kiváló. Emellett az extrák között látható egy hosszú interjú Coltrane özvegyével, Alice-szel, amit Marsalis készített, illetve a szaxofonos maga is hosszasan értelmezi Coltrane legmaradandóbb alkotását.

Kivetnivalót maximum Coltrane egyházának (mert a rajongók ilyet is alapítottak) tagjai találhatnak benne, amiért hozzá mert nyúlni ehhez a már-már szakrális alkotáshoz. Marsalis teljesítménye ezért is nagyszerű. Bátran, hűen és invenciózusan játszotta fel a szerzeményt, ami egyszerre lehet a Coltrane- és Marsalis-rajongók gyűjteményének becses darabja.

Extrák:
Interjú Alice Coltrane-nel
Interjú Branford Marsalisszal

Diszkográfia:
Scenes In The City (1984)
Romances for Saxophone (1986)
Royal Garden Blues (1986)
Renaissance (1987)
Random Abstract (1988)
Trio Jeepy (1989)
Do The Right Thing (1989)
Mo’ Better Blues (1990)
Crazy People Music (1990)
The Beautiful Ones Are Not Yet Born (1991)
I Heard You Twice The First Time (1992)
Bloomington (1993)
Buckshot LeFonque (1994)
Loved Ones (1996)
The Dark Keys (1996)
Music Evolution (1997)
Requiem (1999)
Contemporary Jazz (2000)
Creation (2001)
Footsteps of our Fathers (2002)
Romare Bearden Revealed (2003)
Eternal (2004)
A Love Supreme Live (DVD + CD) (2004)
Braggtown (CD) (2006)

Kapcsolódó írás:

The Marsalis Family - A Jazz Celebration (DVD)