Főkép

Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon, és nem sokkal kilencedik afrikai útjáról való hazatérése után, 1967. április 24-én halt meg. Ükapja a magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc gróf; dédapja a „legnagyobb magyarnak” tartott Széchenyi István testvérbátyja, Széchényi Lajos; nagyapja Széchenyi Dénes, akinek kocsizásról és lovakról írt könyve ma is alapműnek számít; apja Széchenyi Viktor, akinek a budai vár második világháborús ostromáról készített feljegyzéseit nemrégiben dolgozta fel a tudomány.

A 1930-as években még nem volt bevett szokás az utazási irodák által szervezett útra befizetni, és az egyiptomi közbiztonság is megfelelt egy angol gyarmattól elvártnak (veszélyt csupán az ismeretlen terep és az igénybe vett technikai eszközök megbízhatósága jelentett). Aki mégsem bírt magával és elindult a nagyvilágba, az kénytelen-kelletlen maga intézett mindent (szállás, szállítóeszköz, menetjegy, stb.).

1935 januárjában például Almásy László (Az angol beteg című Oscar-díjas film főhőse, a Szahara kiváló ismerője), Horthy Jenő (a kormányzó öccse) és Széchenyi Zsigmond autóval vágtak neki a végtelen homok- és kőtengernek, hogy végrehajtsák a Líbiai-sivatag három titokzatos vadja elleni összeesküvésüket.

Széchenyi vadásznaplója elsősorban a homokdűnék közé vezeti az olvasót, így szép számmal találhatók benne a sivataggal kapcsolatos élmények és személyes gondolatok. Ritkán olvashatunk olyan útleírást, amelyből ennyire sugárzik a sivatag forró, szinte fojtogató levegője, a végtelen csend, a teljes magány érzése.

Persze azért a humor és az irónia sem hiányzik az oldalakról, elvégre naplóvezető arisztokratánk kellő élettapasztalattal rendelkezik, és nem rest szóvá tenni a mulatságos epizódokat, illetve párhuzamot vonni az otthoni szokások és a külvilágban látottak között. Pedig a terepviszonyok és a körülmények gyakran egyáltalán nem adtak okot a mosolygásra.

Szokás szerint nagy erénye a könyvnek Széchenyi szóhasználata és egyes szófordulatai, főleg ha belegondolunk, mikor is íródott a történet, és hozzágondoljuk az időközben végbement nyelvi fejlődést.

Első ízben ez az expedíció szelte át autóval a Líbiai-sivatagot, ami nem csupán a résztvevők elszántságának, hanem Almásy gróf sivatagi tapasztalatának és helyismeretének köszönhető. Természetesen útközben vadásztak is (hiszen ez volt az eredeti cél), és ennek eredményeképpen lőtte Széchenyi a máig világrekordnak számító addaxát.