Főkép

Tollaskígyó

Erre még Alex sem számított.
Szemtől szemben állt a férfival, aki – ha igaza van – megrendelte Sabina apjának halálát. De vajon igaza van? Most először nézhette meg Crayt közelről. Igencsak nyugtalanító élmény volt.
Crayé volt az egyik leghíresebb arc a világon. Alex már látta CD-borítón, posztereken, újságban, televízióban… még kukoricapelyhes doboz hátulján is. Ilyen közelségből mégis valahogy csalódott benne. Kevésbé tűnt valóságosnak, mint a képeken.
Cray meglepően jóképű volt ahhoz képest, hogy az ötvenes éveiben járt. Bőre olyan fényesen feszült, hogy plasztikai műtétekre lehetett gyanakodni, hollófekete haját pedig biztosan festette. Valahogy még zöld szeme is élettelennek tűnt. Cray nagyon kis ember volt. Alexet játékbabára emlékeztette. A szupersztárság és a sokmillió font saját műanyag bábujává változtatta.
Mégis…
Cray olyan sugárzó mosollyal fogadta, mint egy régi barátot. Ő egy énekes. S mint azt világosan kijelentette, ellenzi az erőszakot. Meg akarja menteni a világot, nem elpusztítani. Az MI6 aktákat állított össze róla, de nem talált semmit. Alex pedig egy telefonban elhangzott név miatt volt itt. Kezdte azt kívánni, bárcsak el se jött volna.
Mintha egy örökkévalóságig álltak volna egymással szemben, miközben odalent százak várták a bemutatót, pedig csak másodpercek teltek el. Aztán Cray kezet nyújtott.
– Hogy hívnak?
– Alex Rider.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Alex. Damian Cray vagyok.
Kezet ráztak. Alexnek önkéntelenül eszébe jutott, hogy a világon most néhány millióan szívesen cserélnének vele.
– Hány éves vagy, Alex?
– Tizennégy.
– Nagyon örülök, hogy eljöttél. Köszönöm, hogy segítesz. – Szavai zengtek a kupolában. Szeme sarkából Alex látta, hogy saját képe is megjelenik a gigászi képernyőn. – Szerencsénkre éppen van egy tinédzser köztünk – szólt Cray a tömeghez. – Nézzük, hogy… Alex… hogyan boldogul a Gameslayer Egyes, azaz a Tollaskígyó első szintjével.
Miközben beszélt, három technikus monitort, játékkonzolt, asztalt és széket hozott fel a színpadra. Alex most értette csak meg, hogy a közönség előtt kell játszania, akik majd a plazmaképernyőn követik a játékot.
– A Tollaskígyó hátterét az azték civilizáció adja – magyarázta Cray. – Az aztékok 1195-ben érkeztek Mexikóba, egyesek szerint egyenesen egy másik bolygóról. Alex most ezen a bizonyos másik bolygón találja magát. Küldetése: megkeresni négy eltűnt napot. Először azonban be kell lépnie Tlaloc templomába, átküzdenie magát öt kamrán a Szent Láng Tavához. Így jut el a következő szintre.
A negyedik technikus egy webkamerát hozott. Lehelyezte Alex előtt, gyorsan beállította, oldalt megnyomott egy gombot, és távozott. Cray megvárta, míg lemegy.
– Korábban láthattak egy kis, fekete ruhás alakot a képernyőn – folytatta a kommentárt Cray. – Omni a neve, ő lesz mindegyik Gameslayer játék hőse. Talán unalmasnak és fantáziátlannak találják, pedig Omni minden angol fiú és lány egy személyben. A világ összes gyereke. Mindjárt meg is mutatom, miért!
A képernyő elsötétedett, majd színek digitális kavargása töltötte be. Fülsüketítő fanfár harsant fel – trombiták elektromos megfelelője –, s megjelent egy templom fakapuja, belefaragva egy azték arc. Alex azonnal látta, hogy a Gameslayer grafikus felbontása valóban jobb, mint bármi, amit látott. A következő pillanatban a közönség meglepetten felmorajlott, és Alex tökéletesen megértette őket. Egy fiú sétált be a látótérbe, és parancsra várva megállt a kapuban. Omni volt. Csak épp megváltozva. Ugyanolyan ruhát viselt, mint Alex. Úgy nézett ki, mint Alex. Sőt, maga Alex volt az, még a barna szeme és a rakoncátlan haja is.
