FőképAmikor az ember még csupán kiskorú, nem is igazán számít embernek, hanem csak amolyan aprócska emberkének, emberpalántának, aki ugyan már él, érez, gondolkodik, mi több, közlekedik is a nagyvilágban, de még nem azt látja, amit a felnőttek szerint látnia kéne, ráadásul elég nehezen ismeri ki magát az élet dolgaiban. Ez sok mindenre vezethető vissza, a konformizmus teljes hiányától kezdve, az eredendő naivitáson és őszinteségen át egészen a gyermeki ártatlanságig. Amikor a szavak még azt jelentik, amit, nem pedig valamiféle mögöttes, kódolt tartalmat. Persze ez az állapot eredendően kommunikációs problémákat jelent (mármint kicsik és nagyok között), amiknek általában sajnos a kisebbek látják kárát.

Szerencsére azonban vannak néhányan, akik világ életükben fontosnak tartották / tartják, hogy segítsenek a gyermekeknek eligazodni a mindennapi dolgok, a kusza gondolatok és hirtelen kirobbanó érzelmek kusza útvesztőjében. A Már megint című könyv szerzője, a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva (1926. április 23. - 2003. július 14.), valamint illusztrátora, a Munkácsy-díjas grafikusművész, könyvillusztrátor, karikaturista Réber László (1920. május 21. - 2001. november 2.) is ilyenek.

Segíteni akarnak, tiszta szívből, önzetlenül. Hiszen ők olyan hihetetlen mennyiségű élettapasztalattal rendelkeztek, hogy igazán nem okozott nekik nehézséget, hogy minden helyzetre találjanak valami egyszerű, ám nagyszerű magyarázatot, vagy éppenséggel megoldást. Janikovszky Éva szavakkal, Réber László pedig vonalakkal. Egyszerű szavakkal, egyszerű vonalakkal. Hiszen egyszerű gyerekeknek írnak és rajzolnak, akik egyszerű megoldásokra vágynak. Ha már az élet nem egyszerű.

És éppen ez okozza a problémát felnőttek és gyermekek között. A kicsik még egyszerűen gondolkodnak, éreznek, beszélnek, a felnőttek pedig már mindent agyonbonyolítanak. És nem értik, hogy a gyermek miért nem érti, hogy ők mit akarnak. Vagy éppen azt nem értik, hogy mit is akar a gyerkőc, aki ugyebár még nem tudja úgy kifejezni magát, ahogy azt a felnőttek elvárnák tőle. Na kérem, az ilyen nehézkes párbeszédekből gyűjtött össze ismét egy könyvecskére valót Janikovszky Éva, okulásul kicsiknek, nagyoknak, apukáknak, anyukáknak és mindazoknak, akik még nem tapasztalták meg a család melegét, viszont remekül tudnak mosolyogni mások ilyetén kalandjain.

Bűbájos, szívet-lelket melengető az egész, úgy ahogy van. Ragozhatnám még, de minek. Aki szereti Janikovszky Éva és Réber László közös munkáit, annak már úgyis megvan a kötet, vagy úgyis megveszi; aki viszont nem ismeri, ezért soha nem élte át azt a csodát, amit ez a két nagyszerű ember véghezvitt, egészen biztosan „szegényebb” egy kicsit másoknál.

A szerző életrajza

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány