Tibor Fischer: Agyafúrt agyag
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 08. 04.
„A legjobb regény, amit edény valaha írt.” – állítja a borító reklámmondata. Ez némileg pontatlan, hiszen a könyvben szereplő cserépedény sok mindenre képes, de írásra nem. Ám, ha csak annyit tételezünk fel róla, hogy a szerző fülébe súgta történetét, akkor is ott tartunk, hogy cseppet sem hétköznapi folyadéktartóról beszélhetünk.
Aki / ami fittyet hányva a létrejötte óta eltelt évezredeknek, szerkezetét és stílusát tekintve is modern történetet (regényt) mesél el nekünk, a csodákra és más effélékre (pl. igaz szerelem) egyáltalán nem fogékony hallgatóságának / olvasóinak.
Ha nem csinálna mást, mint évezredek óta ismétlődő emberi cselekvésekről regélne, vagy citálná a történelem nagyjainak viselt dolgait, már akkor is napokig ülhetnénk körötte, mint szellemi tábortűz melegénél erőt gyűjtő megfáradt vándorok, de a mi padlóvázánkat másfajta agyagból(?) gyúrták.
Megfelelve az angol cím által sugalltaknak, békés szemlélődés helyett a tárgy aktívan beleszól sorsának alakulásába, oly módon, hogy a tulajdonosváltásokat lehetőségeihez mérten befolyásolja. Mindeközben nem rest sorszámokkal ellátni minden ismétlődő eseményt vagy embertípust, így hihetetlen mértékben hangsúlyozódik némely ismétlődő esemény (lopás, hazugság), testrész (orr, alkar) vagy szeretkezési póz. Igen, felvilágosult és modern, mi több, emancipált korban létező virágtartóként nem szégyell szexualitásról és szerelemről mesélni, miközben legújabb (átmeneti) tulajdonosát, a kenyerét antik tárgyak eredetiségét megállapító szakértőként kereső Rosa ágyát és életét melegíti.
Különös párhuzamként a felidézett múlt legalább annyira mozgalmas (bár mesélőnk kedve és hallgatója pillanatnyi hangulatának megfelelően összeválogatott), mint a jelen. A szingli létét átmeneti állapotként is nehezen viselő Rosa igyekszik végre megtalálni az igazit, de ha ez nem megy (márpedig nem megy), akkor legalább olyan pasit szeretne, akibe akár csak egy kicsit is beleszerethet.
Ennek érdekében elviseli a kéretlenül érkező, életébe és lakásába „átmenetileg” tartósan betelepedő Nikkit, aki tolvaj, kábítószeres, szexuálisan nyitott – s nem utolsó sorban rendelkezik pár ellenséggel. A boldogság reményében végighallgatja barátnőjének (Salátának hívják a kedvest) siránkozásait, és kényszerfoglalkozást tart egy társközvetítő/kereső tanácsadóval.
Ha mindezek alapján bárki csapongó, kaotikus regényt képzel maga elé, nem jár messze az igazságtól. Ráadásként van még benne humor, deus ex machina, bölcsesség és számtalan váratlan fordulat. Hatását elsőre talán ugyanolyan nehéz meghatározni, mint az időnként alakot váltó(!) agyagedény mibenlétét, ami viszont nélkülözhetetlen része az életnek.
A könyv talán nem nélkülözhetetlen tartozéka bárki életének (leszámítva talán a szerzőt, a fordítót, ügynökeiket, stb.), viszont tagadhatatlanul megkönnyíti az unalmasnak vélt órák elűzését.
Aki / ami fittyet hányva a létrejötte óta eltelt évezredeknek, szerkezetét és stílusát tekintve is modern történetet (regényt) mesél el nekünk, a csodákra és más effélékre (pl. igaz szerelem) egyáltalán nem fogékony hallgatóságának / olvasóinak.
Ha nem csinálna mást, mint évezredek óta ismétlődő emberi cselekvésekről regélne, vagy citálná a történelem nagyjainak viselt dolgait, már akkor is napokig ülhetnénk körötte, mint szellemi tábortűz melegénél erőt gyűjtő megfáradt vándorok, de a mi padlóvázánkat másfajta agyagból(?) gyúrták.
Megfelelve az angol cím által sugalltaknak, békés szemlélődés helyett a tárgy aktívan beleszól sorsának alakulásába, oly módon, hogy a tulajdonosváltásokat lehetőségeihez mérten befolyásolja. Mindeközben nem rest sorszámokkal ellátni minden ismétlődő eseményt vagy embertípust, így hihetetlen mértékben hangsúlyozódik némely ismétlődő esemény (lopás, hazugság), testrész (orr, alkar) vagy szeretkezési póz. Igen, felvilágosult és modern, mi több, emancipált korban létező virágtartóként nem szégyell szexualitásról és szerelemről mesélni, miközben legújabb (átmeneti) tulajdonosát, a kenyerét antik tárgyak eredetiségét megállapító szakértőként kereső Rosa ágyát és életét melegíti.
Különös párhuzamként a felidézett múlt legalább annyira mozgalmas (bár mesélőnk kedve és hallgatója pillanatnyi hangulatának megfelelően összeválogatott), mint a jelen. A szingli létét átmeneti állapotként is nehezen viselő Rosa igyekszik végre megtalálni az igazit, de ha ez nem megy (márpedig nem megy), akkor legalább olyan pasit szeretne, akibe akár csak egy kicsit is beleszerethet.
Ennek érdekében elviseli a kéretlenül érkező, életébe és lakásába „átmenetileg” tartósan betelepedő Nikkit, aki tolvaj, kábítószeres, szexuálisan nyitott – s nem utolsó sorban rendelkezik pár ellenséggel. A boldogság reményében végighallgatja barátnőjének (Salátának hívják a kedvest) siránkozásait, és kényszerfoglalkozást tart egy társközvetítő/kereső tanácsadóval.
Ha mindezek alapján bárki csapongó, kaotikus regényt képzel maga elé, nem jár messze az igazságtól. Ráadásként van még benne humor, deus ex machina, bölcsesség és számtalan váratlan fordulat. Hatását elsőre talán ugyanolyan nehéz meghatározni, mint az időnként alakot váltó(!) agyagedény mibenlétét, ami viszont nélkülözhetetlen része az életnek.
A könyv talán nem nélkülözhetetlen tartozéka bárki életének (leszámítva talán a szerzőt, a fordítót, ügynökeiket, stb.), viszont tagadhatatlanul megkönnyíti az unalmasnak vélt órák elűzését.