Főkép

Úgy tűnik, a Szovjetunió szétesése utáni, visszafogott önmagasztalással elegy kiábrándulás és identitásvesztés a mai orosz és emigráns orosz irodalom egyik jellegzetes, talán legmeghatározóbb témaválasztási iránya. E jelenségre nem is nehéz magyarázatot találni. Miközben a darabokra hullott birodalom lényegében elveszítette nagyhatalmi súlyát, és a kommunistának nevezett rendszer bukása óta képtelen megtalálni önmagát, és újra a kikerülhetetlen erő pozíciójába kerülni, addig orosz milliárdosok vásárolnak fel, és tesznek ismét ütőképessé csődközelbe jutott brit labdarúgó csapatokat.

E kettősség – az állam szintjén érződő általános válságtudat és vergődés, valamint az egyén ezzel szembefeszülő boldogulási ösztöne és sikere – hatja át Kaminer novelláskötetét, ami tulajdonképpen nem is novelláskötet, ám nem is regény. A kerek, csattanóra kiélezett történetek mind önálló karcolatok, karikatúrák, ugyanakkor ezernyi motivikus szál fonja egymáshoz őket. Lassanként előrehaladva egységes szövetté áll össze a Németországba, a huszadik századi főellenség fővárosába kivándorolt művész, és vele együtt – a globalizációnak és a „multikultúrának” köszönhetően nem csupán az orosz (zsidó), hanem metonimikusan a különféle nációkhoz tartozó – emigránstársainak sorsa.

Kaminer prózája az 1920-as évek modernizmusának tárgyilagos, letisztult, minimalista stílusát idézi – nem véletlenül, hiszen annak idején többek között a nagy modernista írók: Ernest Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Ezra Pound és Gertrude Stein képviselték az Amerikát elhagyó, „elveszett nemzedéket” –, mely az önéletrajzi horizontot egyetemessé tágítja az elbeszélés aktusa által. Éppen a megélt élet „testközelisége”, no meg a távolság tudatos rövidre zárása miatt válnak novellái általános érvényű megállapításokká, a kort, a korszellemet kutató, tükrözni igyekvő és képes (ön)reflexiókká.

A kötet rövid idő alatt milliós példányszámban fogyott Németországban, és idehaza is hasonlóképp berobbanhat a köztudatba – amennyiben képesek vagyunk levetkőzni előítéleteinket, és kizárólagosan az irodalmi értékekre összpontosítani. Ha eleven, fiatalos írásra vágyunk, mely az illúzióvesztést nem a poszt-posztmodern minimalizmus szemléletes kegyetlenségével adja át, hanem a gúny, az önirónia, a szatíra görbe tükrén át, nyugodtan válasszuk Wladimir Kaminer Orosz diszkóját.