Christopher Chippindale: Stonehenge – Az ötezer éves rejtély
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 01. 09.
Kevés olyan ember által emelt építmény létezik a világon, amely a mai napig képes ámulatba ejteni korunk vándorait. Ezek közé tartoznak az egyiptomi és maja piramisok, a Nagy Fal Kínában és természetesen a Dél-Anglia szívében található Stonehenge. Ám míg a felsorolás elején lévő ősi emlékek funkciójáról és építésének módjáról már pontos ismeretekkel rendelkezünk, addig az angliai kőgyűjtemény célja és használatának pontos mibenléte máig a titokzatosság homályába vész.
Ezen a helyzeten jelen könyv szerzője sem kíván (és nem is tud) változtatni, így pusztán a tárgyi emlékek és az utókor írásos emlékeinek időrendbe szedett felsorolásával dokumentálja, miféle képzetek és események kapcsolódnak a nagy többség által szentnek tartott helyhez.
A feljegyzések 1130-tól sorjáznak, és egyvalamiben mutatnak egyezést – már akkor sem tudták, kik és miért hordták össze a kőtömböket, melyeknek elrendezése nagyfokú tudatosságról és meglepő technikai ismeretekről árulkodik. Az idők során számtalan ásatás zajlott a környéken, azonban két tényezőnek köszönhetően nem sikerült közelebb jutni a megoldáshoz.
Egyrészt túlságosan sokszor bolygatták meg a talajt (kincskeresők és régészek egyaránt), másrészt hihetetlen mennyiségű lelet került elő, amit egyszerűen képtelenség volt a hagyományos módszerekkel feldolgozni. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy ezen a helyen nem lehet válogatni, és eldönteni minek van jelentősége, és mi számít értéktelennek. William Hawley hét évig tartó ásatása során (ez idő alatt csak a terület felét tárta fel) kizárólag „feltáró és adatrögzítő” tevékenységet végzett, elméleteket nem gyártott, és a végén még kevesebbet tudott, mint induláskor.
De nem csupán a tudósok érdeklődését keltette fel a kőkör, hiszen Stonhenge az ezernyolcszázas évektől felkapott kirándulóhelynek számított, s ezzel egyidős a látogatók kezelésének problematikája. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de 1918-ig magántulajdonban volt, s egy időben felmerült a szántóföldek kiterjesztésének ötlete, a kövek hátrányára. Ami valós veszély volt, mivel a környéken több sírt és a hasonló felépítésű Woodhenge-t már elszántottak és bevetettek.
Egyébként jó tudni, hogy jelenleg is viták folynak a jövőt illetően. Az biztos, az éves szinten idelátogató milliós tömeg inkább hátrányára, mint előnyére van az őskori építménynek, miként a megnövekedett autóforgalom kezelése is megoldásra vár. A kötet írója ezeket is ismerteti, miként a látogatás mai rendjét, valamint javasol pár időpontot, amikor egyedül, vagy minimális érdeklődővel kell megosztanunk a kövek kínálta élményt.
Az sem utolsó erénye a kötetnek, hogy rögtön az első fejezetben aprólékosan, ha úgy tetszik, kövekre lebontva leírja a helyet, mi hol van, mekkora – egyszóval mindent, amit fizikailag látni lehet. Christopher Chippindale régész, aki nem teszi le a voksát egyik elképzelés mellett sem, sokkal inkább azt érzi fontosnak, hogy megossza az emberekkel mindazt az ismeretanyagot, a tudományos és ezoterikus elméleteket, amelyekre kutatásai során szert tett. Szavait 13 színes és 270 fekete-fehér illusztráció teszi teljesebbé.
A legfontosabb kérdés, amely az építmény használatára és céljára vonatkozik, azonban még mindig megválaszolatlan, és a tudomány jelenlegi állása szerint nem is remélhetünk ebben változást. Talán az időutazás vagy múltfigyelés majd erre is megoldást jelent. Addig azonban be kell érnünk a kövekkel.
Kapcsolódó írás: