FőképNem tehetek róla, nem hagy nyugodni a gondolat, mely szerint Robert B. Parker most megismert szereplője, az alkoholista Los Angeles-i nyomozóból lett Paradise-i rendőrfőnök, Jesse Stone sokban hasonlít a Miami helyszínelők Horatio Caine hadnagyához.

Bár csapatban „játszik”, valójában magányos hős, aki egyedül száll szembe saját belső démonaival, és az utcákon garázdálkodó gonosztevőkkel. Mivel hiányzik belőle a természetes védekezés a lét fájdalmával szemben (ellentétben Parker másik szereplőjével, Spencerrel), minden egyes áldozatának fájdalma egy-egy újabb lelki teher, amit cipelnie kell.

Mert cipelni akarja. Ha nem tenné, cinikussá válna, és semmivel sem lenne különb másoknál. De ő az. Mert tud, és akar is segíteni az embereknek. Az embereken. De vajon megéri az ár, amit fizetnie kell érte? Nem érdekli.

Jesse Stone valamikor Los Angelesben volt nyomozó. Most a massachussettsi Paradise rendőrfőnöke. Magányos fickó, aki munkája során most egy gyilkos pár nyomába ered, de közben jut ideje egy iskoláslány ellen elkövetett nemi erőszakkal is foglalkozni. Bár ezzel felettesei nem értenek egyet. De ez sem érdekli. Hiszen amit tesz, meggyőződésből teszi. Nem azért, mert mások ezt várják tőle.

Megkeseredett, kiábrándult ember, aki szerencsére még nem veszítette el a hitét. Pedig az őt körülvevő világ meglehetősen mocskos. Ezt bizonyítja az a látszólag teljesen értelmetlen gyilkosságsorozat is, ami rettegésben tartja Paradise lakóit: két lövés, egy áldozat, nulla összefüggés. Legalábbis az elején. De nem hiába az a több évtizedes szakmai tapasztalat, amivel a város rendőrfőnöke rendelkezik…

Robert B. Parker könyvében, mint ahogy azt már az ő esetében is megszokhattunk, nem a nyomozáson, nem a bűncselekmény elkövetésén, de még csak nem is a miérteken van a hangsúly, hanem az embereken. És ez jó. Főleg, mert sokan túlbonyolítják ezt a dolgot. Pedig olyan egyszerű. Csak nagyon oda kell figyelni.

Eddig három Parker könyvet olvastam. Mind a három más volt. És valahogy mégis ugyanaz. Vagy legalábbis úgy tűnt, ugyanazt akarja mondani, csak mindig egy kicsit máshogy, mindig egy kicsit másra helyezve a hangsúlyt.

A szerző életrajza