Főkép

Módszereiket és következtetéseiket bírálja ugyan, helyettük pedig a pürrhonisták, és mindenekelőtt az igaz keresztények felfogását ajánlja, a retorika, a tiszta, logikusan felépített és jól érthető megfogalmazás tekintetében a sztoikusok, elsősorban is Epiktétosz elveit követi Pascal, a magának matematikusként nevet szerzett metafizikus.

Az epiktétoszi letisztultságú próza ugyanúgy erkölcsről, törvényről, hitről, vallásról és társadalomról - egyszóval emberről és Istenről szól, akár a többi nagy bölcselő elmélkedései, ám Pascal helyenkénti fragmentáltsága, befejezetlensége, önmagára való reflektálása azonban inkább teszi hasonlatossá naplóhoz (merész túlzással: bloghoz), mint átgondoltan felépített, kidolgozott bölcseleti tételgyűjteményhez.

E gondolatok némelyike tömör, jószerével közmondásszerű, mások összetett érvrendszerek szövevényes, mégis jól követhető kibontásai, megint mások még a szárba szökkenés előtt megnyesett gondolatcsírák. Melyek sok szempontból megelőlegezik Márai Sándor évszázadokkal később született Füves könyvét, illetve Föld és ég című aforizma- és maxima-gyűjteményét. Nem egy közülük - ha más formában is - régi ismerősünk; „népi” közmondásoktól rockdalokig sokhelyütt találkozhatunk másként megszövegezett, tartalmilag azonban megegyező változataikkal.

Ám szinte mindenki ismer legalább egy pascali tételt, a fogadás-elméletet, mely ebben a kötetben fellelhető. A III. Szakasz tartalmazza ugyanis Pascal híres - és sokat bírált - okfejtését a vallásosság szükségességéről, melyben a filozófus az akkoriban még fiatalnak számító matematikai rész-tudományág, a valószínűség-számítás érvrendszerével igyekszik megindokolni, miért ésszerűbb hinni a keresztény dogmákban, mint mereven elvetni azokat.

Tanulságos végigkövetni, miként hívja segítségül egy bölcselő az egzakt tudományokat abból a célból, hogy valamely ezoterikus tételt igazoljon.

A retorikai és esztétikai élvezetgyűjtés, a napokig tartó szemezgetés helyett a teljes mű egy szuszra való végigolvasását elsősorban olyanoknak ajánlom, akiket mindenekelőtt a vallás, a kereszténység részletes, ok-okozati elven alapuló védelme érdekli, a kötet kilenctized részét ugyanis a bibliai idézetek magyarázata, és az azokkal alátámasztott filozófiai, metafizikai érvelések teszik ki.

De - csak hogy rögtön ellentmondjak önmagamnak -, életükben egyszer még azoknak is érdemes alaposan megismerniük, végigkövetniük a kereszténység e töredékekből összeálló apológiáját, akik inkább a bírálókkal, Voltaire-rel vagy a posztmodern pluralizmus híveivel értenek egyet, hiszen a jóakaratú, szépen fogalmazott gondolatok még akkor is értékesek, ha tartalmukkal csak részben, vagy egyáltalán nem vagyunk képesek azonosulni.

A nagy művek próbaköve ugyanis nem igazságértékük, hanem gondolati érvényességük, ebből pedig nem szenved hiányt a XVII. századi francia filozófia kétségkívül legnagyobb hatású alkotása.