A terem tapsviharban tört ki. Alex látta, hogy az újságírók a noteszükbe firkálnak vagy mobiltelefonjukba hadarnak, hogy elsőnek közvetítsék a hihetetlen szenzációt. Az étellel és a pezsgővel már senki nem törődött. Cray a technika segítségével létrehozta Alex mását, az elektronikus ikrét, így a játékos nem csak játszik, de része a játéknak. Alex tudta, hogy a Gameslayert kapkodni fogják az egész világon. Cray milliókat zsebel majd be.
Aminek húsz százaléka jótékony célra megy, emlékeztette magát.
Lehet ez az ember az ellenség?
Cray kivárta, míg elcsendesednek, majd Alexhez fordult.
– Itt a játék ideje.
A fiú leült a technikusok által összeszerelt számítógép elé, megfogta a joysticket, és bal hüvelykujjával megnyomta a gombot. Saját képmása megindult jobbra a kis és a nagy képernyőn egyaránt. Megállította, elindította a másik irányba. Igen érzékeny szerkezet volt. Alex szinte azték istennek érezte magát, aki tökéletesen ura saját halandó énjének.
– Nem baj, ha az első próbára meghalsz – nyugtatta meg Cray. – A konzol gyorsabb, mint bármi a piacon, időbe telhet megszokni. De mi drukkolunk, Alex. Akkor indulhat a Tollaskígyó! Lássuk, milyen messzire jutsz!
Kinyílt a templom kapuja.
Alex előrenyomta a kart, s hasonmása belépett egy olyan játékkörnyezetbe, ami idegen volt, bizarr és lenyűgözően aprólékosan kidolgozott. A templom a primitív művészet és a tudományos fantasztikum keveréke volt: hatalmas oszlopok, lángoló tüzek, bonyolult hieroglifák és guggoló azték szobrok. A padló azonban ezüstből készült, nem kőből. Körös-körül különös fémlépcsők és folyosók kanyarogtak. A befedett ablakok mögött elektromos fény villogott. Kamerák követték minden mozdulatát.
– Az első kamrában meg kell találnod két fegyvert. Később szükséged lesz rájuk – tanácsolta a válla fölött áthajolva Cray.
Az első kamra óriási volt, lüktető orgonazene töltötte meg, a színes üvegablakokon búzamezők, gabonakörök és lebegő űrhajók látszottak. Az első fegyvert elég könnyen megtalálta. Az egyik falon magasan egy kard lógott. Hamar észrevette, hogy mindenhol csapdák leselkednek rá. Ahogy mászott felfelé, a fal egy része leomlott, és ahogy a kardért nyúlt, aktivált egy lövedéket, ami a semmiből vette célba a hasonmását. Kettős bumeráng volt pengeéllel, és villámgyorsan forgott. Alex tudta, ha eltalálja, félbevágja.
Hüvelykujjával megnyomta a gombot, mire az alak leguggolt. A bumeráng elsuhant felette, ám az egyik penge elérte a karját. A közönség felszisszent. Apró vércsepp jelent meg a miniatűr alak karján, és arca – Alex arca – eltorzult a fájdalomtól. Annyira valóságos volt, Alex majdnem ellenőrizte a saját, igazi karját. Úgy kellett emlékeztetnie magát, hogy csak a hasonmása sérült meg.
– Fájdalomszintézis! – ismételte Cray, s hangja végigzengett a kupolán. – A Gameslayer világában mind osztozunk a hős érzéseiben. Ha Alex meghalna, a központi vezérlő egység tenne róla, hogy érezzük a halálát.
Alex lemászott a falról, s nekiállt megkeresni a második fegyvert. A kis seb már kezdett begyógyulni, egyre kevesebb vér szivárgott belőle. Lebukott egy újabb bumeráng elől is, de a fegyvert csak nem találta.
– Próbáld meg a borostyán mögött – suttogta Cray színpadiasan, a közönség pedig élvezettel mosolygott azon, hogy Alexnek ilyen hamar segítségre van szüksége.
Egy mélyedésbe nyílpuskát rejtettek. Cray azt azonban nem árulta el, hogy a mélyedést fedő borostyánba tízezer voltot vezettek. Magától is rájött. Ahogy a hasonmás hozzáért a borostyánfüggönyhöz, hatalmas kék villanás látszott, és a figurát hátralökte egy erő. Felsikoltott, kerek szemmel bámult. Nem halt meg, de súlyosan megsebesült.
– Ennél azért óvatosabban – paskolta meg a fiú vállát Cray.
A közönség izgatottan zsongott. Ilyet még sosem láttak.
