Főkép

P.B. Kerr neve eddig ismeretlen volt előttem, noha Az Ekhnaton-kaland a tizennegyedik könyve. Viszont alighanem az első, ami magyarul megjelent – s ha nem tévedek, egyben ez az első ifjúsági regénye is. Nem rosszból mondom, de kötve hiszem, hogy Kerr-t más indította e sztori megírására, mint a Harry Potter könyvek óriási sikere. A Rowling-ot másolók népes táborát mégsem gyarapítja – ő ugyanis megvizsgálta a világ azon részét, ami nem kerül képbe a Potter sorozatban, s onnan választott témát. Nevesül az egyiptomi illetve közel-keleti kultúrából, mítoszokból, az Ezeregy éjszaka meséiből merített. Más kérdés, hogy az ifjúsági irodalom számos műve alapul ebből a körből származó ötleten – Potter színrelépése óta pl. a főszerkesztőnőnk által igencsak megdicsért Bartimaeus trilógia első kötete, A szamarkandi amulett.

A Lámpás Gyermekei is trilógia lesz, de még csak az első része (cikkünk tárgya) jelent meg. A külcsín még az Agave kiadótól megszokott igen magas minőségre is rátesz egy lapáttal; aki nem veszi azonnal kézbe, ha meglátja egy könyvesboltban, az nem nevezheti magát igazi, tőrőlmetszett kalandregény-olvasónak.

Ráadásul a tartalom sem rossz. Egy tizenkét éves ikerpár, John és Philippa Gaunt a főszereplők, akikről kiderül, hogy egy nemes, ősi dzsinn törzshöz, a máridokhoz tartoznak. A New York-ban élő ikrek addigi életét teljesen felborítja a bölcsességfogaik megjelenésével kezdődő dzsinné alakulásuk, na meg az, hogy átruccannak Londonba, Nimrod nevű nagybátyjukhoz, akivel aztán a fél Földet bejárják, Kairótól az Északi-sarkig.

Okuk is van rá: Ekhnaton fáraó legendás hetven dzsinnjét keresik, mert aki feléleszti őket, azt fogják szolgálni. Márpedig a világban a dzsinnek által uralt, véletlennek vagy sorsnak nevezett hatalom egyensúlya múlik azon, a jó vagy a rossz oldalra áll-e ez az ókori dzsinn sereg. Természetesen ehhez a máridok ősi ellenségeinek, a gonosz ifríteknek is van egy-két szavuk, és persze nem ők jelentik az egyetlen akadályt hőseink számára.

Messze nem annyira kidolgozott világ ez, mint Potteré, de főbb vonalaiban jól ki van találva. Megkapjuk a magyarázatot a dzsinnekre, speciális képességeikre, meg minden. Több-kevesebb tudásanyag is várja az olvasót, bár az író nem töri magát ezen a téren.
Ekhnaton itt például szimplán egy gonosz karakter, holott a kortársai, illetve a többistenhívő egyiptomiak által eretneknek kikiáltott fáraó beírta magát a történelembe azzal a sokat vitatott tettével, hogy a világon először államvallássá tett egy egyistenhitet; az irodalom pedig a gyönyörű Naphimnuszt köszönheti neki. Persze még így is inkább ezt a könyvet bújja a gyerek, minthogy a tévéből meg mindenhonnan ömlő sok butaságot szívja magába.

Izgalomban, fordulatokban természetesen nincs hiány, a szereplők is szerethetőek, érdekesek, s külön fűszert ad a regénynek Kerr humora, ami sokszor már-már politikailag inkorrekt, de talán épp ezért üdítő. Úgyhogy összességében ez egy szórakoztató, olvasásra érdemes, jófajta ifjúsági kalandregény. Az egyetlen, amit igazán kifogásoltam benne, az a fordítás, illetve általában véve a magyar szöveg - a kiadótól szokatlanul - sok hibája. Mintha kapkodva készült volna. De igazából az élvezetből ez sem von le, a 2006 karácsonyára várható második rész, A Babiloni Kék Dzsinn pedig bizonyára már rendben lesz.

Részlet P.B. Kerr: Az Ekhnaton-kaland című könyvéből