FőképBevallom, azt hittem, hogy Ellis Marsalisnak csak két zenész fia van: a trombitás Wynton és a szaxofonos Brandon. De nem. A Marsalis-klánnak van még két, eddig kevéssé ismert tagja: a dobos Jason és a pozanos Delfayo.
Az igaz, hogy Wynton és Branford 1982-ben készítettek zongorista apjukkal egy lemezt Fathers and Sons címmel, de a teljes család csak 2001-ben állt össze egy koncert erejéig.

Ellis Marsalis a New Orleans-i jazzvilág egyik nagy öregje. Kevés albumot vett fel, de tanárként többek között olyan nagyságok kerültek ki a keze alól, mint Harry Connick, Jr. és Terence Blanchard.
No meg a négy fia. Akik közül Branford és Wynton az ismertek, aminek azért jó oka van. A két fiúból hibátlan jazz-zenészt sikerült nevelnie, akik mindent tudnak a hangszerükről és a zenéről, amit játszanak.
Wynton ráadásul a tanítás terén is apja nyomdokába lépett: elismert jazztörténész és teoretikus, akinek emellett még arra is van ideje, hogy szinte ontsa a lemezeket.

A fiúk – örökségük ellenére – a jazz modern formái mellett kötöttek ki. Branford emellett rendszeresen kirándul a populárisabb műfajokba is, hisz többször játszott például Stinggel is.

Nos, ez a klán állt színpadra 2001 augusztusában New Orleansban. Valójában apjukat ünnepelték, és nem a családot. Az öreg pianista edukátorként kitörölhetetlen nyomot hagyott nemcsak fiai életében, hanem a jazz új generációjának kinevelésében is.
A koncert a klasszikus „Surrey with the Fringe on Top” című nótával indul, Ellis Marsalist ekkor még csak fia, Jason kíséri dobon, és Roland Guerin bőgőn.
Delfayo a „Sultry Serenade”-en kapcsolódik be, de az igazi móka a „Cain and Abel”-lel kezdődik, Branford 1991-es The Beautyful Ones Are Not Born Yet című lemezének dalával, amelyen Wynton is közreműködött.

Nem nehéz észrevenni a Káin és Ábel analógiát a hard bop legszebb pillanatait idéző nótában. Ekkor éreztem azt, hogy ez jó lesz. A két testvér ugyanis bitangul fúj. Aztán következik Ellington klasszikusa, a „Caravan” Ellis Marsalis és talán leghíresebb tanítványa, Harry Connick, Jr. kétzongorás előadásában.
Ezt követi a koncert egyik legemlékezetesebb pillanata, a klasszikus „Saint James Infirmary”, amit én Jimmy Smithtől szeretek a legjobban. Itt azonban egy végtelenül lecsupaszított verziót hallhatunk.
Connick mellé Lucien Barbarin pozanos csatlakozik, és duóban adják elő a nótát. Connick énekel, és biztosítja a ritmusszekciót a zongorán, Barbarin meg improvizál. Igazi csemege.

Az összes Marsalis a „Swinging at the Haven”-ben jelenik meg a színpadon, és láthatjuk: az öreg mindent megtanított nekik a jazzről. No de ők New Orleansban születtek ott nőttek fel, a város leghíresebb szülötte pedig Louis Armstrong.
Előtte tisztelegnek egy fergeteges nótával, a „Struttin’ with Some Barbecue”-val. Szinte tűzijátékszerű az előadásuk, pontos, ötletes, élettel teli, megtűzdelve remek szólókkal. Fantasztikus tíz perc ez, ahogy az ezt követő „Twelve’s It”, Ellis Marsalis kompozíciója is.

Ennél a koncertnél kevés jobb illusztrációt hallhatunk/láthatunk arra, hogy mi is a jó jazz. Az egy dolog, hogy a zenészek kiválóak, ez alap. Na de hogy hogyan játszanak együtt.
Érzik a másikat, tudják, mire gondol, tudják, hogy merre megy, és hogyan akar odajutni. Nem sztárok állnak a színpadon, hanem kiváló, nagyszerű zenészek, aki úgy alkotnak megbonthatatlan zenei közösséget, hogy közben megőrzik egyéniségüket.

Az albumon szereplő számok listája:
1. Surrey with the Fringe on Top
2. After
3. Sultry Serenade
4. Cain and Abel
5. Caravan
6. Saint James Infirmary
7. Limehouse Blues
8. Swinging at the Haven
9. Nostalgic Impressions
10. Struttin’ with Some Barbecue
11. Twelve’s It
12. The Party’s Over

Extrák:
Interjúk

Kapcsolódó írások:Branford Marsalis Quartet Performs: A Love Supreme - Live in Amsterdam
Branford Marsalis Quartet Performs: Braggtown (CD)
Wynton Marsalis: He and She