Alex ekkor hirtelen döntött. Egy időre most elfelejti az MI6-ot, Jaszent, Saint-Pierre-t, mindent. Cray ravaszul rávette, hogy fogja meg a borostyánt. Szándékosan megsebesítette. Na persze ez csak játék, csupán a hasonmás sérült meg. Viszont a szégyen az övé. Eltökélte, hogy legyőzi a Tollaskígyót. Nem fog kikapni. Senki nem fogja holtan látni.
Komoran megmarkolta a nyílpuskát, és újra elindította hasonmását.
A második kamra tulajdonképpen egy hatalmas lyuk volt a földben, egy ötven méter mély gödör, tele talajszintig felérő, keskeny oszlopokkal. Csak az oszlopokon ugrálva lehetett átjutni a túloldalra. Ha elvéti vagy rosszul egyensúlyoz, a mélybe zuhan. Ráadásul nehezítésképpen zuhogott az eső, csúszóssá téve minden felületet. Az eső elképesztő szépen meg volt csinálva. Cray elárulta a közönségnek, hogy a játék képtechnikája lehetővé teszi, hogy minden esőcsepp egyenként látsszon. A hasonmás már elázott, ruhája rátapadt, haja a fejére simult.
Elektronikus vijjogás hallatszott. Egy lepkeszárnyú, sárkányfejű-karmú lény próbálta lelökni a mélybe. Alex a nyílpuskával lelőtte, majd az utolsó három ugrást megtéve átért a gödör túloldalára.
– Szépen haladsz – dicsérte Cray. – Kíváncsi vagyok, mire jutsz a harmadik kamrában.
Alex magabiztos volt. A Tollaskígyó kivitelre gyönyörű. A textúrák és hátterek tökéletesek. Omni figurája messze meghaladja versenytársait. Ennek ellenére csak egy számítógépes játék, amihez hasonlót Alex már számtalanszor játszott Xboxon és PlayStation 2-n. Tudta, mit csinál. Nyerni fog.
A harmadik szakaszt könnyedén letudta. Magas, keskeny folyosó volt, mindkét oldalt faragott fejekkel. A faszájakból fadárdák és nyilak záporoztak rá, de a hasonmás futás közben olyan ügyesen hajolgatott és cikázott, hogy a közelébe se értek. A folyosó mellett savas folyó bugyogott. Úgy átugrotta, mintha csobogó patak volna.
Most egy elképesztő, fedett dzsungelhez ért, ahol a fák és indák között a legnagyobb veszélyt egy óriási, tüskés robotkígyó jelentette. A lény döbbenetesen élethű volt, Alex még sosem látott ilyen grafikát. A hasonmás azonban futva megkerülte, olyan gyorsan, hogy a közönségnek nem is volt ideje igazán megnézni a szörnyet.
Cray arca nem változott, Alex válla fölött áthajolva figyelt, szeme a képernyőre tapadt. A fiú vállán nyugvó kezén azonban fehérlettek az ízületek.
– Lehet hogy túl könnyű? – dörmögte. Habár könnyedén mondta, hangja egyre feszültebb volt.
Ugyanis a közönség már Alex oldalán állt. A Tollaskígyó szoftver kifejlesztése sok-sok millió fontba került, és az első tinédzser könnyedén megveri… Ahogy Alex kikerülte a második robotkígyót, valaki felnevetett. Alex vállán erősödött a szorítás.
Az ötödik kamránál járt. Tükörlabirintus volt, tele füsttel, s tucatnyi tollakkal díszített, felékszerezett, aranymaszkos azték isten vigyázta. Mindegyik egy-egy grafikai remekmű volt. Azonban hiába vetették magukat Alex hasonmására, elvétették, s a közönség soraiban egyre többen bíztatták Alexet nevetve-tapsolva.
Már csak egy, karmos és aligátorfarkas isten állt Alex és a tűztó között, ami a következő szintre vezet. Csak el kell mennie mellette. Cray ekkor lépett közbe. Óvatosan. Senki nem vette észre, mi történt, aki meg igen, az azt hihette, csupán elragadta a játék izgalma. Pedig nagyon is szándékosan csinálta. Hirtelen elkapta Alex karját és elrántotta a joysticktól. A fiú pár másodpercre elvesztette az irányítást, ami éppen elég volt. Az azték isten odacsapott, karmai végigszántottak a hasonmás hasán. Alex hallotta, ahogy inge elreped, szinte érezte a fájdalmat, és hogy kilövell a vére. A hasonmás térdre hullt, majd hanyatt esett és mozdulatlanná dermedt. A képernyő kimerevedett és a GAME OVER szavak jelentek meg rajta.
Csend telepedett a kupolára.
– Nagy kár, Alex – mondta Cray. – Ezek szerint mégsem olyan egyszerű, mint hitted.
A közönség soraiból szórványos taps hallatszott. Nehéz volt megmondani, hogy a technikának tapsolnak, vagy annak, hogy Alex majdnem megverte. Ugyanakkor nyugtalanság is érződött. A Tollaskígyó talán túlságosan is valószerű. Nagyon olyan érzés volt, mintha Alex egy része meghalt volna a képernyőn.
A fiú Crayhez fordult. Dühös volt. Csak ő tudta, hogy becsapták. Cray azonban már mosolygott.
– Nagyszerű voltál – dicsérte. – Remek bemutató volt. Ne felejtsd el megadni a címedet az embereimnek. Küldök neked egy ingyen Gameslayert és hozzá az összes bemutatójátékot.
Ezt hallva a közönség valamivel lelkesebben tapsolt. Cray újra leintette őket. Alex egy pillanatig habozott, aztán úgy döntött elfogadja az ajándékot. Végül is nem hibáztathatja Crayt. Világos, hogy nem engedhette, hogy nevetség tárgyává váljon a játéka, már a bemutatón! Védenie kellett a befektetését. Ennek ellenére Alexnek nem tetszett, ami történt.
– Örülök, hogy megismertelek, Alex. Szép munka.
Alex lement a színpadról. Újabb bemutatók következtek, Cray emberei is beszéltek a játékról. Aztán felszolgálták az ebédet. A fiú nem evett. Eleget látott. Kiment a kupolából, végig a hídon, keresztül a parkon, el a King’s Roadig.
Jack otthon várt rá.
– Na hogy ment?
Alex elmesélte.
– A csaló! – dühöngött a lány. – Tudod, Alex, a gazdagok nem tudnak veszteni, márpedig Cray nagyon gazdag. De ugye egyetértesz, hogy ez még nem bizonyít semmit?
– Nem tudom, Jack. – Alex össze volt zavarodva. Újra emlékeztette magát: a Gameslayer bevételének tetemes része jótékony célra megy. Óriási összeg. És továbbra sincs bizonyítéka. Pár szó a telefonban. Elég ez, hogy Crayt a Saint-Pierre-ben történtekhez kösse? – Talán el kéne mennünk Párizsba. Volt ott egy találkozó, amin Edward Pleasure is ott volt. Akkor kezdődött az egész. Egy fényképésszel dolgozott. Sabina megmondta a nevét, Marc Antonio.
– Ilyen névvel könnyű lesz megtalálni – vélte Jack. – És amúgy is imádom Párizst.
– De lehet hogy csak időpocsékolás – sóhajtott Alex bizonytalanul. – Nem tetszett nekem Damian Cray, de most hogy találkoztam vele… – elhallgatott. – Vállalkozó. Számítógépes játékokat készít. Nem úgy nézett ki, mint aki bárkit is bántani akar.
– Te tudod, Alex.
– Bárcsak tudnám, Jack. Bárcsak tudnám.

Aznap este a hírekben első helyen szerepelt a Gameslayer piacra dobása. A híradások szerint az egész iparágat kiütötte az új rendszer grafikai minősége és vezérlése. Alexet nem említették. Másvalamit azonban igen.
Történt valami, ami némi árnyékot vetett az amúgy tökéletes napra. Valaki meghalt. Egy fotó villant fel a képernyőn, egy nő arca. Alex azonnal felismerte. A tanárnénis újságírónő, aki kínos helyzetbe hozta Crayt, amikor az erőszakról kérdezgette. Egy rendőr szerint elütötte egy autó a Hyde Parkban. A sofőr meg sem állt.
Másnap reggel Alex és Jack kimentek a Waterloo pályaudvarra, és vettek két jegyet az Eurostarra.
Délre Párizsban voltak.

A Kiadó engedélyével.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Az ötök ereje sorozat
Hollókapu
Égi háború
Leszáll az éj

Diamond testvérek sorozat:
A Sólyom gyémántja
Kettes számú közellenség
Titkos szolgálat
Homályos nyomok

Alex Rider sorozat:
Az első bevetés
Veszélyes iskola
Mély vízben
A sas lecsap
Láthatatlan Kard
Harmadik Erő
Kígyófej
Krokodilkönnyek
Az utolsó bevetés