Charlotte Chandler: Ez csak egy film… Hitchcock életrajza
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 11. 29.
Vannak filmek, melyek soha nem mennek ki a divatból, és vannak filmrendezők, akik saját korukon túl is meghatározónak számítanak. Közéjük tartozik Sir Alfred Hitchcock (1899. augusztus 13. - 1980. április 29.) is, aki hosszú utat tett meg, mire a londoni zöldséges legkisebb fiából világszerte ismert rendezővé vált, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a A Manderley-ház asszonya, Idegenek a vonaton, Szédülés, Hátsó ablak, Psycho, Madarak - hogy csupán néhányat említsek a legismertebbek közül.
Charlotte Chandler könyve első olvasatban némileg kaotikus, szereplők, ismerősök, munkatársak jönnek-mennek az oldalakon, mindenki mond pár mondatot, felidézi emlékeit, majd ahogy jött, már megy is tovább. Mi pedig ott maradunk, Hitchcock emberközeli portréjával a kezünkben, s nem csak azzal leszünk tisztában, mit is csinált életében, hanem arról is fogalmunk lesz, miért csinálta.
Az angol származású filmrendező (csak jóval később lett amerikai állampolgár) nem csak a mozivásznon tudott élvezetesen történetet elmesélni, láttatni, hanem a valós életben is avatott mesélő volt, akitől cseppet sem állt távol az ugratás és viccelődés. Ráadásul a figyelemfelkeltéshez is remekül értett, a nyilvánosság előtt hol saját fejével a hóna alatt jelent meg, hol pedig madárral a kezében. Vitathatatlanul eredeti ötletek.
A szemtanúk visszaemlékezése alapján újra megerősítést nyer rendkívüli vizualitása, filmjeit már a forgatás elkezdése előtt megtervezte, ahogy ő mondta, a felvételek megkezdésétől már unatkozott. Ez azért bizonyára túlzás, ám annyi valóságalapja biztosan van, hogy az éppen aktuális filmmel kapcsolatban ekkor már a háta mögött volt az alkotó, kreatív szakasz, és puszta megvalósítás már másféle feladatott jelentett számára.
Hasonlóképpen érdekes a színészek csordaként kezelő hozzáállásának módosulása – éppen az érintett színészek beszámolója alapján. Sokkal inkább egy öntudatos mesterember hozzáállása áll a háttérben, mintsem a szereplők tudatos lenézése. Önmagát profinak tartotta, aki profikkal dolgozik együtt, így aztán feleslegesnek ítélte a hosszadalmas instrukciókat, egyszerűen hagyta játszani a színészeket, akik szintén profik lévén tudták mi a dolguk.
A másik meglepő dolog, mennyire sokat jelentett Hitchcock számára felesége véleménye, sőt mi több, milyen szoros volt alkotó együttműködésük, hiszen legtöbb filmjét közösen készítették elő.
A filmográfia felsorolásától ezúttal eltekintek, akit érdekel, az a kapcsolódó írás végén megtalálja a listát. Egy dologban teljesen biztos vagyok, az életmű legjobb darabjai még évtizedek múltán is élvezhető, nézhető alkotások lesznek, s a suspense mesterének tudását, hangulatkeltését csak utánozni tudják a kései utódok, de túlszárnyalni nem. Elvégre erre még maga Hitchcock sem volt képes mindig. De szerencsénkre bőven van miből válogatni.
Kapcsolódó írás: